Népszövetség, 1908 (2. évfolyam, május-december)
1908-10-01
NÉPSZÖVETSÉG. 9. oldal. II. évfolyam. Október hó. terhelik, de akként, hogy a munkaadó iparos az egészet köteles befizetni, a munkásra eső részt pedig jogosítva van annak fizetéséből vagy béréből levonni. Ez a levonási rendszer azonban annyi kellemetlenséggel, zaklatással és viszálykodással van egybekötve, hogy igen sok esetben az egész teher az iparos vállára hárul. Ez magában véve nem volna olyan nagy baj, ha az iparosaink részéről meghozott ezen áldozat megteremné a maga morális gyümölcseit. Ha az a munkás, mely ekként minden baj, betegség és szerencsétlenség esetében sorsában biztosítva van, ragaszkodással, szorgalommal, becsületesen teljesített munkával fizetné vissza az iparos részéről érte hozott érzékeny áldozatot. A szociádemokrata párt vezetősége azonban mindent elkövetett, hogy a munkásbiztositó törvényt ettől a jótékony morális hatásától megfossza és sajnos, ebbeli törekvésében jelentékeny eredményeket is ért el. A szocialista pártvezetőség, mint minden szociális kérdést, úgy a munkásbiztositás kérdését is a rideg, önző hatalmi szempont álláspontjából fogta fel és arra igyekezett a törvény végrehajtását felhasználni, hogy egyrészt a munkaadó iparosságot a munkásság hatalmi igájába hajtsa, másrészt, hogy vezérembereit dúsan dotált állásokba juttassa. Ezeknek a hatalmi szempontoknak az érvényesítésére eszközül a törvényben le fektetett, úgynevezett paritás szolgált. Ezt a paritást a munkaadó iparosok a szociáldemokratáknak tervszerű szervezettségével szemben sehol sem tudták érvényre juttatni és igy történt, hogy a munkásbiztositó pénztárak igazgatóságaiban ma a szocialisták uralkodnak. Ennek az uralomnak az a következése, hogy a szocialista igazgatóságok lelketlen könnyelműséggel és pazarlással bánnak az iparosság részéről keservesen befizetett járulékpénzekkel, mintha csak ezen az utón akarnák a munkásbiztositás nemes intézményét megbuktatni. Drága helyiségeket bérelnek, fényes luxussal rendezik be az irodákat, horribilis fizetéseket szavaznak meg az iparosság bőrére a hivatalba juttatott szocialista vezéreknek. Minden józan embernek az Ítéletére bízzuk, hogy megbirja-e ez a zsenge intézmény az ilyen fizetéseket: Bokányinak 6000 korona, Sarkadinak 14.000 korona, Kis Adolfnak 12.000 korona, Groszman Miksának 12.000 korona! A közszolgálat milyen terén élveznek még a tisztviselők ilyen fizetéseket? Hiszen egy miniszteri tanácsos vagy egy kúriai biró óriási költséggel járó előképzettség és 30 évi szakadatlan munka után jut el oda, ahová Groszman ur eljutott egy napról a másikra, és pedig minden előképzettség nélkül, mert még ezt is elengedték neki . . . Nagyon helyesen tették Nagy Emil és Búza Barna, hogy a pénzügyi bizottság múlt heti ülésén szóvá tették ezeket az elfajult állapotokot. Szép világot vetnek ezek az állapotok arra, hogy milyen képe lesz majd annak a szocialista államnak, amelyet a világot megváltó, egyedül üdvözítő, forradalmi szociáldemokrácia fog megteremteni. Egyelőre azonban még nem tartunk ott, hanem megelégszünk ezekből az állapotokból annak a tanulságnak a levonásával, hogy az annyira nemes és dicsérendő intenciókkal megalkotott munkásbiztositó intézmény rossz kezekbe került, amelyekből azt feltétlenül ki kell ragadni. Tapasztalati tény, hogy a szociáldemokrácia halálos ellensége minden olyan szociális intézménynek, mely a munkásság jólétét emeli, biztonság érzetét növeli. És ez nagyon érthető, mert a munkásjóléti intézmények elvonják tőle az izgatás anyagát. Neki nem megelégedett, jólétben élő, rendes munkásokra van szüksége, akiknek van félteni valójuk, hanem elégedetlen, lázongó, elkeseredett tömegre, akiknek nincs mit veszteni. Csak ezekkel lehet sztrájkokat és zavargásokat rendezni, ezekkel lehet azt a terrorizmust is kifejteni, amely- lyel a munkásság, józan megállapodott részét is politikailag leigázni és a szocialista hatalmi szekér elé fogni lehet. Innen van, hogy a magyarországi szocializmus is előbb késhegyig ellenezte a munkásbiztositó javaslatot, amikor pedig ez meglett, rávetette magát és ezt kiszipolyozni, diskreditálni, igyekszik. Pompás dolog, hogy emellett a vezér urak nagyurason élhetnek a munkások és munkaadók keserves filléréiből. Hány iparosnak, hány szegény munkásnak kell a falatot megvonni a szájától, hogy például a Sarkadi 14.000 koronája kiteljék ? Ezek az állapotok azok, amelyek miatt a mi becsületes, hazafias iparosaink ország- szerterte annyira el vannak keseredve a munkásbiztositó törvény végrehajtása fölött. Látniok kell, hogy a törvény hogyan kényszeríti őket arra, hogy keserves áldozataikkal önmaguk és a haza ellenségeit hizlalják akkor, amikor nekik, a haza hü fiainak, a legsulyosabbá gazdasági válság rémeivel kell megküzdeniük. Ha azonban a kormány és a törvény- hozás nem akarja azt, hogy munkásbiztositó törvény nemes intenciói éppen az ellenkező, a legkínosabb hatást szüljék, akkor a mun- kásbiztositási intézményt sürgősen ki kell ragadni a szociáldemokrácia karmaiból. No- velláris törvényhozási intézkedést kérünk, amelynek alapján az állam vegye a kezébe
