Népszövetség, 1908 (2. évfolyam, május-december)
1908-11-01
8. oldal. NÉPSZÖVETSÉG. II. évfolyam. November hó. fékét, ha a gyakorlatban szerzett tapasztalatok alapján sürgősen kérjük egyik-másik irányban való revízióját. Hatalmas, nagyszabású, korszakalkotó intézmény ez a munkásbiztositás, és mondhatni, hogy a mai terjedelmében egészen uj intézmény minálunk. Innen van az, hogy bár rendszere elméletileg tökéletes, de gya- gyakorlati tapasztalatok híján, nincs a magyar viszonyokhoz kellőleg idomítva. Ha sürgős revizionális intézkedésekkel a hazai viszonyokhoz alkalmazzuk, állandó gyökeret fog verni a magyar gazdasági élet taiajában, de ha ezt elmulasztjuk, lehetetlen hogy élet-' képes maradjon. Most már látjuk, hogy mik a hibái a törvénynek. Legfőbb hibája, amely megfojtja, ha nem segítünk rajta, az a rettenetes nagy bürokratikus apparátus, amelyre a végrehajtása van bízva. Ebben a német példát követtük, csakhogy amit megbir a hatalmas német ipar, az alatt a fiatal, kezdő magyar ipar összeroskad. Csak magában a központban is három óriási szerve van : két állami, a munkás- biztositó hivatal és munkásbiztositási bíróság, s egy autonóm, a központi pénztár. A kerületi pénztárak is fuldokolnak a végtelenül komplikált kezelés aktatengerében. A bejelentések a lehető legterjedelmesebbek, ha egy kőművesmester egy napra felfogad egy fuvarost, 30—40 adatot kell a telenyomtatott bejelentő-iven kitöltenie. Ez a bejelentés irtózatos munka, állami hivatalok, (államvasut, mérnökségek,) amelyek munkásokat is foglalkoztatnak, alig győzik, az egyszerű kisiparosnak meg ideje nagyrészét elrabolják. S amilyen komplikáltak a bejelentések, épp olyan komplikált azoknak a kezelése. Ezért kell a rengeteg hivatali apparátus. Ezeket a hivatalnokokat aztán az autonóm pénztárak olyan őrületes drágán fizetik, hogy az sem állami, sem akármilyen más hivatalnokok fizetésével nincs arányban. így szaporodik fel óriási sokra a kezelési költség. A nagy apparátus nemcsak nehézkessé, de elviselhetetlenül drágává teszi az egész intézményt. Ha segíteni akarunk, először ezt a nagy aparátust kell egyszerűsíteni. Ennek pedig legkönnyebb, s legtermészetesebb módja az, hogy az autonómiát meg kell szüntetni, s az egész intézményt állami kezelésbe venni. Én az autonómia fentartásának s ki- terjesztésének hive vagyok mindenütt, ahol annak értelme van. De itt semmi értelme sincs az autonómiának. Hiszen miből áll az egész betegsegélyezés és balesetbiztosítás? Befizetnek az érdekeltek pontosan meghatározott dijakat, s abból épp olyan pontosan meghatározott segélyt kapnak, pontosan meghatározott esetekben, a beteg, vagy szerencsétlenül járt munkások. Az egész a legközönségesebb mechanikus munka, nem kell hozzá, csak a törvényes tarifák, a szükséges adatok, meg papiros és ceruza, s akár egy számológép kiszámíthatja, hogy ki mennyit tartozik befizetni s mennyit igényelhet. Hogy minek ehhez önkormányzat, közgyűlés, választmány, azt nem vagyok képes megérteni. Hiszen akkor autonómia kellene a kéményseprési dijak beszedéséhez is! Igaz, Németországban, Franciaországban, Angliában szintén autonómia van. Csakhogy ott más a fejlődés. Ött a beteg- segélyző pénztárak már régóta állottak, mint autonóm magánváliaiatok, s az állam csak egységesen szervezte őket, (még a teljes egység is csak Németországban van megvalósítva), ott tehát a fejlődés hozta magával az autonómiát. De nálunk az 1891-iki törvény előtt, úgyszólván semmi se volt, maga ez a törvény is elég szerény keretek közt mozgott, nincs tehát semmi értelme annak, hogy az első általános rendezés autonóm alapon történjék. Ebben mi nem követhetjük a német törvényt, mert a a mi iparunk nem birja meg azt, amit az övék. Úgy szervezni a miénket is, mint ott, annyi lenne, mint ha egy tízesztendős gyereket egy negyvenéves ember ruháiba akarnánk öltöztetni. Ne keressük hát Németországban a mintát. Ha mintát akarunk, vegyük azt más országokból, amelyek teherbírása mégsem olyan aránytalanul nagyobb a miénknél. Ott van pl. Norvégia. Erre se mondhatja senki, hogy a zsarnokság, vagy a sötétség hazája. S itt az autonómia teljes kizárásával, egyszerű állami intézményként
