Népszövetség, 1908 (2. évfolyam, május-december)
1908-09-01
16. oldal. NÉPSZÖVETSÉG. II. évfolyam. Szeptember hó. A takarmányhiány enyhítése. A Baranyavármegyei Gazdasági Egyesület Or- szágh Lajos elnöklésével tartott ülésén foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy a megyében mutatkozó takarmányhiány enyhítésére milyen intézkedések szükségesek? Az egyesület elhatározta, hogy 35—40 vag- gon erőtakarmányt kamatmentes államkölcsön igénybevételével fog beszerezni. De ennél lényegesebb az az elhatározása, hogy a gyors depekoráció veszedelme mutatkozván, sürgős feliratot intéz a földmivelésügyi miniszterhez, a melyben azt kéri, hogy a kisgazdák eladó jószágát, a mennyiben azok tenyészanyagul alkalmasak, az állam vásárolja meg, teleltesse ki és hasson közre, hogy a kisgazdák azokat tavasszal visszavásárolhassák. Az egyesület a köztenyésztés érdekében kívánja ezt az intézkedést, annál inkább, mert már eddig is az állatvásárokon a kisgazdák nagy számban adják el állataikat s félni lehet, hogy Baranyamegye szép fejlődésnek indult szarvasmarhatenyészete úgy visszaesik, hogy évek kitartó munkájával lehet csak a mai színvonalra emelni. — Darányi földmivelésügyi miniszter a következő felhívást intézte a gazdasági tudósítókhoz : Az eladó szálas takarmánykészletek kimutatásának minél teljesebb és pontosabb összeállithatásá ta takarmányhiányban szenvedő vidékek állattartó gazdaközönsége érdekében igen fontosnak tartván, ezúton is fölkérem atisztelt gazdasági tudósitó urakat, hogy ez ügyben itt újból közölt körlevelemet állandóan szives figyelemben tartani, s az ott kitdtt határnapokon az eladó szálas takarmánykészletről hozzám okvetlenül jelentést, tenni szíveskedjék. Állami facsemeték adományozása. A földmivelésügyi minisztériém közhírré teszi, hogy az állam által fenntartott erdei facsemetekertekből az 1909. évi tavaszi és őszi erdősítésekhez szükséges csemetekészleteket ki fogják osztani az eziránt folyamodó birtokosoknak. A kopár és vízmosásos területek beerdősitésére kért csemetéket ingyen adják. Kivételesen oly kisbirtokosnak is ingyen szállítják az utolsó vasúti állomásra, ha az illetékes királyi erdőfelügyelő igazolja, hogy az erdősítés költsége aránytalanul megterhelné a folyamodót. Ha ezen felül még marad csemete, az olcsó árban kapható. A ki akar tehát csemetét, az az egy koronás bélyeggel ellátott folyamodványt legkésőbb december 15-ig terjessze be közvetetleniil az illetékes királyi erdőfelügyelőséghez. A kolozsvári gyógynövény-telep. A koloszvári akadémia Darányi földmivelésügyi miniszter rendeletére gyógynövénytelepet rendezett be, ahol a következő gyógynövényeket termesztik: fodormentát, muskotályt és orvosi-, festő- és fehérmályvát, nadragulyát, ürmöt, berdegfüvet, kenyérbél virágot, koriandrómot, ánist, izsópot, rutát, maszlagot, méhfüvet és pemetefüvet termelnek. A telep vezetője Pásztor Béla dr. érdekes jelelentést mutat be a miniszternek a végzett termelési kísérletről. A gyógynövényeket a szerint, hogy sok vagy kevés munkát igényelnek, Páter két csoportba sorozza. Különösen ajánlja a korian- der, a fehér és fekete mustár, az ánizs, a menta, a benedekfü, az üröm, az izsóp, a ruta, a démbatka és szappangyökér termelését, melyek aránylag kevés munkával mű- velhetők és a gyógykisérleti telepen nagyon szépen diszlettek, tenyésztésük sok kísérlettel biztat. Kerti munkálásra valók és csak szakmányba való megmunkáltatás mellett jövedelmeznek: a kenyérvirág, mályvák, a maszlag, a majorána, ménfü, a zsálya, az ökörfark és pirethrum. Ezek a növények nagy családu, szegényebb földmivelőknek jó foglalkozást nyújtanának. A kolozsvári telep e gyógynövények magját vagy palántáját készséggel megküldi a gazdáknak. Szalmafonó tanfolyamok eredménye. A háziipari kiképzés elősegítésére a debreceni kereskedelmi és iparkamara területén Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter intézkedése következtében hét tanfolyamot rendeztek be. Uj tanfolyamokon oktattak Balmazújvárosban, Nyirobranyban, Dévaványán, Jászkiséren, ismétlő tanfofya- mok voltak Hajduhadházon, Szatmáron Jászapátit A debreceni kereskedelmi és iparkamara kötelességszerü figyelemmel kisérvén ezeket a tanfolyamokat, most számol be az eredményről. Az uj tanfolyamokat a községek és a községek népe nagy örömmel fogadta, tanuló néppel megtöltötte, a záró munkakiállitásokat valóságos ünnepként csodálta meg, s a munkákat gyorsan és szívesen vásárolta össze. A tanfolyamok látogatottsága teljesen kielégítő volt, nem egy helyen meg kellett szorítani a fölvételt éppen az eredmény érdekében. Különösen szép eredmény mutatkozik Szatmáron, a hol igen sok látogató kereste fel a tanfolyamot. A tanfolyam résztvett a Lorántfyy Zsuzsánna kiállításon, a hol a csinos szalmatárgyak feltűnést keltettek. Több tanfolyamon megjelentek az odavaló leányiskolák tanítónői, a kiket a tanfolyamok vezetői részeltettek oktatásban. Jászapátin a szalmafonó tanfolyam helyisége a község dolgozó népének valóságos otthonává nőtte ki magát, s igy a tanfolyam szociális munkát is teljesített. NYOMATOTT NEMES ANDRÁS KÖNYVNYOMDÁJÁBAN SZATMÁR.