Népszövetség, 1908 (2. évfolyam, május-december)
1908-09-01
12. oldal. NÉPSZÖVETSÉG. 11. évfolyam. Szeptember hó. A mezőgazdasággal foglalkozók biztosítása betegség esetére. A szociális alkotásoknál nagy figyelemmel kell lennie az államnak arra, hogy az esetben, ha valamely polgárának érdekét szolgáló intézményt akar létesíteni, ezt legelőször annál a társadalmi osztálynál valósítsa meg, mely a legjobban rászorul arra az intézményre, s mely legjobban érezte hiányát. Az 1907: XIX. t. c. meghonosította hazánkban az ipari munkásokra kötelező biztosítást baleset és betegség ellen. Megfeledkezett azonban a mezőgazdasági cselédek, munkások és kisgazdák százezreiről, arról a társadalmi osztályról, melyet az anyaföldhöz fűződő megható ragaszkodás, a köteles tisztességtudás, szerénység, Istenfélelem és egyenes becsületesség jellemez, s a mely osztály ezeken a tulajdonságokon kívül eltér az ipari munkásságtól abban is, hogy szegényebb, nyomorultabb és szervezetlenebb. A mezőgazdasági cselédség, munkásság és kisbirtokosság a leggyengébben van megvédve a betegség ellen. Ez a legnagyobb veszedelem, mely kiragadja a munkás kezéből a kaszát és a kapát, munkaképtelenné teszi s ezzel nyomorúságba taszítja családját. A betegség általában minden társadalmi osztályban nagy veszedelem és nagy csapás, de azért mégis azoknál a mezőgazdasági munkásoknál, cselédeknél és kisgazdáknál a legnagyobb, kik néha -a városoktól egész napi távolságra fekvő pusztákon és elhagyatott tanyákon laknak s igy nekik sokkal nehezebb orvost keriteniök, mint a gyári munkásoknak, a kik többnyire városokban vagy városokhoz közel lakván, nehézség nélkül vehetik igénybe az orvosi kezelést. Ezek régi igazságok, s bár általánosan ismert dolog a mezőgazdasággal foglalkozó falusi népnek és munkásságnak tökéletlen védelme a betegségekkel szemben, mégis az első segítséget e munkásosztály számára nem a betegségek, hanem a balesetek ellen hozta az 1900: XVI. és 1902: XIV. törvénycikk. E két törvény ugyanis, egy aránylag kis csoportra vonatkozó kivétellel jóformán csak a baleset elleni biztosítást valósítja meg, de figyelmen kívül hagyja a falvak és puszták lakóinak legfenyegetőbb veszedelmét: a betegséget. A gyárak és gépek körül dolgozó ipari munkásságra bizonyára sokkal nagyobb veszedelem a baleset, mint a betegség, de a- mezőgazdasági munkásságnál és különösen a cselédségnél megfrditva áll a dolog, mert hiszen az ipari veszedelem a mezőgazdaságban foglalkozókat nem fenyegeti olyan mértékben, kivéve a mezőgazdasági gyáraknál s az arató és cséplőgépek mellett dolgozó munkásokat, mint az ipari üzemek alkalmazottjait. Mindebből következik, hogy amint az ipari és főképpen gyári munkásság iránt legelső kötelességgé az államnak a baleset elleni biztosítás, azonképpen a mezőgazdasági munkásságnál és cselédségnél legelső rendű föladata a betegség ellen való biztosítás megalkotása. A valóságban pedig ellenkezőleg történt a dolog. A mezőgazdasági munkásság baleset elleni biztosítását már nyolc év óta törvény szabályozza, mig a betegség esetére való biztosítás még a jövendő föladataihoz tartozik. A szociális haladás kívánja, hogy ez a fontos kérdés mielőbb megoldassák, még pedig államilag és kötelezően, mert immár vita tárgya nem lehet az, hogy a munkásság biztosítása a magánbiztosítás köréből kivonandó; ez éppen olyan állami feladat, mint a honpolgárok személy- és vagyon- biztosságának őrizete. A mezőgazdasági munkások, cselédek és kisgazdák betegség ellen való biztosításának megvalósítását nagyban megkönnyíti az, hogy ebben az irányban már megtettük az első lépést s igy ez immár nem egy uj probléma megoldását, hanem csupán egy már létező biztosítási törvény és szervezet kiterjesztését jelenti, mert a betegség ellen való biztosításnak ikertestvére a balesetbiztosítás, ezt pedig, ha talán nem is minden részletében tökéletesen, de az irány és alapelv tekintetében a leghelyesebben már megoldotta az 1900: XVI. és 1902: XIV. törvénycikk az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegitöpénztár létesítésével. Maga az alapelv, melyen ez az intézmény nyug-
