Népszövetség, 1907 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1907-02-20 / 1. szám

8 Felhívás. A mezőgazdaság csökkenő jövedelmezősége nem engedi a mtin- béreknek a végtelenségig való emelését. Viszont a magyar nép nem képes a folyton nagyobbodó drágasággal szemben a nyújtható mun­kabérekből megélni! Más jövedelmi forrás után is kell néznie, Ilyen jövedelmi forráss a házi és népipar. Eme felhívásunkat, az igen tisztelt lelkész, tanító és jegyző urakhoz, mint a nép természetes vezetőihez intézzük. A magyar nép érdekében felkérjük őket, hogy községeik neveit, ahol bárminemű házi iparnak, igy: vessző, gyékény, szalmafonás, faragás, agyag­munka, botkészités, stb. stb., megfelelő előfeltételeit megtalálni vélik, arról bennünket értesíteni szíveskedjenek. Mi az ügy érdekébeu a földmivelésügyi minisztériumban haladéktalanul és díjtalanul eljárunk. A „Népszövetség“ szerkesztősége. Gazdasági háziipar. A gazdasági háziiparral való foglalkozás fejlesztése céljából 1899. évben kezdette meg a földmivelésügyi minister a gazdatár­sadalom bevonásával nagyobb árányu akcióját. A munkásoknak a gazdasági háziipar egyes ágaiban való begyakorlása céljából ez idő szerint évenkint téli időben, a midőn a külső gazdasági munka szünetel az egész ország területén, 150—200 községben hat héttől hat hónapig tartó tanfolyamokat rendez, melyeken a munkások díjmentesen vehetnek részt. Föld- mives iskolában, hol a földmivelő nép gyermekei részesülnek 14 éves kortól oktatásban, a gazdasági háziipar gyakorlati tanítását elrendelte s az iskolákat a tanításhoz szükséges eszközökkel fel­szerelte. 1899. év óta ez ideig közel 2000 gazdasági háziipaii tanfo­lyam tartatott, melyeken mintegy 30000 mezőgazdasági munkás vett részt és sajátította el a gazdasági háziipar egyik vagy másik ágának üzését. Hogy a tanfolyamot végzett munkások eredményesen dolgoz­hassanak s igy téli keresetre tegyenek szert, az e célból alakuló gazdasági háziipari munkások termelő és értékesítő szövetkezeteit is támogatásban részesíti. Ezen szövetkezetek a gazdasági háziipari foglalkozásnak a nép minél szélesebb rétegében való terjesztése céljából tanfolyamok rendezésével is meg lesznek bízva. Ezen tanfolyamokon kiképzett munkások tagokul a szövetkezetbe beléphetnek. A hol a szövetkezés alapfeltételei hiányoznak, ott a minisz­térium állal kirendelt szakközeg, vagy a községek által támogatott közműhelyekben téli foglalkozást nyernek a kiképzett munkások. Ezidő szerint mintegy 10 ilyen munkatelep működik. A hegyvidéki kirendeltség Beregvármegyében a tél folyamán 155 kosárfonó háziiparost foglalkoztatott, kiknek munkáját, mintegy 27000 darab kosarat, a berereszász—hegyvidék csemegeszőlő érté-

Next

/
Thumbnails
Contents