Nemzeti Népművelés, 1908 (1-9. szám)
1908-05-01 / 8. szám
NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1908. május 1. 6. felügyelője az oda való közigazgatási bizottsági ülésen indítványt tett, bogy megyéjének kitűnő tanítóiból 200-200 korona jutalommal tüntessék ki: Ziíry István kisfaludi, Tóth Antal osli, Farkas József szilvárkányi, Farkas György zsebeházi, Domiskovics János rábabogyozzlói, Kiss Sándor beledi és Kovács József kapuvári tanítókat. A közigazgatási bizottság a kir. tanfelügyelő előterjesztését elfogadván, érdemes kartársainknak, de nekünk is, kik az érdem elismeréséről értesülünk, nagy örömet szerzett. Egy néptanító politikai pályája. Angol politikai körökben élénk feltűnést kelt, hogy Asquith az uj liberális minisztérium újjászervezése alkalmával Mac Namara dr. néptanítót felelősségteljes magas politikai állásra akarja kinevezni. Mac Namara dr. az alsóházban eddig Walworth londoni külvárost képviselte. Választói előtt roppant népszerű. Legutóbb mint műkedvelő lépett fel Walworth egyik polgári mulatságán s kellemes bariton hangjával zajos sikert aratott. Eddig csak szerény néptanító volt, de Asquith most magas politikai állásra szemelte ki. Új iskolák Györmegyében. Alig kapott Györmegye új tanfelügyelőt, már is meglátszik a megye tanügyén: az Ember János keze. Győrben a révfalusi és gyárvárosi iskolák helyett új állami elletni iskolát építenek* Szintén Győrben kiépítik, illetve kibővítik a tanitónőképzőt, hozzá építenek egy emeletes internátust, valamint kibővítik az állami polgári leányiskolát 6 tanteremmel és 2 szertárral. A györszigeti apácák is felépitik új iskolájukat. E mellett Ásványon, Konyhán, Ménfőn, Csikmándon, Csécsényben egy-egy új tanítói állást szerveznék, községi iskolát állítanak Böny községben, az állam Kunszigeten, Saágban, Bönyrétalapon és Pátkán új állami elemi iskolát építtet. leolvashatják az alkotó társadalom erkölcsi állapotait, mintha csak nyitott könyvből olvasnának.“ Cs. P. A minisztériumban eljártunk és az ügyet kedvezően el is intézték. Azt hisszük, azóta már élvezi is. Laptulajdonos és kiadó: KOVÁCS GYULA. M egjelent Kovács 6yüla könyvkiadónál Nagybányán, s a pénz előleges beküldése esetén portómentesen küldi: Pálinkás, Köszöntések Könyve (új) . . —'60 „ Elemi népiskolai Tanitástan . 2‘— „ Tanítók adóügyi útmutatója . P— „ Egyetemes pályamutató I/II. . 5‘— „ Vezérkönyv a beszéd ért. gyak. tanításához I. anyaga uj tant. szer. 2.50 „ Szőlő ellenségei ....................—-30 Sz abó J. írás, olvasás, számolás, rajz és anyagmunka vezérkönyve . . P50 Székely Á. Beszéd ért. gyak. vezérkönyve I. oszt. anyaga.....................2•— „ Beszéd ért. gyak. vezérkönyve II. osztály anyaga . .' . . 2•— IRODALOM. Az ifjúsági egyesületek a népművelés terén.) Dr Petri Mór kir. tanfelügyelő a művében felhasznált föltétlenül megbízható gazdag adatokat az ország legkülönbözőbb részeiből gyűjtötte, vagy gyüjtette össze. A munka legfontosab és legtekintélyesebb része, amely az ifjúsági egyesületek feladatával és jövőjével foglalkozik, finom lélektani bázison épül fel és kiterjeszkedik az ifjúsági egyesületek minden előnyére, rámutat összetartásfejlesztő, jellemképző, altruisztikus hatásokat ápoló áldásos működésükre. Ép ezért hívja fel a társadalom és az állam támogató jóakaratát minden ifjúsági egyesület gyámolitására. Dr Petri Mór úttörő munkája, melyet a Szabad tanítás Magyar Országos Kongresszusa megbízásából irt, a „Népnevelők könyvtáráéban jelent meg. Ára 1 K. Szerkesztői üzenetek. P. S. Ugyan ki törődik vele? Hagyja csak, miért ne pöntyögjönl S. A Rendkívüli elfoglaltságom miatt nem mehetek le. A kollégákat én is szívből köszöntőm. „Hozzá“ Neki kellett volna elküldeni, nem hozzánk. F. S. Tévedni tetszik: Taine mondta azt, hogy: „Az utókor emberei ha értenek hozzá, a művészeti emlékekből oly bizonyossággal köhögés, bronchial catarrhus és rekedtség ellen. CONTRATUSSIN It A 1 E R Egy fél palack K 1.40, egy egész K 2.— Contratussin pastilla „ „ „ „ K 1.40 VÖRÖQ KFPF<i7T Legtökéletesebb gyer- VUÍXUO 1 mekápoló szerek: SZAPPAN 1 doboz —.70 fillér. CRÉME 1 tégely 1.40 fillér. CRÉVIE 1 tubus —.70 fillér. HINTŐPOR 1 doboz -.70 fillér. Kaphatók: Vörös Kereszt gyógytárban: BAYER ANTAL Budapesten, Andrássy-ut 84.