Nemzeti Népművelés, 1908 (1-9. szám)

1908-01-15 / 1. szám

1908. január 15.

NEMZETI NÉPMŰVELÉS.

3.

életünk nemes erkölcsi rendjét felforgató épszerü eszmékben, de az ma már „maradonc“ ki a kor szellemével lépést tartani nem bir. Ezen uj eszmék ugyan azzal a követelő erőszakossággal lépnek föl, mint XVIlI-ik század közepén Ronttean által inaugurált „aranykor“ fantasztikus képei. A nő mozgalom apostoli érzelgős pátosszal zavaros filazófiai dogmákat szórnak társadalmi életünkbe s a gondolat nélküli tudólékos- kodó tömeg fülének mi sem tetszetősebb, mint azt hallani, hogy azok a tilalomfák, melyek a nő helyzetében eddig fenn állottak, nem egyebek mint őskori bálványok, melyeket most már a fölvilágosodás szent nevében le kell dönteni. Balgán azt hívén, hogy csak is az-az egyedül üdvezitő üt, mely a boldoguláshoz s a műveltség áldásához vezette a régi erkölcsi fölfogásokat s a lélek tisztaságát elpusztíthatják.

Nemes erkölcsi kötelékünk sok becses építménye már is düledezik. Nyíltan, előítéletnek hirdetik sokan a családi élet szentélyét, eddigi fegyelmét és moralizáló erejét. Elanyi- ra, hogy a házasság intézménye ma már korszerű kérdése lett s úton-útfélen erre tanítják még a jövendő mamáit, a suhanc lánykákat is. Blum Leó „Du manage“ (a házasságról) cimU munkájában még tovább megyen és nem habozik feláldozni mind azt, amit a modern felfogás és erkölcs szentnek és érinthetetlennek jelez. És mit ajánl helyébe? Két elfáradt lény ősszekelését, mi a házasságot a szabad szerelemből visszavonult invalidusok menhelyére alacsonyitaná; midőn Tolsztoj azon kívánságát, hogy a férfi is az ártatlanság szimbólumával nősüljön, mint nevetséges és természet ellenes feltételt visszaút 'sitja. Sőt a leánynak is megadja a jogot, hogy a fiatal emséhez hasonló életmódot folytasson. S csak miután poligámiai hajlamainak az is eleget tett, menjen férjhez. És óh szatíra! Még azt állítja, hogy: ez után kiválasztott férjével együtt csendes és megelégedett életet fog élni.

Az ilyen felfogás s a ponyvairodalom mezején növő hasonló bolondgombák termései azok, hogy a szükebb erkölcsi és szellemi viszonyok között élő nők, midőn nőiességük békóit lezárni óhajtják, sorra kívánják a férfiak kiváltságait. Azt mondják, hogy az erkölcstelenségek jogosultak s a rossz szokások fölemelők; s visszont, minden perverz emberieden és a nőiesség rovására megy.

Mi ez kérem ?

Nem egyébb, mint a szocializmus romboló tanainak a közélet tisztaságában álcsatornákon való levezetése, mely végcéljában a „Komonismus“-hoz juttot s a leromlás, a dekadencia felé löki a vele összefüggő erkölcsi világot. (!!)

Vippel, a század egyik nagy nőismerője szerint: a női lélekben a revolváció él. Már természeténél fogva az inde- peudenciára hajló szellemmel bir. És ha igyvan, vajon nem- e teljesen mindegy, hogy mivel szupgerálják a feminizmus bajnokai a beteg lelkét! Kneip páter a nedves fűvel szug- gerálta. Priessnitz a borogatással, Winternits a hideg vízzel, az uj felvilágosodoncok pedig azzal, hogy az egyenlőségért való küzdelembnn, ha megakarják a nők szerezni a férfiak kiváltságait, nem kell sokat gondolkodni, hanem csak rajta, most már mindent ami jól esik és kellemes, cselekedjék meg a nők is! Nem gondolna arra, hogy később ugyanezen eszmék nevében semmisülhet meg a társadalmi rend s a tiszta moralis élet etikai értéke, De nem csak ez, hanem a nő eddigi kiváltságos helyzete is. Mert elvégre, ha a jogban egyenlőséget kívánnak a nők, akkora kötelességekben is egyenlőségre számítsanak. S a női ruha, mely eddig tévedéseik és sértegetéseikért minden felelőségtől megmentette őket, nem lesz tiszteletet parancsoló nimbusszal körül véve az elégtétel adásban sem. Ezt is gondolják ám meg jól hölgyeim, mielőtt a feminista mozgalom hullámaiba sodortatnák magukat.

Az emancipáció egy része nem abban áll, hogy a nők lesűlyedjenek sok minden férfi tulajdonságokhoz, hanem abban, hogy az erkölcs terén felemelni bírják a férfiakat. Mindég és csakis a férfi nemesebb hajlamaihoz apelláljanak; igyekezzenek annak gondolatát fennkölt tárgyakra terelni s az élet anyagibb élvezetétől elcsalogatni az erkölcsi élet tisztább mezejére.

„Magyarnőnek születni,

Nagy és szép gondolat“

— Mondja a költő.

Csak is úgy remélhető, hogy a legnehezebb körülmények közölt is boldogul a nemzet, ha a magyar nőkben élni fog a tudat, hogy: kötelességük gyermekeiket erkölcsös, derék emberekké nevelni s férjüket az élet küzdelmeiben támogatni, ballépésektől visszatartani, okos tanácsokkal ellátni. Az ügyes nő szelleme ki tudja csalni a kovából a tüzet és legszebb feladata a durvább anyagból is kipattantani a benne rejlő, bárha megkötött nemesebb alkatrészek szikráját.

A nőnevelésügy hazánk művelődésének legfontosabb tényezője. A jelen kor sivár és félre vezetett visszonyaiból csak is úgy remélhető kibontakozás, ha általános közoktatásunk alapját az erkölcsi nevelés szilárd alapjaira fektetjük. S mi a tudást illeti, ha művelt, hazafias és a hazáért lángoló nők állanak mindenütt, minden társadalmi rétegben a férfiak oldalán.

„A nőt és a szivárványt egyidejűleg teremté az Úr.“ — Mondja az ind rege. „A nő az emberiség kovásza.“ — Hangzik a Zendaresta egy sora. Amiből kitűnik, hogy a világ fennállása óta a világ urai elösmerték a nő hatalmát. A nő szerepe az életben civilizátori legyen. Gondolja meg, hogy erkölcs emelő s nemesitő missziója van és teljesen eltéveszti feladatát, ha tisztán külső eszközökkel, pl. szépségével akarna hatni; melyek inkább viharok előidézésére, mint sem azok engesztelésére szolgál. A szerelem, a kedély és szivjóság bizodalmát tegye magáévá és oly légkört létesítsen maga körül, melyben a nép, az eszmény gyakorlati használatban van, s nem csupán elvont fogalomként szerepel. És higyjék meg hölgyeim, hogy a modern embert mindenkor is csak is a nőnek szelleme, lénye és erénye bilincseli le!

Mi tanítók pedig, ha azt akarjuk, hogy jó polgárokat, szülőket és anyákat neveljünk a hazának, akkor neveljük az erkölcs és értelmiség bölcsőjében a haza kis polgárait; mert a nők, anyák azok, kik nevelik a gyermekek lelkét, őket kell tehát, hogy áthassa első sorban is az emberséges újjászületés örök életű elve.

(Székelykeve.) Czáró János.