Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-05-15 / 9. szám
6 NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1907. május 15. a vitát abban a tekintetben, hogy vájjon az a követelés, hogy az állami költségen eszközöltessék, olyan peremtórius jogosultsággal bir-e, hogy igazságtalanságról lehet beszélni, ha az állam azt nem teszi, de én nem veszem fel a vitát ezen a téren, mert minek vitatkozzam olyan törekvés elvi alapjáról, amelyet gyakorlatilag én is magaménak vallók és amelynek teljesítését csak a fejlődő körülmények, különösen lejlődő gazdaságunk, megerősödő pénzügyeink feltételétől teszek függővé. (Élénk helyeslés) De ami már most a kántori fizetés kikapcsolásának kérdését illeti a tanítói fizetésből, ennek a követelménynek jogosultságát nem tudom teljesen elismerni. A felekezeti tanítónál, annak egész kiképzésében, azokban az áldozatokban, amelyet az ő kiműveléséért az ő egyháza is hozott és a hagyományban is annyira össze van nőve a kántori teendő a tanítói teendővel és annyira nem olyan lényeges az a munkaszaporulat, amelyet ez az ő vállára ró, hogy én itt az elválasztást, amint gyakorlatilag majdnem kivihetetlennek, úgy elvileg sem tartom jogosultnak. Erre azt mondják, hogy ez a tény már magában előnyös helyzetbe hozza az állami tanítót, már t. j. azt az állami tanítót, aki kántori teendőket is teljesít, mert az külön fizetést kap a kántorságért. Megengedem. Ez egy sporadikus mellékkereset az állami tanítónál, az egyes állami j tanítókat, nem lehet tudni, hogy hányat, előnyösebb hely- i zetbe hoz. De hát nem léteznek-e ilyen előnyösebb helyzetek az állami tanítókkal szemben a felekezeti kántorta- nitókra nézve is? Hát nem a felekezeti kántortanitóknál a leggyakoribb-e az az eset, hogy javadalmuk egy, részét, egy ingatlan jövedelemből húzzák? Nos, az ingatlanok megbecsülését pedig érintetlenül hagyom, amint az 1893-ban a kataszter alapján történt. Megfelel-e ez a becslés a valóságnak ? (Élénk helyeslés) Tehát sporadikus több jövedelmet, sporadikus jobb helyzetet élveznek itt is, élveznek ott is, úgy hogy e tekintetben, ha méltatatlanságról van szó, hát legalább is egyensúlyozzák egymást ezek a különleges jobb viszonyai egyeseknek az egyik és a másik oldalon. (Igaz ! ügy van 1) ( A korpótlék j Ami már most a korpótlékok áthelyezését illeti, én erre csak egész egyszerűen azt mondhatom, hogy mivel, mint előbb már mondám, az 1893-ban és 1894-ben már hivatalban volt tanítók, ami nekem örömemre szolgál, mert mutatja, hogy hosszú időn át képes a magyar tanító megfelelni hivatásának, miután — mint mondom — ezen öregebb tanítók a tanítóságnak nagy hányadát képezik,.ameny- nyiben ma is 11.000-nél többen vannak, a 200 koronás korpótlékoknak minden egyes évfolyammal való előrehelye- zése 1,118 000 korona több költséggel jár, úgy, hogy ennek az operácziónak a nagyban való keresztülvitele a jelenlegi körülmények között szintén nem mutatkozik lehetségesnek. De nem zárkózom el azon gondolattól, hogy e tekintetben talán a részletes vita során tegyünk és módosítsunk annyit, amennyit józanul tenni és módosilani lehet. {Élénk helyeslés.) Ez az egyik kijelentésem, amelyet most tehetek. (Élénk helyeslés.) A másik pedig az, (Halljuk. Halljuk.) hogy én elfogadom úgy Metzner Béia, mint Szontágh Andor t. barátaimnak azt a javaslatát, hogy ezt a 200 korona rendkívüli pótlékot, amelyet a miniszter érdemeket szerzett tanítóknak adhat, különösen az első időben, elsősorban a legrégibb tanítóknak kompenzácziójára fordítsuk. (Helyeslés.) Azzal a módosítással, amelyet talán közös tanácskozás utján a kor- pótlékok tekintetében fogunk tehetni és annak a 200 koronás külön pótléknak ily módon való méltányos felhasználásával, azt hiszem, sikerülni fog a régi tanítók, különö- nösen tiszteletreméltó igényeinek legalább egy részét kielégíteni és ezáltal a méltányosságnak legvégsőbb határáig elmenni. (A felekezetek autonómiája.) A financziális részről szólva, reflektálnom kell még Molnár János t. képviselőtársam álláspontjára. Nagyon sajnálom, hogy a javaslat ellenzői közt látom őt, ámbár egyéni meggyőződését tisztelem ; de a fizetés kiegészítésére vonatkozó álláspontját nem egészen értem; (ügy van!) mert t. barátom egyfelől nagy vakmerőségnek és bitorlásnak mondja, hogy az állam egyáltalában beleelegyedik abba, hogy a nem állami, különösen a felekezeti tanítónak fizetésminimuma milyen? Minő jogon avatkozik bele — kérdi ő — az állam abba, hogy az egyházi iskolafentartó minő fizetésben egyezik meg az ő tanítójával? Ugyanabban a beszédben pedig ő hangsúlyozza a legerősebben azt a követelményt, hogy az állam pedig a maga erejével mindenképen ugyanazon magasságig emelje a felekezeti tanítók fizetését, amelyet az állami tanítóké elér. Ezt a követelést azzal a kifogással nem tudom összeegyeztetni. Az én álláspontom az, hogy az államnak igenis jogában áll bizonyos fizetési minimumot kikötni finden iskolafentartó részére. (Felkiáltások: Kötelessége!) Épp úgy, amint az államnak jogában áll a tanczélnak, a közművelődési eredménynek bizonyos minimumát követelni és megállapítani, amilyet minden iskolafentartótól követel. Ehhez tartozik az is, hogy követelhesse, hogy aki iskolát fentart, vagy a maga erejéből, vagy az állami segítségnek igénybevételével, amelyet egyúttal felajánl az állam, adja tanítójának azt a fizetést, amely szükséges arra, hogy egy müveit emberhez méltó életei élhessen, (ügy van!) és hogy lelki egyensúlya túlságos nélkülözések által meg ne legyen zavarva, (ügy van !) Én azt tartom, hogy az állam tökéletesen szerepében van akkor, amidőn ezt teszi és megmutatja az őtiszteletéta nem állami iskolafenntartóknak szerzett, jogai és tör'éneti hagyományai iránt, amidőn ennek a követelményének felállításával egyidejűleg felajánlja segítségét a kívánt fizetési minimum kiegészítésére, (ügy van!) És ne méltóztassék olyan kicsi dolognak venni a törvényjavaslatnak a financziális rendezésre vonatkozó azon egészen uj intézkedését, amely az állami hozzájárulást le nem szállithatónak mondja, ha az iskolafentartó a maga erejéből kiegészíti a tanítónak fizetését egészen azon pontig, amelyet az állami tanítók élveznek. Megengedem, hogy az egyes hitközségek ritkán fognak abban a helyzetben lenni, hogy ezt a kiegészítést a maguk erejéből elérhessék és eszközölhessék. De azok a nagy szervezetek, amelyek az egyes hitközségek háta mögött állanak, ezek igenis a legtöbb esetben, vagy legalább igen sok esetben lesznek azon helyzetben, és akkor, ha azután annyira a szivükön fekszik a tanítók sorsa, akkor ne követeljenek mindent az államtól, hanem éljenek azzal a szabadsággal, amelyet ez a törvényjavaslat biztosit. (Élénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) Eddig ez meddő dolog lett volna. Eddig hiába egészítette volna ki egy iskolafentartó a saját megerőltetésével az ő tanítója fizetését a törvény által megállapított minimumon felül, mert abban a pillanatban ugyanazon arányban elvesztette volna az állami segítséget, amely arányban magát megerőlteti. Minek is kellett volna tehát megerőltetnie magát ? Most nem fogja elveszíteni az államnak segítségét ebben az esetben. Azok között a kiegyenlő rendszabályok között tehát, melyekkel megindítottam a dolgot, azon az utón, hogy a nem állami tanítók a fizetés tekintetében utolérjék az államiakat és amelyekkel ezen útnak kétharmadrészét már most megtettem, ennek az utolsó harmadrésznek megtételére megnyitottam a lehetőséget, megnyitottam a zsilipeket. (Élénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) Ezt is méltóztassék azon kiegyenlítő rendszabályok közé venni, amelyeket a törvényjavaslatba bevettem és ne méltóztassanak lekicsinyelni különösen azok, akik az autonómia féltésének szempontjából tesznek olyan lényeges kifogásokat. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobb- és baloldalon.)
