Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-04-30 / 8. szám
1907. április 30. NEMZETI NÉPMŰVELÉS 3 Árverező Országos Bizottság. Kedves tanítótársaim, árvák vagyunk, nincs nekünk senkink a jó Istenen kívül, kiben bizhatnánk, ügy elhagynak a legjobb barátaink, mint Krisztust a geczemáni kertben. Hadd verejtékezzen a tanítóság, hadd szenvedje a nyomor Golgota-kínjait, ki törődik azzal? A mi kérelmünket szétdarabolja az országos bizottság; elalkudja, hogy ne legyen tisztességes ruhánk, ne legyen az árváknak betevő falatjuk. Mindezt teszi hatalmának tél- teljében és jó módjának érzetében. Érdekhálózatának vagy lelkiismeretlenségének káprázatos fényében vagy sötétségében. Nem tudja mi a nyomor, vagy ha tudj.a, ami még rosszabb, mert nem tesz a tanítókért semmit. A tanítóságot megilleti képzettségéhez mért fizetés. E fizetést megadni kötelessége az államnak és társadalomnak. Ez elől nincs kibúvó. Aki ez elől kibúvást keres, az nem tisztességes ember. Ha én tartozom valakinek, nem alkuszom, hogy a tartozásból 10 vagy 50 perczentet engedjen. Uram, itt van az, ami téged illet. Ez becsületbeli tartozás, mint a kártyabeli, melylyel csak 24 óráig várnak. Mit gondoltok, hogy meddig üljünk még hallgató ajjak- kal ? Meddig várjuk a sültgalambot még ? Meddig nézzük az ámításokat? Meddig nézzük a kisded játékokat? Meddig huzzuk százfelé s meddig keseregjünk ? Már mondtam ti nektek, hogy rabok legyünk, vagy szabadok, ez a kérdés válaszszatok. Hisz tudjátok a rabság a mai társadalomban ezer alakban jelentkezik. Aki jogaiból csak egy cseppetnyit veszni vagy elalkudni enged, az már lejtőn van. Az, mint tanító nem állja semmi téren a versenyt, pedig nagy küzdelem vár reánk. Karunk, eszünk nem sokáig pihenhet. Közelgnek vészes fellegek. Hogy hol, ne kérdezzétek ? Mert akinek szeme van, az látja, hogy a nemzet, amely mindig csak alkuszik és alkuszik, utoljára végromlása felé közeleg. A népiskola törvényjavaslata, mint dr Apáthy egyetemi tanár mondá, alkuk lánczolatából áll. Az alku pedig ragadós lépfene, mely megmételyezi a társadalmunkat. Példa reá az országos bizottságunk. Ez a mélyen tisztelt, nagyszerű társaság, melynek zengzetes neve »Magyarországi Tanítók Országos Bizottsága« kevesebbet kért mindig, amint kellett volna. Nézzétek meg a naplókat, hol kérik épp azt a tanítók, ami őket jogosan, Isten és ember előtt megilleti ? Nem megyek a messze múlt felbolygatására? Hanem csak kezdjük a Vl-ik egyetemes tanítógyüléssel. E gyűlésen hivatalos előadók terrorizálják a tanítókat. Ezek jól tudják, hogy a tanítóknak képzettségéhez mérten kell kérnie és mégis nem úgy tesznek, hanem vizet prédikálnak és bort isznak. A tanító képzettségéhez mérten csak a kath. tanítók országos bizottsága kért, a IX, X. és Xl-ik fizetési osztálylyal minden tekintetben felérő fizetést és megfelelő lakbért. Ez a minimum és maximum, m,elyből engedni soha sem szabad, semmi körülmények közt sem. Ha egyes emberek engednek, az az ő dolguk, ők nem képviselnek senkit, ők terveznek, okoskodnak, de az országos bizottság sem nem tervez, sem nem okoskodik, hanem végérvényesen határoz, melyről feljebb mehet, de lejebb nem Nem régen az országos bizottság 1400 koronától kezdve 2800 koronáig menő fizetést kért a tanítók törvénye czimü munkája által. Az első három pótlék 2 éves, a többi öt éves legyen. Ez nem felelt meg teljesen az 1400 koronán kezdődő 4 éves 200 koronás 9 pótléknak, mely az említett három fizetési osztály lényegét képezi. De ahelyett, hogy ezen hibáját megreperálta volna, lejebb szállt. Hibát hibára tetézett, Isten tudja, mi a csodából. így tehát 1000 koronát kért alapfizetésül, mert mint a gyermek, megfeledkezett arról, hogy mit kért a tanítók törvényében, megfeledkezett arról, hogy az egyetemes gyűlés által jelölt pontoktól eltérni nem szabad, nehogy hűtlen sáfárok vádjával illesse valaki. Ezen 1000 koronához jött a 400 koronás első, és 2—6-ik 200 koronás korpótlék. De most. husvétkor országos köriratával ezt is soknak találta, tehát lejebb ment ön- kényüleg. Megelégedett, csupán a korpótlék sorrendjének változtatásával. De mivel a tanítók már előzőleg kérték külön kérvényben a képzettségükhöz mért fizetést, nem bolondultak meg, hogy pellengére állítsák becsületüket és felüljenek az országos bizottságnak. De az élet nyomora, a megélhetés nehézsége nem engedi, hogy a tanítók a buta fölhívásnak engedelmeskedjenek. Ne csodálkozzunk tehát, ha ily ingadozó és változó kérelmek folytán úgy járunk, mint a pompei őrt álló katona, ki helyét el nem hagyta Krisztus születése után 72-ben, hanem ott állt, mert kötelessége volt ott állni s mivel senki fel nem váltotta, várt és várt, mig a hamu és láva elborította. Évezredeken át meghalva is őrt áll Pompei felett. Végre a jelenkor »ablézolta« őt. Uraim ez jellem, de amit önök cse- lekesznek, az csak komédia. Végül azt a magyar közmondást küldöm üzenetül önöknek: Hogy aki alkuszik, elviszi az ördög. Bár mielőbb vinné is, mert a tanítóknak többet ártott, mint használt. Pataki. Szinay Gyula határozati javaslata. A képviselőháznak az 1893. évi április 28-án tartott ülésén Szinay Gyula a függetlenségi párt nevében határozati javaslatot terjesztett a Ház elé. »A községi, valamint a hitfelekezetek által fentartott elemi iskolákban működő tanítók és tanítónők fizetésének rendezéséről« szóló törvényjavaslat 1. §-a 2-ik bekezdésének 1. pontja következőleg állapítandó meg: »Eszerint ezen népiskoláknál tisztes lakáson és legalább egy negyed holdnyi kerten kívül a rendes tanító fizetése évi 600 forintnál, a segédtanítóé pedig 300 forintnál kevesebb nem lehet. Ezen javaslatot aláírták 41-en, kik közül most képviselők : dr Meskó László, Rigó János, Lukács Gyula, Veres József, Olay Lajos," Hentdller Lajos, Polónyi Géza, dr Barabás Béla, dr Várady Károly, Madarász József, Justh Gyula, Tóth János és Szederkényi Nándor. Efelett május 3-án a 211-ik ülésben Bánffy Dezső báró elnöklete alatt a Ház a következőleg döntött: 411 képviselő közül igen-nz\ szavazott 93, nem-mel 169, távol volt: 148. Tehát a Ház 76 szótöbbséggel a Szinay képviselő által beadott módosítást mellőzte.
