Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-04-15 / 7. szám
4 NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1907. április 15. No, számítsunk egy kicsit. Magyarországon van 30 e2er éhező, koplaló néptanító Ha ezek mindegyikének megadták volna az 1400 koronás kezdőfizetést, az egész rubrika 42 milliót tett volna ki. Ez pedig mintha csak a tizedrésze lenne annak a horribilis összegnek. De nem! A pofánkhoz vágtak rongyos 1—2 milliót s Apponyi ráütötte a pecsétet, hogy nem lesz többé Magyarországon tanítói nyomor! Ne siránkozz tehát édes tanítótestvérem, ne siránkozz, hadd legyenek boldogok azok a lelki szegények, kik örömet lelnek a te nyomorúságodban s legyen övéké a menyeknek országa! De majd eljő az idő, bár mindig ezzel bíztatjuk magunkat, de eljő, amidőn felvirrad a nemzet napszámosaira is a szebb hajnal, de, hogy ezt elérhessük s megérhessük, fegyverben kell államink — amire bár nincs 421 milliónk! — s a küzdelmet jogainkért soha, de soha fel nem szabad adnunk! És nem is fogjuk feladni!! Pálinkás Béla. Színe-java. Egy nagyobb alföldi városban történt, hogy a választások alkalmával a kis emberek megunván a hatalmon levők garázdálkodását, tömörültek s a volt képviselőt szépen megbuktatták. A választási harczok alatt a volt képviselő hívei mindig ezt hangoztatták: »Kik vannak az ellentáborban? A szemétje. Mi vagyunk a színe-java.« Azóta ott kétféle tábor van: »színe-java« és »szemét-párt. < A tanítóság eddig is osztályokra volt tagolva. Volt állami, fővárosi, községi, felekezeti stb. Még ez osztályozást értem; de hogy egyes ily osztályok között, még alosztályok is legyenek, hogy a tanítóság között »színe-java« társaság is létezzék, véges elmémmel felfogni képtelen vagyok. Ez új felosztást köszönhetjük Slcimpay János kántor és főtanító úrnak. Nem merem kartársnak írni, mert én sem kántor, sem főtanító nem vagyok, igy nem is tartózhatom a színe-javához. Én afféle szemétpárti vagyok. E jó úr. Pardon! »Színe-java« a mostani fizetésrendezés alkalmából tollat ragad s a kántortanítók érdekében I síkra szállott az »Alkotmány« f. évi 52-ik számában, írván a következőket: »De ha már 20 ezer tanító sorsán segítve lesz, szabad-e, s lehel-e néhány millió forint többlet miatt a tanítóságnak, a színe-javát mellőzéssel sújtani. Halljátok, ti, nem színe-java tanítótársaim?! így ír rólunk egy kántor és főtanító úr! Ok a színe-java. Hogy miért? Azt talán ez a jó úr sem tudná megmondani. Többet végeztek ? Nagyobb a képesítésük ? Nem hiszem. Hisz nem egy színe-javát ismerek, kik velem együtt szerezték az oklevelet, bár gyengébbet; de mivel a Gondviselés nagy hanggal áldotta meg őket, most mint kántor-tanítók a tanítóság színe-javát képezik. Miért ? Feleljen reá, aki tud. Ha csak azért nem tartják magukat a tanítóság színe- javának, mert több a jövedelmük. Többször volt már alkalmam tapasztalni, hogy a színejava társaság éreztetni akarta velünk fölényét. Megmosolyogtam. Ilyenkor mindig eszembe jutott a »Rana rupta« meséje; de hogy valaki önhítségében ennyire menjen hogy ország-világ ejőtt kivágja, hogy ők a tanítóság színe- java?! Ennyire szerénytelennek egyet sem gondoltam. Nem vonom kétségbe, vannak közöttük igen képzett^ kiváló férfiak, kikre büszkén hivatkozhatunk ; de szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy találunk ilyeneket számosat a nem színe-javák között is. Egy nagy érseki egyházmegye tanítóságának munkálkodását kisérem évek óta figyelemmel. Sehol egy színe-java munkálkodására nem akadtam. Mind-mind egyszerű »csak tanítók«, kik csendben, zajtalanúl munkálkodnak tollal, szóval és tettel, de soha sem jutott eszükbe kijelenteni, hogy mi vagyunk a színe-java. A Stampay úr színe-javái csak mosolyogtak ezek piunkálkodásán. Ők meg voltak elégedve a 2 — 3000 koronás jövedelmükkel. Urak voltak. S úri voltukkal nem fért össze a munka. Ha azonban fizetésről volt szó, rögtön előállottak, hogy: kérem, miisitt volnánk, még pedig a színe-java. Nem tagadom, s mindenki tudja, hogy a kántor-tanítók sérelmeit nem orvosolja teljesen a mostani törvény- javaslat sem. Hány és hány »csak tanítóra« tudnék reá mutatni, kik nemes lelkesedéssel, kartársi szeretettel küzdöttek s harczoltak a jelenben is, nemcsak a maguk javáért, hanem a kántor-tanítók sérelmeinek orvoslásáért is. Szerénytelenség nélkül mondom, hogy magam is nem egy Ízben iparkodtam az illetékes körök figyelmét fölhívni úgy a magunk, mint a kántor-tanító kartársak bajainak orvoslására. Hogy ez legyen a hála nem hittem volna. Gondolni sem mertünk reá, hogy az lesz a köszönet: mik vagytok ti? Kik vannak abban a táborban? Mink vagyunk a színe-java. Sajnálom tettemet. Szeretném visszacsinálni. De megbocsátok. S bocsáss meg Te is Uram, mert nem tudja mit cselekszik. Bengecsegi, A nem állami tanító fizetése. Apponyi Albert gróf vallás- és közoktatásügyi minisz' tér a képviselőház január hó 16-iki ülésén elmondott beszédében — a többek közt — így nyilatkozott : »Hellenbronth Géza t. képviselőtársam ismételten felhozta, hogy nem látja be azt, hogy miért legyen különbség az állami és nem állami, mondjuk, felekezeti.. . tanítóknak fizetése között. — Miért ne egyenlíttessék tehát ki, miért ne legyen egyenlő fizetésük. — Én rendkívül kívánatosnak tartom, hogy minden tanítónak, jellegkülönbség nélkül, egyenlő legyen a fizetése. De, hogy az állam legyen az, amely ezt az egyenlőséget keresztülviszi azok között, akik az ő alkalmazottjai és azok között, akik nem az alkalmazottjai, (Helyeslés.) akiket ő nem fizet, hanem csak segélyez : ezt már nem tartom olyan evidens követelménynek (Elénk helyeslés.)* Ez tehát elég világos beszéd és megértheti belőle mindenki, hogy a kormány nem hajlandó a nem állami tanítók fizetését úgy rendezni, hogy az egy vonalon álljon az állami tanítók fizetésével, akikről azonban szintén meg
