Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-03-30 / 6. szám
1907. márczius 30, NEMZETI NÉPMŰVELÉS 3 1. az ingyenes elemi népoktatás vezettessék be. 2. az állami és nem állami népiskolai tanitók illetményei egységesen és egyöntetűen szabályoztassanak. 3. a nem állami elemi népiskolák tanítóinak illetményei, amennyiben az iskolafentartók azokat a törvényes mérvben kiszolgáltatni nem képesek, állami hozzájárulással fognak kiegészíttetni és pedig az egyházak által fentartott iskolák tanítói illetményeinek kiszolgáltat- hatása cséljából szükséges, az egyházi hatóságok közreműködésévél megállapítandó állami hozzájárulás összege a közoktatási költségvetés terhére fog évenként az illető egyházak rendelkezésére bocsáttatni az egyházi autonómia sérelme nélkül.« Novak Aurél kifogásolja, hogy a törvényjavaslat szerint az állami elemi iskolák tannyelve magyar, a következő indítványt adja be: Az állami elemi népiskolai tanítói illetmények szabályozásáról és az állami népiskolák felügyeletéről szóló 410. számú törvényjavaslat most a napirendről levétessék és a nem állami elemi népiskolák jogviszonyairól és felekezeti tanítók járandóságairól szóló törvényjavaslattal együtt egyidejűleg napirendre kilűzessék. Márcz. II. Vajda Sándor a következő határozati javaslatot nyújtja be : Utas ittatik a közoktatási kormány, hogy a jelenleg tárgyalás alatt levő törvényjavaslat visszavonása után, midőn a Mihályi Tivadar dr. képviselő által benyújtott határozati javaslat alapján kidolgozott törvényjavaslatot fogja a Ház elé terjeszteni, egyidejűleg terjeszszen elő egy törvényjavaslatot, mely az állami, illetőleg felekezeti tanítói kamarák autonom szervezését biztosítja oly alapon, hogy ezen kamarák jogköréhez tartozik a közoktatási kormány, illetve a felettes hitfelekezeti hatóságokhoz jóváhagyás és miheztartás végett az előléptetendő, áthelyezendő és kitüntetendő tanítók névsorának évenkinti megállapítása. Márcz. 12. Pető Sándor: A javaslatot elfogadja, mert benne egy lépést lát előre. Ez korántsem jelenti azt, mintha a javaslat a tanítók minden baját orvosolná, de legalább a kezdete az orvoslásnak. Jogos és szerénv kívánsága a tanítóknak, hogy kezdőfizetésük 1400 koronában állapittassék meg. A mai viszonyok közti életmódhoz nem elég az 1000 koronás minimum. A függetlenségi párt 1893-ban erélyesen szállott sikra az 1200 koronás minimumért. Emlékezetébe hozza ezt a pártnak s felhívja, valósítsa is meg ezt a tervet. Nemcsak a gazdagabb nyugati államokban, de még Bulgáriában is nagyobb a fizetési minimum mint nálunk. Sérelmesnek tarjja a tanítókra nézve a javaslat 14. szakaszát, mely a fegyelmi eljárást szabályozza. A szakasz szerint a tanító ellen fegyelmi és bűnvádi eljárás egyszerre folytatható és így könnyen megeshetik, hogy míg a fegyelmi vizsgálat felmenti a tanítót, a bűnvádi eljárás során ugyanőt elmarasztalják. Felszólalását alkalmasnak tartja a kötelező állami népoktatás eszméjének felvetésére. Kultúra és sovinizmus egyaránt követelik ennek a megvalósítását. Hivatkozik arra, hogy Polónyi ebből a czélhól már évek előtt határozati javaslatot nyújtott be, amelyet azonban az akkori többség elvetett. Apponyi azelőtt maga is az állami kötelező népoktatás hívének vallotta magát. A felekezeteknek nagy érdemük van a kultúra fejlesztése tekintetében, de a kuliura követelményeinek eleget tenni nem képesek. Kívánja az ingyenes népoktatás mielőbbi megteremtését. Ezután Apponyi Albert gróf, vallás- és közoktatásügyi miniszter emelkedett szólásra és a következő beszédet mondta: A.pponyi beszéde. Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter : T. képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk!) Azokra a megjegyzésekre, kifogásokra és bírálatokra akarok röviden válaszolni, amelyeknek tárgyát ez a javaslat az eddig lefolyt vita alatt képezte (Halljuk! Halljuk!) és egyszersmind rekapitulálni akarom a t. ház előtt azokat az irányelveket, amelyek e javaslat szerkesztésénél vezettek. Mindjárt ezzel kezdem. Három irányban iparkodtam ebben a javaslatban újat létesíteni: a fizetés rendezése, a jogviszonyok szabályozása, és az állami iskolák helyi felügyeletébe az önkormányzati elvnek bevitele által. (A fizetésrendezés.) Hogy a tanítók fizetésrendezésének sürgősségét valaki kétségbevonja ebben a Házban, nem vártam. Nagy meglepetés volt számomra, hogy ebben az irányban is találkoztam kritikával, hogy volt olyan felszólalás is, mely időelőttinek, elhamarkodott dolognak nyilvánította azt, hogy a tanítók fizetésrendezéséve1 egyáltalán foglalkoztunk, amely azt mondotta, hogy előbb kellett volna a nép nyomorán segíteni, előbb kellett volna a katholikus autonómiát és a kongrua rendezését keresztülvinni, stb. stb. Hát, t. képviselőház, ahhoz kétség nem fér, ho/y népünk minden rétegének mostoha viszonyain segíteni kell, s hogy különösen ez a kormány legfőbb feladatának tekinti azt a szocziális akcziót, mely az anyagi javakkal kevésbbé dúsan megáldott néprétegeknek a sorsát a lehető leghatályosabban akarja előbbre vinni és javítani, de a nép azon rétegei közé,« melyeknek anyagi sorsuk javítása szocziális szempontból is sürgős, bizonyára nem utolsó helyre tartoznak a tanítók is. (Helyeslés.) Tehát azzal, amit ezzel a frázissal jelölnek meg, hogy a nép nyomorán kell segíteni, ez az akczió nem ellentétben van, hanem mint annak egy részét, egy sürgős részét kell felfogni a néptanítók anyagi sorsának javítását. Ez oly kérdés, mely már évtizedek óta napirenden van s amelyhez különböző okoknál fogva az eddigi kormányok éppen ríem vagy nem a kellő erélylyel láttak hozzá: és ha valamely irányban tiszta a lelkiismeretem, akkor abban az irányban talán nem érdemelek szemrehányásokat, hogy legelső kormányzati teendőim közé soroztam a tanítók fizetésének rendezését (Helyesles és taps.) Sümegi Vilmos: A tanítók nagyon megérdemlik. Apponyi Albert gróf közoktatásügyi miniszter: Talán azzal a szemrehányással, hogy időelőtti felesleges munkát végeztem ezen reformmal, felesleges tovább is bővebben foglalkoznom, (ügy van! ügy van! balfelől.) Ezzel szemben éppen most hallottam a kritikának azon nemét, mely a fizetésrendezést kielégítőnek nem találja és kívánja, hogy a tanítói alapfizetés legalább 1400 koronában állapittassék meg. Az a t. képviselő, aki a tanítói fizetésrendezésre már egy ennyivel nagyobb összeget akar igénybe venni, egyúttal hangoztatta a kulturális érdekeknek csak a népnevelés terén fennálló egész sorozatát, amelyek mindenesetre nagy pénzáldozatok nélkül ki nem elégíthetők. Ez az egy tekintet magában, hogy a népnevelés terén a fizetésrendezésen kívül sürgős és óriási feladataink vannak, már ez is kizárja azt, hogy az állam a kultúrára fordítható egész összeget csupán a fizetésrendezésre vegye igénybe. Hiszen többször elmondtam már, úgy látszik azonban nem felesleges még egynéhányszor ismételnem, hogy mindaddig, mig közgazdaságunknak alapjait meg nem szilárdítottuk, mindaddig, mig ebből f'olyólag állami bevételeinket, a nép tűrhetetlen megterheltetése nélkül, az organikus erőknek játéka folytán nem növelhetjük, mindaddig különösen, mig az utolsó évek zavart politikai viszonyainak pénzügyeinkre beállott hatásával is küzdenünk kell: mindaddig a kormány az állami és társadalmi szükségletekkel szemben már elment a végső határig, midőn az állam