Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-11-30 / 22. szám
1907. november 30. NEMZETI NÉPMŰVELÉS. 3. írott retorikai munka, alig itt-ott van és ha akad is itt-ott egy, azt is kevesen hallgatják, mert a gyűlésen mi érdekelné jobban a résztvevőket: mint a „nagy napot“ befejező bankett, a hol aztán dadogó emberek erőlködnek kivágni, egy önérzet- nélküli tósztot, a melyben a hazugság ékes himnuszokkal hirdeti a „kartársi szeretet“ melegét. Nekem nincs gusztusom ahhoz, hogy azért vonjam el a falatot családomtól, miszerint a gyűlésen megjelentekkel tapsoljunk a miniszteri sürgönynek, mert elvégre a pénzemet tudom okosabb dologra fordítani. Egy jó könyvnek több hasznát veszem. A Magyar Könyvtár 30 filléres füzeteiben több gyönyört látok, mint két vidék járásköri kaptafa munkájában. (Igaza van. A szerk.) Éppen most olvasom, hogy egyik dunántúli tanítótestület azt indítványozza: „Büntessék meg azokat szigorúan, kik a gyűlésekről elmaradnak." Mennyivel észszerűbb lett volna azt indítványozni, hogy fizessék meg az ember költségét tisztességesen, fizessék meg a gyűlés napján, a mikor az ember gyűlésre költ. Nem kellene akkor drákói szigor ahhoz, hogy hallgatókat csőditsenek annak a tárgysorozatnak meghallgatására. Mit akarnak a szigorral ? A tanítóknak van eszük, hogy a jövőben is megírják a gyűlésről való elmaradás okát, az elnöknek pedig kötelessége mindenkit igazolni, a ki elfogadható okot talál kimentésére. Nem a bürokratikus rendelkezések császármetszése segít a beteg tantestületi életen, hanem annak anyagi reformja elsősorban, másodsorban e tárgysorozat helyes, tanulságos, a korszellemének helyes megválasztása. Ma tudni illik a legtöbb helyen kötéllel fogják az előadókat. Az irodalom terén is dolgozó kartárs igyekszik szellemi termékét a nagy nyilvánosság elé vinni, hogy ez őt akceptálja s igy végre-valahára szellemi munkájáért anyagi hasznot is lásson. A tantestületi gyűlésekre ingyen kell dolgozni, a nemes verseny nem fejlődik ki, mert sehol semmi dij, semmi elismerés nincs érte. A gyűlésekre rövid lélekzetü dolgokat kell írni, mert egy gyüléskeretébe beletömnek egy kocsi derékre való programmot, melyet a bankett órájáig ha törik, ha szakad, le kell tárgyalni. A gyűlés tárgysorozata ne legyen terjengős, ne legyen hosszú, inkább rövid, mondjuk egy tétellel foglalkozzék a gyűlés, de ezzel aztán kimerítően, személyeskedések nélkül. A sok ízléstelen tömjén, a tüntető feltolakodások helyett modern eszméket, a gyermeklélektant, a művészi nevelést óhajtjuk, a melyek a mi hivatásaink. Mind ez több értéket jelent a tanítóságnak, mint az önérzetnélküli hajlongás, a mely a jó ízlésű tanítókat már teljesen elkedvetlenítette a gyűlésekre való járástól. Vári Sándor. A testi nevelésről. Ha nevelés ügyünk labirinthusába egy kis világitó szö- vétnekkel behatolunk, szomorúan konstatálhatjuk, hogy amilyen nagy gondot fordítunk az értelmiség fejlesztésére, épp annyira elhanyagoljuk az ifjúság testi nevelését. Pedig valljuk: „Egészséges testben lakik csak egészséges lélek.“ S bármennyire magasztaljuk is Rousseau-1, és ennek a nagy pae- dagógusnak nevelési elveit, nem tudjuk megérteni őt, midőn azt mondja „Emil, vagy a nevelésről“ cimü örökbecsű müvében: „Élni, -ez az a mesterség, melyre tanítani akarom (t. i. Emilt). . . . Midőn kezemből kikerül, sem bíró, sem katona, sem pap nem lesz, hanem csak ember.“ Lám, milyen szépen jelöli meg az utat Raousseau! Mintha csak azt mondaná: a nyers, a tudatlan, a formátlan anyagból embert nevelek s nem gépet. Hol vagyunk mi ettől! ? Még ma is alkalmazhatjuk Esterházy Miksa grófnak a múlt század hetvenes éveiben, az Athletikáról irt és nagy feltűnést keltett cikkeinek egyikéből ama — bár kissé túlzó — passzust, hogy: a magyar „vagy huszár, vagy táblabiró. Ha huszár, csak katonai dolgokkal törődik; ha táblabiró, csak a paragrafusokat böngészi, — ezeken túl nem látja az életet.“ Sajnos, sok igazság van a nemes gróf eme meghatározásában, mert a magyar, amikor polgári foglalkozást választ magának, elpu- hul, megfeledkezik arról, hogy neki valamikor még karral és fegyverrel is szolgálnia kell ezeresztendős hazáját. De ne csak az, hogy imádott hazánknak szüksége lehet egykoron fiai edzett karjára és ügyesen forgatott fegyverére, hanem a mai kor szörnyű realizmusa, a félelmetesen növekedő diplomás proletáriátus és a kenyérkereső pályák túlzsúfoltsága is, valamint a rettenetesen nehéz megélhetési viszonyok ösztönözzék arra a nevelés szent ügyével foglalkozókat, hogy az intellektuális nevelés mellett méltó helyet engedjenek a testi nevelésnek is. Tanítók és szülők egyaránt arra törekedjenek, hogy úgy a családi, mint az iskolai nevelés erős képességet adjon a gyermeknek a gyakorlati életre. Mert, mint Herbert Spencer mondja: „az élet versenyküzdelme oly erős, hogy a megki- vántató erőfeszítést, sérelem nélkül, kevesen tudják elviselni. Ezrek törnek meg azon erős nyomás alatt, melynek alá vannak vetve. Hogyha ezen nyomás még növekedni fog, — pedig, úgy látszik, hogy fog is — erősen megfogja próbálni a legépebb testalkatuakat is. Ennélfogva különös fontosságúvá válik, hogy a gyermekek úgy neveltessenek, miszerint ne esak szellemileg legyenek képesítve a rájuk várró küzdelemre, hanem testileg is eltudják hordozni a szerfelett nagy erőfelhasználást.“ Ez a nézet kell, hogy napjainkban mind jobban útat törjön magának, mert a gyakorlati élet ezer, meg ezer küzdelme ezt egyenesen megköveteli. Eminens kérdés ez és fölötte aktuális; szükséges tehát, hogy vele — bár röviden — foglalkozzunk. A testi nevelést kezdje még a szülő. Ne tömjék a szülői háznál a beszélni kezdő kis gyermeket is buta kadenciák- kal, hanem törekedjék a szülő arra, hogy gyermekének testi ereje fokozódjék, mert tudják meg, hogy a túltömött lélek ártalmára van a gyermek fejlődésének. S ha a gyermek iskolába kerül, ne kényszerítsék arra, hogy csupán a könyv rabja legyen, hanem engedjenek neki időt, sőt — ha kell — kény szeritsék, hogy fizikumát legalább olyan mértékben fejleszsze, mint a lelkét. E kettő legyen mindig egyensúlyban. A szülő igen szépen összekötheti gyermeke testi nevelésénél a szükségeset a célszerűvel, hasznossal. Erre vonatkozólag mondok egy igen igen szép, igen gyakorlati példát:
