Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)

1907-09-16 / 17. szám

1907. szeptember 16. NEMZTI NÉPMŰVELÉS. 7. Hevesmegyei Tanügy. A sovén magyar érzelemmel és statisz­tikai adatokkal megirt füzet történelmi fejtegetésekkel szól a tanítósághoz, hogy mennyire szükséges a magyar érzelmet fejleszteni. Szól Éranciaországról, a hol a szabadelvű álk m- kormány maga vezérelte el a tanítóságot a szociálizmus hatá­ráig s ma a mikor Franciaországban majdnem minden tanító szociálista, ma teljes erejével fordul a szociálista tanítók ellen. Vargha Tivadar itt azt a következtetést vonja le, hogy ha Franciaország a megkezdett utón halad nemsokára már nem nemzet, (?) hanem csak földrajzi fogalom lesz. Vargha Tivadar a faji szeretet meleg hangján szól a tanítósághoz, e tekintetben csak a hazafias érzelem ápolásá­nak szükségét látja, mely bizonyára sok beszédre fog alkal­mat adni a szociálistáknak, kik a maguk igazát védelmezik. Szerkesztői üzenetek. P. A. Tessék az Urá.. .. színház igazgatóságához folyamodni, le­hetséges, hogy kérését teljesíteni fogják. D. S. A közoktatásügyi minisztériumban beszéltem a referens úrral j aki a dolgot azóta rendbe hozta, mert a mint olvastam önt megfelelő i állásra helyezték. T. A. Ha éppen úgy tetszik, tessék a levelet magának a minisz­ternek elküldeni. Mi nem tömjénezünk, fájdalom lapunk kis terjedelme miatt, sokszor kimaradnak értékes dolgok is. Az ilyen egekig kiabáló dicshimnuszokért szubvencionált tanügyi lapok kapva-kapnak, tessék talán azokhoz küldeni. Ott az ilyet a szerkesztők apró pénzre váltják. Ön pedig feltétlenül eléri célját, nevét biztosan fogja látni nyomtatásban. Hogy azonban a miniszter mit gondol, ha megkapja keblére öleli-e Önt, mosolyog-e, vagy bosszankodik az Ízléstelen jelzőkért, mi nem tudjuk. Azt azonban igen, hogy ez a himnusz nem elegendő ahhoz, hogy ön oklevél nélkül polgári iskolában tanítson. Hála Istennek ez az idő már elmúlt, van elég képesített ember, sőt túlontúl sok. T. A. Ipolyszakállos. Elhallgatott. Miért? Cz. J. Székeiykeve. Önnek nem esik nehezére az irás, ha tollat fog gondoljon ránk is és küldjön valami jó cikket. A népiskola tananyagának tantárgyankénti beosztására szolgáló vagy az osztályonkénti feldolgozásra használható a miniszteri és külön a róm. kath. tanterv szerint készült füzetekben megrendelhető a hat, vagy bár­melyik öt oszt. számára postadijjal együtt 2 korona, négy oszt. 1.80, három oszt. 1.60, két oszt. 1.40, egy oszt. 1 korona előleges beküldése mellett éyerkeS fiibáíy ig. tanítónál Székelyúdvarbely. Fsl$k%z$ti is községi taoitőkoak az áíhn}S3gé!y kén/éoywséoél ********* nélkülözhetetlen! t******»» Az új népiskolai törvény végrehajtása tárgyában kiadott 76000/907. sz. utasítás 25. §-a értelmében, a fizetéskiegészi- tést és korpótlék-államsegélyt kérő hatóságoknak mintegy 21—25 okmányt kell kérvényeikhez csatolniok. Az okmányok összeáilitásának megkönnyítésére Lengyel Béla k. tanító és Miilián János körjegyző, egy nélkülözhetetlen, kitünően szer­kesztett füzetet és Laptulajdonos és kiadó: KOVÁCS GYULA. „Ibis“ a legjobb és legelőnyösebben ismert hiegienikus portalanitó PADLÓ SEPRŐ-POR. Iskolák, hivatalok, kávéházak, üzlethelyiségek stb. portalan kisöprésére. — Megrendelhető és bővebb felvilágosítást nyújt: Forstner József a magyar sza­badalom tulajdonossá és egyedül jogosult „IBIS“ gyáros, Budapest, IV., Káro!y-utca I. oooooooj Harroatby Pál könyvkereskedése és autiquariuma Debreczen, Füvészkert-u. 14. Vásárol egyes könyveket, egész könyvtárakat, régi levél­bélyegeket, egész gyűjteményeket, régiségeket. Díszmunkák, regények, jogimüvek, tankönyvek féláron kaphatók. Mindennemű uj művek és rendkívüli árleszállítás­sal kaphatók. Egészségi szivarkahüvelyek legolcsóbb beszerzési forrása. Könyvjegyzék ingyen. Bő küSöfybözö oyorptati/áoyt adtak ki. (A nyomtatványokat egyszerűen kitöltjük s a kér­vényhez mellékeljük.) A fűzet megrendelhető a 16 nyomtat­vánnyal agyúit 2 koronáért Lengyel Béla k. tanítónál: Farkasaszó, (Szatmármegye). 'AAA/W\AA/WVVW\AA/WWVWWVVVVWVAAn/VVW«AA/WVVI LEGÚJABBAN AZ EGÉSZ ORSZÁGBAN AZT A NÓTÁT JÁTSZÁK, HOGY OOJO „nincsEH peketp sEmmi kedveit, A CSÁRDÁBAN ELTETTETT£TT ............." E NÓTA RITKA SZÉPSÉGE, MAGYAROS ZAMATA S FÜLBEMÁSZÓ ÉDES DALLAMA EGY CSAPÁSRA meghódította a dalkedvelö közönséget. A NÓTA SZERZŐJE: PÁLINKÁS BÉLA, A SZERENCSÉS TOLLÚ S NAGYON KEDVELT DALKOMPOMISTA. 303333 KIADJA: GRAVÁTS TIVADAR ZENEMŰKERESKEDŐ BUDAPEST, II., ISKOLA-U. 38. — A NÓTA ÁRA CSU­PÁN 60 FiL ÍR. MEGRENDELHETŐ A KIADÓNÁL. UGYANOTT MEGRENDELHETŐ S UGYANAZON SZERZŐ ÁLTAL IRT: ........... ......... - -== „S ZALMAFEDÉL 4 HÁZIKÓM TETEJE „KIDOBOLTÁK A FALUBAN 33 E KETTŐ ÁRA SZINTÉN CSAK 60 FILLÉR. 33 VwWWWWWWX /WV*/WWVWWWWWVWWWWWWWV/W>AA/N/W\0A«A/V/WVA/W'

Next

/
Thumbnails
Contents