Nemzeti Népművelés, 1907 (1-24. szám)
1907-06-15 / 11. szám
2 NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1907. junius 15. Bízza tehát, tisztelt úr, a Muraköz népének „megrontását“ teljesen azokra a „korrupt elemedre. Ne akadékoskodjon ott, ahol jót nem tehet! Ha pedig mégis nagyon fáj az ön feje, kösse be vizes ruhával s akkor még talán a beteges-képzelődései is el fognak múlni! pálinkás bőia. A mi világunk. Elmúlt a szócsata. A legények hüvelybe döfték ismét a kardot. A tanítókról letépték a rongyos ruhát. Jót nem adtak helyette, csak vásári tákolmányt. De azért színpadra szeretnék vinni, hogy a közönség lássa a felruházott tanítókat. A tanítóság azonban kikívánkozik heló'le, mert e j ruhában vaczog a fogunk. Olyan vékony, olyan silány. I Nem arra való, hogy megdermedt testünket felmelegítse. Azt, hogy Tisza Kálmánban csalódtunk, meg tudtuk ^ bocsájtani, mert megértettük; de azt nem, hogy a függetlenségi párt is kinulláz. Fáj, mélyen fáj nekünk ez a csalódás, mert sokunk valóságos vértanúságot szenvedett a függetlenségi pártért. Engem megostoroztak, mikor téli fagyban, embergyilkoló időben, éjszakát állottam az utcza során, csakhogy leszavazhassam az ellenzék jelöltjére. Az egész jutalom az volt, hogy a jelölt úr a markomba parolát csapott s az égre esküdözött. De annál nagyobb volt a büntetés. Mint a tüzes villám, oly gyorsan érkezett az ukáz és Erdélyből ellódítottak a Dunántúlra saját költségemre. Nem nagy eset, mondta volna a miniszter, nekem azonban majd meghasadt a szívem. Hogy ne fájt volna tehát az a ripők czinizmus, mikor a képviselőnk később meg sem akart ismerni. És én azt hiszem, úgy van ezzel ma már más is. Nem azért, mert egyes személyek ellen vétettek, hanem mert 30 ezer embernek tett komoly ígéret felett jezsuita hidegséggel átsiklottak s meghazudtolták magukat. Bajnak elég baj ez, de most nem lehet rajta segíteni. Hanem eljön még a választások ideje s akkor a parola nem lesz kiadós üzlet! A kegyes vállveregetések sem. Ördögi hízelkedéstek Luczifer szellemét kivesszőzzük a hajlékunkból. Nem lehet a bundát kifordítani. Mindkét felét kikezte a tiszta látás. Ma már nincs, belőle semmi, ami melegítene. Dobjátok szemétre! Vonuljatok aztán félre, hogy meg ne lássanak pőrén, mert baj lenne belőle. Valami nagy erő van a nép haragjában. De a mi gondolkodásunkban is! Mert be tudunk hatolni a nép szívébe. Szavunkra feleszmél. Él, mert élni akar. Eszmél, akar, követel. Alkot, de foszlányokká tépi a rongyot. Ez a mi világunk s nem az, hogy hétrét görbüljünk a hivatali szobákban. Emberi méltóságunkat kezdjük érezni és hivatásunkat tudni. A tanítói kar önérzetét ne féltsék, ha egyszer kifejlődött. Nem lesz az pöffeszkedés, mert hatalmát nem üzletért akarja. Csak emberi jogokat kér, hogy embernek nézzék. Urnák s nem szolgának! Mily más képe volna ekkor az iskolának. A tanítónak nem fájna, hogy magának, vagy valamely kartársának harangoznia is kell és hogy a falusi potentát csupán ekzo- tikus lukszusból beszél vele olykor. A tanító bele merülhetne műhelye szentélyébe, ahol irányító nevelése a lelket stilizálja. Ha nem kellene sokszor öt hatosonként kérni a kölcsönt, hanem mindenkinek tisztességes bért adnának, mely a gondokat megszüntetné, akkor volna csak látszatja a tanító lelkének. Ez volna a mi világunk. De mikor jön ez el? A sopánkodások állandóságában, a tétlen türelemben nem alakul ki ez a világ. És a mi türelmünknek nincs határa. Hazug ideákra készek vagyunk megvakulni, mintha a tanítónak nem is kellene szem, csak hát, mely meghajoljon mint a nád. Ez a »felsők« világa. A mienk még messze jár! Budapest. Verner Jenő. A tanítóképzés és az ismétlő iskola. Az ismétlő iskolát állandóvá kell tenni. Két évre kell azt beosztani. Szigorú törvényi kell hozni a beiskolázásra. Az ismétlő iskolában gazdasági dolgokat is tanuljanak a növendékek, épp oly terjedelemben, mint más tárgyakat.. A gazdasági tárgyakra külön szakembereket kell képezni tanítókból. A világi tantárgyakat elemi iskolai tanítók taníthatják. A törvényben benne van az, hogy az ismétlő iskola tannyelve magyar, tehát minden oláh faluban is kell eqy ilyen ismétlő iskolát szervezni. A tanító két ismétlő osztályt tanítana, három osztály sok lenne egy tanítóra. Aki nem végezne két év alatt két osztályt, az még egy évet vagy kettőt ismételni tartozna, mig azt kielégítően elvégzi. Ezen osztály-ismétlésre szükség lenne ott, ahol az elemi tanfolyamok tanításában a tanulók a kívánt mértéket meg nem ütik. Az ismétlő iskolának a harmadik évére hetenkint, mint most, az ismétlők feljönnének kétszer 4—4 órára. Az ismétlő iskola mindennapi tanfolyama heti 24 óra lenne. 12 az I. osztályé, 12 a II. osztályé. A nem mindennapi III. osztály órája 4 óra lenne. Összesen: 28 óra. Ez lenne a maximum. Ily iskolák állítására fektessen a kormány nagyobb gondot, mint az állami iskolákéra. Ezen iskolák tanítói szakfelügyelői lennének nemzetiségi vidékeken a nem magyar tannyelvű iskoláknak. Kell vagy 2000-et felállítani nemzetiségi vidékeken. Ha állami elemi iskolát állít fel az állam, annak növendékeit elvonja á nem magyar tannyelvű iskola. De az állami ismétlőtől nem lehet semmit elvonni. így a felügyelet legnehezebb része is meg lenne oldva. Ez lenne a teljes szakfelügyelet és állami ellenőrzés legjobb módja. Ezen helyi szakfelügyelőkön kívül járási szakfelügyelőket is be lehet hozni. De csak nemzetiségi vidéken van értelme azt felállítani. A többi helyeken pedig az kell érvelni, hogy ha az állam pénzügyi helyzete megengedi, lesz járási felügyelet, mert bizony mindenütt luxus dolog, mert a magyar tanító annyira művelt és kötelességtudó, hogy nála ily ellenőrzés fölösleges. De mivel részlegesen egy intézmény sem hozható be, mellette vagyok, hogy ily módon hozassák az be. A nemzetiségi törvény szerint, mint Vajda és más oláh képviselők idézték a tauítók fizetése-tárgyalásánál, az anyanyelv használatának joga az akadémia vagy egyetemi képzésig terjed. Tehát, ha a tanítóképzés akadémián vagy egyetemen történik, teljesen magyar lehet. Akadémia és egyetem nincs Magyarországon román nyelvvel. Nincs is szükség rá. Tehát mint a zenei és kereskedelmi iskolákat
