Nemzeti Népművelés, 1906 (1-10. szám)
1906-11-30 / 8. szám
1. ÉV. NAGYBÁNYA, ipoó. NOVEMBER 30: sä ■j fi í/ 8. SZÁM. NEMZETI NÉPMŰVELÉS TAN- ES NEVELÉSÜGYI SZAKLAP. Megjelenik minden hó 15-én és 30-dn. ELŐFIZETÉSI DÍJAK, melyek a lap kiadójának: KOVÁCS GYULA, könyv- és papirkereskedö czíniére, Nagybányára küldendők: Egy évre....................................................6 K. Fél évre....................................................3 K FELELŐS SZERKESZTŐ PÁLINKÁS BÉLA. KIADÓ TULAJDONOS: KOVÁCS GYULA. Minden, a lap szellemi részét illető közlemények a felelős szerkesztő nevére, Fiume, belvárosi áll isk. (Via deli’ Ospedale) küldendők. Kéziratokat nem adunk eissza. R tanítóság forrong. A múlt héten ismét több tanítóegyesület, kör és testület hozott határozatot a tanítói fizetések ügyében. Mindenik határozatból kisír az elkeseredés, a reményvesztés fájdalma, de egyben mindenik megegyezik; abban, hogy az összes tanítóságot a XI. és X. fizetési osztályok fokozatai szerint javadalmazzák. Ez nagyon helyes, mert a sokféle határozat az ügynek kárára van. Ezért is hangoztatjuk a hetedik egyetemes tanítógyülés összehívását. Legyen egy országosan elfogadott határozat, hogy azután ennek megvalósítására fordíthassa ki-ki a maga teljes erejét. Ez esetben a társadalom és j parlament is többet tehet, ha látja az egyöntetű, kiforrott véleményt. Több országgyűlési képviselő megígérte ugyanis, hogy a tanítóság érdekében beszédet fog mondani a parlamentben, de nem tudja, mit kérjen, mert nem ismeri a tanítóság I egyetemének elfogadott határozatát. Ott vannak ugyan az V. s a VI. egyetemes tanítógyülés végzései, továbbá a tanítók törvénye, de a folyton ismétlődő újabb határozatok ezekkel sokszor ellenkeznek. Ki kell emelnünk továbbá gróf Apponyi Albert miniszternek Kozma László elnök előtt mondott megnyugtató nyilatkozatát és Udvarhely vármegye igazán nemes és szép akcióját. Mindebből némi reménysugár csillog a sokat szenvedett tanítóság felé. Addig persze mindez készpénznek nem tekinthető, amig boldog valósággá nem lesz. Ez nem bizalmatlanság, hanem 38 évi keserű tapasztalat. Reméljük, az illetékesek végre belátják, hogy elérkezett a cselekvés tizenkettedik órája. Mi most is azt mondjuk, amit eddig hirdettünk, hogy a tanítóságot a társadalom, az ország érdekében ki kell békiteni, különben komoly veszedelem fenyegeti a nemzeti államot. Ha a tanítóságnak meg nem adják a régen kiérdemelt tisztességes fizetést, akkor a jövő választáson a nemzetiségek és nemzetközi szoczi- álisták tömegesen fognak mandátumot kapni. Ezenfelül nem lesz a kormánynak szocziális alkotásai végrehajtására harminczezer főből álló hatalmas tábora. Jóravaló törvényei tehát papiros törvénynyé aljasodnak. Intő szavaink nemcsak Apponyi miniszternek, hanem Wekerle pénzügyminiszternek is szólanak, akitől elvárjuk, hogy a szükséges milliókat most a pénztári fölöslegből, később pedig valamely zseniális pénzügyi alkotásból, — pl. a kötelező állami biztosítás ügyből — fogja födözni. A tanítófizetések milliói nem kiadást, hanem busásan kamatozó tőkebefektetést jelentenek. Ki kell a tanítóságot békitenie az államnak a jövőért s le kell rónia vele szemben becsületbeli adósságát a múltért. Ez az igazság! Most pedig nézzük a velünk egyező főbb nyilatkozatokat: „A Polgár“ november 5-iki száma a többek között ezeket irta: „Egész politikai életünk felfordulásáról van szó. Figyelmeztetjük az intézőket, nem kell ehhez csak a tanítóság csalódása és egy év az elkeseredett munkából s Magyarország politikai képe megváltozik: a parlamentben a szocziális pártok lesznek többségben. Azok fognak csalódni, akik ez állítást lekicsinylik. Igazuk van a tanítóknak, hogy amikor a földmivesmunkás 2 — 5 — 6 korona napszámot keres, amikor az államnak a bebörtönzött egyének fejenként havonta 84 koronájába kerülnek, akkor a tanító nem elégedhetik meg havi 66 korona 66 fillérrel. A „Budapesti Hírlap“ november 4-iki száma szintén hasonlóan ir. „Az 1907. évi állami költségvetés közzététele óta naponként kapunk leveleket a tanítóság köréből, amelyekből kétségtelenül megállapítható, hogy a néptanítók elkeseredése fizetésük nyomorúságos volta miatt még sohasem volt olyan nagy és általános, mint most: Ennek alig lehet más oka, mint az, hogy a tanítók a nemzeti kormánytól minden óhajtásuknak azonnal való kielégítését várták. Megerősítette őket reménységükben annak emlékezete, hogy az ellenzéki pártok vezérei mindig pártolták az országgyűlésen a tanítókat, továbbá gróf Apponyi Albertnek az a nyilatkozata, hogy a tanítók fizetésének rendezése a nemzet becsületbeli kötelessége.
