Nemzeti Népművelés, 1906 (1-10. szám)

1906-11-15 / 7. szám

6 NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1906. november 15. — Kozma László folyó hó 18-ára összehívta a kerékkötők egyletét, a mit másképp úgy csúfolnak, hogy a magyarországi tanítók oüsz. bizottsága. Reméljük, tudni fogják a klikk urai, hogy e gyűlésen első kötelességük lészen a lemondás. Mert ez a bizottság tovább egy pillanatig sem állhat fenn s nem tanácskozhatik a tanítók ügyeiről. Kiváltképpen pedig Kozma elnöklete mellett nem. Ez az ember adja be, de rögtön, a lemondását! Ezt egész hatá­rozottan követeljük s el is várjuk! — Kinevezés. A miniszter Kiss József karczagi rk. tanítót, lapunknak kitűnő tollú munkatársát, a kiskun­dorozsmai áll. iskolához rendes tanítóvá kinevezte. Gratu­lálunk Scossa Dezső tanfelügyelő úrnak a szerencsés meg­választásért, mert Kiss József személye kiváló nyereséget jelent Csongrádmegye tanügyére nézve, aki minden tekin­tetben sikeresen megállja a helyét. A magunk részéről mi is a legmelegebben üdvözöljük Kiss kollegánkat s ez uj állásában való működéséhez sok szerencsét kívánunk neki! — Csépel a tanító úr. Nekünk jelentik: A Makó szomszédságában fekvő lelei püspöki uradalomban a tanítás — mert az uradalom egy iskolát tart fenn — a tanév eleje óta szünetel. Pedig az iskolának van tanítója s gyermek is volna elég bőven. Mivel azonban az uradalom spórolni akar, beszüntette a tanítást s a tanítót beren­delte az iskolából a pajtába - csépelni. íme egy papi iskola ! íme egy püspök, kinek a tanítója csépel! Csak az a kár, hogy abban a kévében nincs benne — a püspök. — Kik szavaztak? Azon a hires okt. 18-adiki orsz. bizottsági gyűlésen, hogy kik szavaztak, erre nézve a Nemzeti Iskolának ezeket írja egyik olvasója: Jelen volt körülbelül 300 elkeseredett tanító, de a gyűlésen csak az igazgató tanácsosoknak volt szavuk. Ezek az' elnökkel együtt 36-an voltak. Ebből 15 fővárosi községi tanító, akiknek édes mindegy, hogy milyen legyen a többi tanító fizetése, mert az övékét mindenkor függetlenül s aránylag sokkal jobban rendezi a főváros; szavazó joga volt továbbá 4 polgári iskolai tanárnak, 1 tanítóképző tanárnak, 2 kir. tanfelügyelőnek ésl szerkesztőnek. Összesen 23 olyan szavazat, kiket az ügy közvetlen nem érdekel s ezzel szemben csak 13 olyan szavazat, amelyik magát érdekeltnek nevezheti. — A király adománya. Ő Felsége 20 ezer koronát adományozott az Esztergomban felállítandó rk. tanítói árvaházra. — A Néptanítók Lapja henczeg. Ugyanis a 44-ik számban így monologizál ez a szemétre való lap: „Lelkünk melegével üdvözöljük a Magyarországi Tanítók Órszágos Bizottságát és az okt. 18-án hozott határozatához teljes egészében hozzájárulunk.“ Hát iszen azt régen tudjuk, hogy a N. L. pofabőrét semmi meg nem piríthatja, hanem, hogy ily nyíltan is a tanítók szeme közé vágja henczegését, hát ilyenre csakis a N. L. képes. — Lapunk jelen számából több közlemény a jövő számra maradt. Tarlózás. N. L. 42. sz. A petendi plébániához tartozó Pula fiókközség kántor­tanítót keres. Amellett, hogy ringy-rongy módon java­dalmazza az állást, kiköti még azt is, hogy ostyasütés 8 kor. Ezt a pályázatot a petendi plébánia adta ki. Tehát paptól ered. Vegye hát tudomásul a petendi plébános úr, hogy legokosabban teszi, ha elmegy a hottentottákhoz s megtanulja tőlük miképp kell a tanítót megbecsülni! Mert bizonyosak vagyunk benne, hogy azok ily gyalázatos lealacsonyításra nem tudnák a tanítót odadobni! Ilyenre csak a petendi pap képes néhány kollegájával, akik nem rendelkeznek elégséges műveltséggel arra nézve, hogy a mai kor tanítóját megtudnák becsülni! N. L. 44. sz. A nyustyai magnezitipar r. t. üzemvezetősége tanítót keres, de olyant, aki necsak tanító, de könyvelő is legyen. Kár, hogy nem kötötte ki a r. t., hogy az illető tanító mindjárt gépész is, mérnök is, építész is, meg még egy csomó más diplomával biró ember is legyen! így legalább ellehetett volna bocsátani az üzemtelep összes hivatalnokait és alkalmazottait s mindent elvégzett volna a tanító - 800 kor.-ért. Aztán még olyant is kikötöttek azok az urak, hogy a tanító a számvetésben is némi jártassággal bírjon. Hát ki tanította az urakat számolni? Nem a tanítójuk? Vagy talán most akarják-megtanulni az egyszeregyet? A vasárokszállási (Vas m.) iskolaszék pályázatot hirdet kántortanítói állásra, mely hirdetésben ezen mondat ékeskedik: „A kántori teendőkhöz tartozik a sekrestyéi is.“ Hát kendek, disznóbőrü bocskoros kupaktanácsosok, kendek megérdemelnék, hogy valaki a kendek alfelére jó, suhogós nádvesszővel nem huszonötöt, hanem ötszázat verne! Ezt a munkát pedig én szeretném a kendek bőrén elvégezni s ennek jobban örülnék, mint ha Apponyi meg­duplázná a fizetésemet! Tudom Istenem, sohasem jutna kendek eszébe, hogy a tanítót sekrestyéi szolgálatra alkalmazzák! Mert mit gondolnak kendek, vén bölcsek? Ki az a tanító? Hiszen kendeknek az esze oly kurta, mint egy makrapipa szára! Mondják csak kendek, vén, kiér- demült bölcsek, nem voltak-e kendek jelen az elmeorvosok kongresszusán? Vagy nem Afrikából szabadult négerek kendek? Avagy, nem szenvednek kendek valami súlyos betegségben? Úgy hallottam, hogy arrafelé gyakori mos­tanában az agylágyulás, az elmezavarodás, az elmehábo- rodás, a nyavalyatörés és más egyéb betegségek. Nyílt levél 5chápy József úrhoz, Nagynarda. Vas megye. Egyebekben igen tisztelt Uram! Egy szemétrevaló lapban (tudja melyik) olvastam, hogy Ön oly tanítót keres, aki legyen olyan bolond, hogy rámenjen az Ön piszkos lépesvesszejére. Ön ugyanis azt írta ki a pályázatba, hogy a tanító nyakába köti: 1. az ostyasütést, 2. a templomi ruhamosást és 3. a sekrestyéi szolgálatot. Igaz ugyan, hogy az 1. és 2. ponthoz odavan téve, hogy „ha teljesíti“ (24 kor.-ért!), de ennek daczára Ön teljesen megérdemli, hogy a nagy nyilvánosság előtt pellengére állítsuk Önt. A 3. pontban említett szolgálatra pedig egyenesen kötelezi Ön a tanítót. Mondja csak, egyebekben igen tisztelt Schápy úr, miféle szolgálatokat ért Ön a sekrestyéi szolgálatok alatt? A sekrestye súro­lását, meszelését, tisztogatását stb. vagy pedig a pap öltöztetését-e avagy valamennyit? Mert mi erre rendkívül kiváncsiak vagyunk. Mondja csak kérem, úri ember „Ön? És mondja csak kérem, van Önnek önérzete, van-e Önnek tiszteletérzete s megtud Ön másokat becsülni?! Nem szégyenli magát, hogy ily pályázatot mert aláírni és nyilvánosságra hozni?! Ha Önöknek sekrestyéi szolgára, ostyasütőre, meg mosónéra van szükségük, talán okosabban tennék, ha az ily szolgákat a tanítók helyett a saját famíliájukban keresnék, legalább

Next

/
Thumbnails
Contents