Nemzeti Népművelés, 1906 (1-10. szám)
1906-11-15 / 7. szám
2 NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1906. november 15. mai Országos bizottságot sehogy sem lehet a tanítóság parlamentjének tekinteni, ellenkezően, százan, ezren béklyónak, nyűgnek tekintik. Most pedig néhány szemelvénynyel festeni kívánom a mai szomorú helyzetet és azt, hogy fönt hirdetett eszméinket ma már a tanítóság nagy többsége magáénak vallja. * A tanítóság egyik vezértestülete, amelyet higgadt megfontolás vezérelt, a hajdúböszörményi tanítók testületé ezt a határozatot hozta: A magyar- országi tanítók Országos Bizottságát reformálni óhajtja s e tekintetben a következőket kéri elfogadni : 1. Az Országos Bizottság helyett a Magyar- országi Elemi Iskolai Tanítók Országos Egyesülete alakíttassák meg, melynek tisztikara és intéző bizottsága elemi iskolai tanítókból álljon. A vezetőkből a mindenkori kormányok bizalmasai, akik nem is elemi iskolai tanítók, valamint azok, akiknek sem nyugdíja, sem szolgálati viszonya és sem fizetési ügye az ország elemi iskolai tanítóságéval nem ugyanazonos, sőt külön (fővárosi) törvény alatt állanak, föltétlenül kihagyassanak. 2. Hogy a szervezet minél erősebb legyen, az egyesületek tagsága mellett valósíttasék meg, az egyes egyének tagsága bizonyos évi díj mellett teljes szó- és szavazati-joggal. 3. A begyült pénz a tanítói érdekek melletti agitáczióra fordíttassék. Oda törekedvén egyfelől, hogy a parlamentbe néptanítók is beválasztassanak. Minden tanítóegyesület és nagyobb testület, sőt maga a hajdúböszörményi tanítótestület is a tanítói érdekek előmozdítására külön agitáczionáiis bizottságot válasszon. 4. E javaslatok az Alsószabolcs-hajduvidéki ref. tanító- testülethez beterjesztetnek. Valamint az Országos Bizottság elnökéhez azzal küldetnek meg, hogy a böszörményi tanítótestület feltétlenül kéri, hogy a tanítói fizetés rendezése tárgyában az 1907. évi állami költségvetés közoktatási részének tárgyalása előtt országos népiskolai tanítógyűlést hívjon Budapestre, melyen minden tanító megjelenhetvén, a tanítótestületek képviselők küldetésére felhívatván, részint a parlamenttől és pártoktól kérjék az 1906. évi egyet. tan. gyűlés által elfogadott fizetés megadását, másfelől pedig felemelhessék tiltakozó szavukat a kormánynak a tanítókkal szemben ellenzéki korában tanúsított nézetéhez mérten szűkkeblű és mély csalódást keltő eljárása felett. Addig is minden tanító, minden testület és egyesület írjon fel a képviselőházhoz, nyíltan, igaz szavakkal s valódi helyzetnek megfelelőleg. * Hasonlóan a hetedik egyetemes gyűlés összehívását határozták el a zalaegerszegi állami tanítók is, akik Kozma Lászlóhoz, mint az Orsz. Bizottság elnökéhez fordultak e tárgyban. A zalaegerszegiek kijelentették, hogy az elnök semmiféle toldozásba, foltozásba bele ne menjen s a miniszter által felajánlott más tervet el ne fogadjon. Molnár Ferencz ref. tanító ezeket írja : „Majd ha lesz minden járásban tanítói kör, ebből megalakulnak a megyei testületek, amelyek pedig együtt az országos tanítói szövetséget alkotják és ennek a feje lesz az Országos Bizottság, amely azokat az intézkedéseket hajtja végre, amelyeket a tanítóság zöme járásonkint, megyénkint s az országos szövetségben mint szükséges tennivalókat megszavazott; majd ha minden tanító érzi, hogy ő elsősorban magyar állampolgárnak született, mondom, ha majd ez meglesz: akkor egy hatalmas lépéssel ismét közelebb lesz a siker.“ Aztán így folytatja: „Juttassunk egy tanítóképviselőt a parlamentbe, létesítsünk országos tanító-szövetséget, akkor elérkezett a tanítóság anyagi helyzetének a javulása.“ * Mi az abaujmegyeiek ismeretes határozatát nem ítéltük el. Mellettünk volt „A Nap,“ „A Polgár,“ a „Pesti Napló.“ Most pedig a „Vasárnapi Újság,“ amely október 28-iki számában erről így ír: „Az abaujtornamegyei határozat nem is volt más, mint a tanítók keserűségének egy gáttörése, kiáradása - idegen területre. Sajnálatos, de nem megmagyarázhatatlan. Ha van testület az államban, amelynek joga lenne rá, hogy a nyomorúság terhétől és kisérteteitől megvédetten teljesíthesse magasztos hivatását, akkor elsősorban bizonyára a tanítók érdemes és minden tiszteletre méltó testületé az. Mégis a legfeketébb kenyeret a tanítók kapják és nemcsak a legfeketébbet, hanem a legkisebbet is. Ez az állapot méltatlan, igazságtalan és tűrhetetlen. A nemzet legbecsesebb kincsét bízza a tanító kezére, illő tehát, hogy a föladata érdeme szerint bánjon vele. A tanítókat nem szabad kiszolgáltatni a keserűségnek, mert a tanítókra szüksége van a nemzetnek.“ Végül ideiktatjuk az Esztergom-járási Róm. Kath. Tanítóegyesület következő jellemző határozatát: „Az Esztergom-járási Róm. Kath. Tanítóegyesület folyó évi október hó 25-én tartott őszi közgyűlésén Vitái István esztergomi tanító és választmányi jegyző javaslatára egyhangúlag a követ- koző határozatot kozta: „Az Esztergom-járási Róm. Kath. Tanítóegyesület nemzeti keresztény-szocziálizmust ismer és annak előharczosa, de a hazától eltántorodott. Istent nem ismerő nemzetközi szocziálizmust megveti, megtagadja és mély felháborodását nyilvánítja mindazon kartársakkal szemben, kik az utóbbiak táborába szegődtek. Esztergom, 1906. október 26. Bertalan Vincze, egyesületi elnök.“ Mindent egybevetve, figyelmeztetjük az illetékeseket e találó kis vers igazságára: . . . Habár fölül a gálya Alul a víznek árja, Azért a víz az úr!
