Nemzeti Népművelés, 1906 (1-10. szám)
1906-09-30 / 4. szám
4 NEMZETI NÉPMŰVELÉS 1906. szeptember 30. el előtte a nélkül, hogy a kalapját a tanítója előtt csak meg is bökte volna. Mi lett ennek a következménye? Semmi egyéb, mint hogy másnap a gyermek apja bement az iskolába, ott neki ment a tanítónak, a kit bizonyára agyonvert volna, de sikerült a tanítónak az osztályból kiugrania s bezárkózott a szobájába. A vadállat módjára dühöngő apa pedig erre hazarohant, fejszét hozott s mivel a kántortanító nem bocsátotta az osztálytanító szobája elé, dühében neki ment az udvaron levő fáknak s istentelen módon kezdte azokat vagdalni. Szóval a dologból lett egy nagy háború. Végre a hullámok lecsillapodtak, de az apa éjjel-nappal, hol töltött fegyverrel, hol pedig fejszével leselkedett a tanítóra s egy ízben csak egy pillanat kérdése volt, hogy az apa le nem lőtte a tanítót. Mindezek a dolgok természetesen a bíróság elé kerültek s daczára annak, hogy a tanító 4 tanúval, az apa pedig egyetlen egygyel sem rendelkezett a koholt állításainak igazoltatására, mégis a járásbíró a tanítót akarta elítélni s hogy el nem ítélte, csak annak volt köszönhető, hogy a tanító — aki a felvett jegyzőkönyv felolvasása után tisztán látta a bíró határozott részrehajlását (s mint ki is tudódott, az alperes megkente!) — engedett a bíró ama szokásos felszólításának, hogy a felek béküljenek ki. A szinleges béke létre is jött, de az illető állandóan kereste az alkalmat, hogy a tanítót úgy alaposan elagyabugyál- hassa s végre mégis úgy kellett a faluból megszöknie. Ezek után tehát nem tudom elfogadni azt, hogy a büntetőjogi gyakorlat mindig közhivatalnoknak tekintette a tanítót még ott is, ahol a védelméről volt szó. Még megjegyzem ezen esethez, hogy a kir. ügyész a tanító részéről benyújtott összes vádakat elejtette s helyettük megállapította egyszerűen a — becsületsértést. Ezek után tehát nem konstatálhatunk egyebet, mint, hogy a tanító, mint hatósági személy vagy mint közhiva- J talnok elégtételt nem kaphat. Egyes törvényhatóságok, mivel az iskola s tanító védelmét nem látták más módon biztosítva, szabályrendeletet alkottak, melyek közül álljon itt egész terjedelmében pl. Zalavármegyének e nemű szabályrendelete. Zalavármegye törvényhatósági bizottságának Zalaeger- szegen 1899. évi szept. ll=én tartott rendes közgyűlése jegyzőkönyvéből. 26590. sz. ni 899. 226. jk. A 36559/ni 98. jk. 16. számú határozattal kiküldött bizottság javaslata az iskolai rend védelme tárgyában alkotandó szabályrendeletre vonatkozólag. HATÁROZAT. A vármegye bizottsági közgyűlése az előterjesztett javaslatot az iskolai rend és a tanítók védelme érdekéből elfogadja és a következő szabályrendeletet alkotja. Szabályrendelet az iskolai rend védelme tárgyában. 1. §. A mennyiben súlyosabb beszámítás alá eső bűncselekmény nem forog fenn, kihágást követ el és 100 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető: a) a ki valamely nyilvános iskola tanhelyiségébe a tanítás ideje alatt engedelem nélkül bemegy és a tanítást szándékosan bármely módon megzavarja vagy pedig onnét az illető tanár, tanító vagy helyettesének felhívására azonnal nem távozik; b) a ki az iskola bármely helyiségében a tanulók [ előtt erkölcstelen vagy oly kifejezést használ vagy pedig j oly magaviseletét tanúsít, mely a tanári vagy tanítói tekintélyt sérti vagy kisebbíti; c) a ki a tanulóra vonatkozó jogos tanítói intézkedést szándékosan meghiúsítja vagy a tanulót az ily intézkedéssel szemben engedetlenségre bírja. 2. §. A pénzbüntetés az illető iskola alapja javára fordítandó és behajtatlanság esetén az 1879: XL. t.-czikk értelmében elzárásra változtatandó át. 3. §. A jelen szabályrendeletbe ütköző kihágások elbírálásánál 38547/1880. sz. belügyminiszteri rendelettel kiadott eljárási szabályok követendők. Ezen szabályrendelet hatálya a vármegye egész területére kiterjed. De nemcsak Zalavármegyénél, hanem más egyes törvényhatóságoknál is találkozunk hasonló szabályrendelettel. És hogy az egyes törvényhatóságok szabályrendeleteket alkottak az iskola és a tanító védelmére, ezek eléggé bizonyítják, hogy az iskola és a tanító védelméről, mint hivatalos helyről, mondjuk közhivatalról, illetve mint közhivatalnokról önálló törvény nem intézke- és tanító védelméről önálló törvényben gondoskodna! dik, ezért üdvös dolog volna, ha a törvényhozás az iskola Zord. Rpponyi üzenete. „. . . Gyorsabb ütemben terjesztjük a népművelődést, nemcsak az iskolában, hanem az iskolán kívül is, szilárdabbá teszszük annak erkölcsi alapjait és nemzeti jellegét. Folytonosan előbbre viszszük a tanítók anyagi helyzetének javítását; legyenek ők meggyőződve, hogy soha kormány és — talán szabad hozzátennem — soha közoktatásügyi miniszter nem volt, aki ezt az ügyet inkább szívén hordta volna, mint én, de higyjék el nekem azt is, hogy azok a vezetők, akik nagy hangon lehetetlenségeket kívánnak, akik a válság által nehéz helyzetbe jutott állampénztárból a fölmerült - nem mondom, hogy jogosulatlan — igényeknek rögtöni és egészben való teljesítését követelik, akarva, nem akarva, nem a tanítóság érdekeit szolgálják, hanem eszközül engedik azt felhasználni a nemzeti ügy ellenségeinek sötét munkájában . . .“ Ezt üzente Apponyi Jászberényből a magyar tanítóságnak. Ez tehát nekünk szól, a nemzet nyomorult népkoplalóinak! Meg kellett hallanunk a jászberényi szózatot, mert Apponyi mondta. S meg kellett hallanunk, mert nekünk szólt. Mi, a kik becsületes tisztelettel és mély hódolattal hajiunk meg a világhírű műveltségű, óriási tudásu, vakító fénynyel ragyogó lángeszű miniszterünk előtt, megdobbanva veszszük tudomásul a jászberényi üzenetet, mert világosan érthetjük belőle, hogy azon reményünknek, melyet — az anyagi helyzetünknek javítását illetőleg — a mostani nemzeti kormány uralomra jutásához, de különösen pedig Apponyi személyéhez fűztünk: az utolsó ága is letörött! Mert hogy is mondja Apponyi? „Akik nagy hangon lehetetlenségeket kívánnak, akik ... a felmerült igényeknek rögtöni és egészben való teljesítését követelik . . . nem a tanítóság érdekeit szolgálják . .
