Baráth Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás...” A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911-1920) - Nemzet, egyház, művelődés 10. (Sárospatak, 2014)

1. Bevezetés - I.2 A tiszántúli régió és reformátusság a XX. század elején

években is nagy szerepe volt a legkülönbözőbb kerületi szabályzatok megalkotásában. Ő készítette el az egyházkerületi alapítványok kezeléséről és felügyeletéről szóló 1909-es szabályrendeletet, 1912-ben a püspöki hivatal tisztviselőinek szolgálati, 1914-ben a Kollégium tanári gyűléseinek új szervezeti, és 1918-ban a diakonisszaintézet működési szabályzatát is. Társadalmi nézeteit jellemzi, hogy a mérsékeltebb debreceni szabadkőműves páholy egyik vezéregyénisége volt. Ennek azért kell jelentőséget tulajdonítanunk, mert a század elejétől a debreceni szabadkőművesség igen aktív szerepet játszott a helyi társadalmi, művelődési és politikai életben.62 Tevékenységük központi eleme volt a város elmaradt modernizációs fejlesztéseinek elősegítése.

Az egyházkerületben a próbatételek tehát számos területen jelentkeztek egyszerre: a szekularizáció rohamos előrehaladása, a végletes szociális különbségek, az átalakuló politikai viszonyok, a nacionalizmus felerősödése miatt kiéleződő nemzetiségi ellentétek, a politikai katolicizmus offenzívája. A településszerkezet átalakulása kapcsán az egyik oldalon az egyre nagyobb létszámú gyülekezetek, a másikon a tanyák és egyéb szórványban élő reformá- tusság lelkigondozásának megoldása, az egyházi iskolarendszer fenntartásának és a kor diktálta folyamatos minőségi fejlesztésnek a nehézségei. S olyan problémák is, mint az alkoholizmus nagyarányú terjedése. A megoldandó feladat, amellyel egyházunk vezetősége a XIX-XX. század fordulóján szembesült először, voltaképpen nagyon hasonló ahhoz, mellyel ma is birkóznia kell. Azaz: hogyan lehet az egyház önazonosságának megőrzése mellett egy radikálisan átalakuló társadalom problémáira életszerű megoldásokat találni.

A kezdetben jellemző passzivitás csak fokozta a feszültségeket, és tétlenségre kárhoztatta a lelkészi kart is. A megváltozott viszonyok új válaszokat, kreatívabb, koncepciózusabb egyházi irányítókat követeltek. Baltazár Dezső püspökségének első időszakában voltaképpen egy ilyen kísérlet történt egyházunk „regenerációja” érdekében. Az akkor adott válaszok, a gyakorlati célkitűzések pedig száz év távlatából sem tűnnek életképtelennek. A reformá- tusság erőinek koncentrálása, a belmisszió fellendítése, az egyház belső szociális viszonyainak rendbetétele, az iskolarendszer nagyléptékű átalakítása, a magyar református szellemiség tudományos műhelyeinek megteremtése. Ezekkel összefüggésben a magyar állammal való sokrétű viszony rendezésének igyekezete az állami finanszírozás és előnyös törvényi háttér kialakítása érdekében.

62 Irinyi Károly, 2002. 291-297.

32