Baráth Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás...” A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911-1920) - Nemzet, egyház, művelődés 10. (Sárospatak, 2014)

Mellékletek

4. MELLÉKLET Baltazár Dezső 1919. április 4-én kiadott körlevele a tiszántúli gyülekezetekhez (forrás: Baltazár Dezső, 1920/1. 134-136.) Az idő sodrában olyan hamarsággal torlódnak a történetek, hogy azok fe­lől ítéletet mondani elég bölcsnek és belőlük jövendölni elég prófétának nem tartom magamat. Hogy mégis írok tinektek: az arra való, hogy meg­nyugtassalak benneteket, miszerint vigyázó gondom rajtatok van és éret­tetek szüntelen imádkozom. Szeretettel intelek benneteket, hogy egymást szeressétek, a hitet és a bé­kességet megtartsátok s a jó rendnek díszével ékeskedjetek. Senki a má­sikat ne utálja: vele bosszút ne tegyen, ellene gonoszt még csak ne is gon­doljon. A hivatásos felsőségnek a Pál apostol szerinti felsőhatalmasságnak engedelmeskedjék a ti lelketek. Jól meggondoljátok, hogy az ország mos­tani kormánya soha nem látott veszedelmek idején vállalkozott országunk örökségét megmenteni. Legyetek bizalommal az iránt, hogy javatokra munkálkodnak azok, akik elhivattak megmentésre és megtartásra. Mégha nem is bírná értelmetek megfogni a nyitját, akkor is legyetek engedelmes­séggel és bizalommal abban a hitben, hogy akikre sokak bízattak, azoknak lelkiismerete is felettébb vigyázó, felelőssége is felettébb súlyos. Az ösz- szesség gondja itt-ott az egyes embernek bántódására van: de egymásért munkálkodó atyafiak révén, mindig azt kell néznünk, hogy a községre mi a hasznot hozó. Óva intelek, hogy valami lépést, cselekedetet és rendezést el ne hamarkod- jatok. A kezdet idejének homályossága nem alkalmas, hogy benne lemér­jük az új építkezés alapvonalait. Majd ha megállapodás idején világosság­ban lesz előttünk az állam dolgainak minéműsége, nagyobb átalakítások véghezvitelére csak akkor vállalkozhatunk. A szentírás s ennek megfelelőleg az új idők irányzó jele itt azt tanítja, hogy egymás terhét hordozzátok és egymás iránt viszont való szolgálattal le­gyetek. Ne felejtkezzetek tehát el, sőt viseljetek gondot azokról, akik lel­kiekkel szolgálnak tinéktek. Gondoljatok Jézusra, aki megmondja, hogy a megvert pásztor körül elszélednek a juhok. 230

Next

/
Thumbnails
Contents