Baráth Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás...” A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911-1920) - Nemzet, egyház, művelődés 10. (Sárospatak, 2014)

4. „Veszedelmes viszonyok” - IV. 2 „A lelkek megbékítésére, vigasztalására, buzdítására törekedtem” - IV.2.a A háború „frontvonalán"

Kérvényezés útján sikerült elérni a létszám növelését, 1915 májusában a magyar református lelkészek közül a közös hadseregben már 40, a honvédségnél 17 teljesített szolgálatot. De ezen túlmenően a hadvezetés még arra sem volt hajlandó, hogy közölje a konventtel, kiket és milyen szolgálati helyre hívott be a tartalékos tábori lelkészek közül.323 Az egyházi vezetés számára, a hadsereg bonyolult szervezeti felépítése és a háborús viszonyokból is következő bizalmatlansága miatt, a református katonák lelkigondozásának pontosabb felmérése és folyamatos figyelemmel kísérése nagy gondot okozott. Ennek köszönhető, hogy a konvent saját hatáskörben megbízta Baltazár Dezsőt a tartalékos református tábori lelkészek egyetemes felügyeletével. A püspök odaszánt munkája nyomán ez a feladatkör rövid időn belül jelentősen kibővült. A már behívott és a hátországban vagy a frontvonalon szolgáló lelkészek ügyeinek koordinálásán túl kiterjedt a református katonák tömegei között végzett lelki gondozásra is.

A számos részterületet érintő szolgálatot az alapoktól kellett felépíteni. Ezt a feladatot nem lehetett az íróasztal mögül ellátni, ezért, a hadseregben tapasztalható bizalmatlanság ellenére 1915. június 6. és 24. között helyzetfelmérő útra szánta el magát. Barabás Samu, kolozsvári esperes kíséretében a déli és az északi front mellett osztrák és német területen fekvő tábori kórházakat jártak be. Az ekkor szerzett személyes tapasztalatok, számos más probléma mellett, rámutattak arra is, hogy a közös hadsereg tisztikarában tapasztalható bizalmatlanság is akadályozza a szolgálati ág kifejlődését. Az út egyik megdöbbentő élménye volt, hogy a kufsteini hadikórházba nem engedték be a püspököt és kísérőjét, mert attól féltek, hogy ha a rebellis magyar papok beteszik a lábukat, lázítani fognak. Ezért is fontos volt, hogy a hadvezetés jóindulatát megnyerjék céljaiknak. Nagy segítséget jelentett József főherceg személyes támogatása, akivel a háború évei alatt a püspöknek jó kapcsolata alakult ki. Útjának eredményeiről 1915. szeptember 15-én tett jelentést a konventnek, és 12 pontból álló javaslatcsomagot terjesztett elő. Ez képezte az alapját annak, hogy a konvent 1916-ban több mint 200 alkalommal tárgyalt vagy intézkedett a tábori lelkészség ügyeiben.

A végletes emberi helyzetek közé került katonák tömegei mohón olvasták a lelkészek által terjesztett iratokat. Hatásuk ennek megfelelően fokozottan jelentkezett. Előfordult például, hogy témáját tekintve hadi323 Csohány János, 1994.14-15.

137