Baráth Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás...” A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911-1920) - Nemzet, egyház, művelődés 10. (Sárospatak, 2014)

4. „Veszedelmes viszonyok” - IV. 2 „A lelkek megbékítésére, vigasztalására, buzdítására törekedtem” - IV.2.a A háború „frontvonalán"

A hadsereg tisztikarával kialakított kapcsolatai fontosságát a világháború évei igazolták.

Amikor 1914. július 28-án az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, a háború kitörésének ténye nem jelenthetett meglepetést a debreceni református egyházi vezetők számára sem. A hadüzenet kiadása előtt egy hónappal elkövetett szarajevói merénylet következtében kibontakozó közhangulat és a fokozódó háborús propaganda egyértelművé tette a fegyveres összecsapás bekövetkezését. A háború méreteire, a több éves elhúzódásával járó hatásokra és főként a mindezt kísérő sorozatos emberi tragédiákra azonban egyáltalán nem lehetett felkészülni.

A háború jelentette próbatételekre Baltazár Dezső a tőle megszokott tettrekészséggel reagált. Augusztus 9-én - tehát jóval a hadüzenet bejelentése után - körlevélben fordult az egyházkerület lelkészeihez és egyházközségeihez.305 Ebben a haza és a korona iránti kötelezettségek teljesítésére szólított fel. „Míg lefolynak a világháború hullámai, minden imádság, minden egyházi beszéd emlékezzék meg a szent tusakodásról, amelynek fegyverét szabadságunk és igazságunk adta kezünkbe”- írta. Mivel

sokat s alvás közben levagdalni a fejüket. Olyanformák ezek, mint a szeretet nagy szónokai, akik csupa szeretetből az embertársaik denunciálásával és agyalásával re- parálják a maguk haszontalanságát.” (Baltazár Dezső: A háború. = LE, 1914. 324.) Baltazár Dezső szemléletmódjának ellenpontja a debreceni lelkészek között a Jánosi Zoltáné volt. Ő 1913. november 28-án, a városi közgyűlésen, amikor három új laktanya létesítéséről tárgyaltak, azt a megjegyzést tette, hogy: „...a kaszárnyaépítés nem hazafiság kérdése és nem is a kulturális dolog, hiszen a kaszárnyák nem a kultúra, hanem a demoralizáció melegágyai.” A közgyűlés elnöke emiatt rendre utasította és az ügyészség vádat emelt ellene. A lelkész kihallgatása után az ügyész a következő indoklással terjesztette a vádat a bíróság elé: „Miután e kifejezés a maga nagy horderejű tartalmával magát a hadsereget, annak szellemét, rendeltetését, hivatását, az ezek betöltése módját érinti és bélyegzi meg akként, hogy minden kultúrával szemben állónak sőt erkölcstelennek mondatott [...] a használt kifejezés rágalmazó tényállást foglal magában, mely alkalmas arra, hogy a hadsereget úgy tagjaiban mint egészében a társadalom megvetésének tegye ki.” (Ld. Egy közgyűlési beszédből rágalmazási pör = Debreczeni Független Újság 1914. április 2.)

305 Arra, hogy kezdetben egyáltalán nem gondolt állásfoglalás kiadására, a körlevél szövegében maga is utalt. Álláspontja megváltoztatására a katolikus klérus háborút támogató fellépése ösztönözte. Ennek hátterében a katolicizmus déli terjeszkedésének igénye állott. (Csohány János, 1986. 30.) Augusztus 9-i határozott fellépésével egyértelművé kívánta tenni a magyar reformátusság hazafiasságát és áldozatkészségét. Egyházi körökön túl a helyi társadalmi csoportok részéről is nagy nyomásnak volt kitéve ezzel kapcsolatban. (Ld. Földváry Jenő és Hörömpő Dezső levele Baltazár Dezsőhöz = TtREL 1.1. e) 15. d. 1604/1914.; 1634/1914.)

132