Baráth Béla Levente: „Földbegyökerezés és égbe fogózás...” A Tiszántúli Református Egyházkerület története Baltazár Dezső püspöki tevékenységének tükrében (1911-1920) - Nemzet, egyház, művelődés 10. (Sárospatak, 2014)
4. „Veszedelmes viszonyok”
úgyszólván naponként inzultusoknak vannak kitéve, még életük sincs biztonságban. Meglepve, tanácstalanul várakoztam, gondolkoztam, mialatt diszkréció mellett tudatta velem, hogy jelenleg is Debrecenben tanácskozások folynak az iránt, hogy jelöltünk visszalép, mert a választópolgárok pénzéhsége határtalan s még kielégítés esetén is kétséges volna az eredmény.”272 Az elbukott választás további következménye volt, hogy a püspök, a lelkészi karban személyével kapcsolatban kialakuló bizalmatlanság miatt, felajánlotta lemondását az ORLE elnöki tisztéről. Ezt az egyesület közgyűlése végül is nem fogadta el. Az események kapcsán a nagyváradi presbitérium a lelkészek politizálásának betiltásával kapcsolatos felterjesztést kívánt tenni a következő zsinaton, mondván, hogy azzal „a hívek békéjét és a hitélet belső nyugalmát zavarják meg”. Az ekkor kialakult vitában a Lelkészegyesület határozottan állást foglalt a lelkészek aktív politikai szerepvállalása mellett.273 A politikai életben elfoglalni kívánt pozíciót Baltazár Dezső ettől függetlenül rövid időn belül megkapta, amikor a tiszáninneni püspök halálával megüresedett főrendiházi tagság rá szállott. Meghívólevelét 1914. március 27-én keltezték274, ezzel a főrendiház történetének - a születési előjogok alapján bekerülteket kivéve - egyik legfiatalabb tagja lett. Ettől kezdve a „főtiszteletű” helyett a „méltóságos úr” megszólítás járt ki neki. Ezekkel az eseményekkel összefüggésben az állami szervek hozzáállása érezhetően megváltozott személyével és az általa előterjesztett ügyekkel kapcsolatban. Amikor átlépett a Munkapártba, a belépéshez szükséges támogató igazolást - a korábban közismerten rossz személyes kapcsolatuk ellenére - maga Tisza István adta.275 Jól mutatja a kormányzati szervek hozzáállásának változását egy miniszteri tanácsos által írott bizalmas levél, Bor János tanfelügyelői alkalmazásával kapcsolatban: „Én azonban azt hiszem az itteni irányadó körök hangulatát ismerve, hogy ha dr. Baltazár Dezső püspök úr, most a nyári rendezések előtt magát az ön kinevezése érdekében hajlandó volna közbevetni, ami nem is olyan nehéz, mert mint főrendiházi tag, alkalma lehet Tiszával és Jankoviccsal érintkezni s a régebbi megállapodásra őket felhívni, elég volna egy-két kérdést intézni, 272 Szikszay András levele Baltazár Dezsőhöz = TtREL 1.1. e) 15. d. 2510/1914. 273 Ehhez ld. Református papok a politikában = LE 1913. 649-652. 274 Ld. TtREL 1.1. e) 14. d. 668/1914. 275 Czeglédy Emánuel, 1931. 27. 118