Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

A török-magyar háborúk témája a 16-17. századi nyugat-európai retorikai irodalomban

doce.” Baranyai terjedelmes szónoklata a 16. századi nyugat-európai műfaji hagyományok összegezésének is tekinthető, amely már a tizenötéves háború új tapasztalataira is figyelemmel volt: ezért értékeli különlegesen sokra a militaris disciplinát, vagyis a hadtudományt, amelyet Báthory Zsigmondnak is figyelmébe ajánl. Ezen a ponton meg is haladja a műfaj 16. századi mintáit, pragmatikus politikai-hadtudományi irányba módosítja a hagyományt, kissé távolodva ezzel a szinkretisztikus, mitológiai, vagy éppen történetteológiai konstrukciótól. A retorikai eszközökkel, elokvenciával való elbeszélhetőség és értelmezés - az imitatióra, antik szövegek interpretációjára támaszkodva - a múlt kulcsa, de a jelennek is önértelmezési eszköze, ez a retorikai kommunikációs helyzeten - a nyilvános beszéd adottságain és reprezentációs feladatvállalásain - nyugszik. Ennek változása a politika- és államelmélet irányába éppen a 16. század végén, 17. elején zajlik, magával hozva az antropológiai látás- és beszédmód átalakulásait, amelynek néhány eleme már megfigyelhető Baranyai Decsi János munkájában.36 Csak sajnálhatjuk, hogy nyomtatásban nem ismerte meg a korabeli nyugateurópai és a hazai nyilvánosság.

3Hasonló eljárást látunk a 17. században elterjedt consultatio retorikai gyakorlatában. 1613-ban jelentette meg Tübingenben Thomas Lansius Consultatio de principatu inter provincias Europae című szónoki gyűjteményét. A vaskos kötetben Európa akkori országairól mondanak a disputálók szónoklatokat; minden ország mellett és ellen hangzik el egy-egy oratio. Itt ugyan a tanácskozó beszéd (genus deliberativum) szerint akarják a hallgatóságot a szóban forgó ország elfogadására, elismerésére, vagy elutasító bírálatára ösztönözni s eszerint hangzik el rábeszélő és lebeszélő szónoklat (oratio suasoria és dissuasoria), mégis bőségesen élnek a szónokok ennek során a laudatio és vituperatio eszközeivel.37 Megtaláljuk a kötetben a Magyarországra vonatkozó teijedelmes szónoklat-párt is. Henricus Albertus Pro Hungária címmel méltatja hosszasan az ország érdemeit (455-480), Emestus Schafelizki pedig Contra Hungáriám címmel igyekszik annak értékeit megkérdőjelezni (589-626). Most Henricus Albertus szónoklatának néhány jellemzőjét vesszük számba, bár Schafelizki műve is nagyobb figyelmet érdemelne. (Ez utóbbi már csak terjedelme, de szemlélete miatt is behatóbb vizsgálatot igényelne, hiszen bőségesen merít a magyarság-kritika korábbi alkotásaiból, nyugat-európai megítélésünk elmozdulásának irányát is jelzi.)

Henricus Albertus Pro Hungáriája is a hagyományt folytatja annyi különbséggel, hogy akatonai kiválóság mellé fölsorakoztatj a a magyarság nevezetes - Európa-szerte tisztelt - szellemi értékeit is. A magyarság legfontosabb erénye a virtus: a fegyverfogó bátorság, erkölcsi helytállás és önfeláldozás, ez teszi képessé arra, hogy a kereszténység védőbástyája lehessen a török ellen. Ezért indokolt,

36 Vő. BENE Sándor, Theatrum politicum, Nyilvánosság, közvélemény és irodalom a kora újkorban, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1999.

37 A consultatio barokk műfajtörténeti, retorikai jellemzővel behatóan foglalkozott: TÁRNÁI Andor, A consultatio Magyarországon, ItK, 1986, 637-657.

60