Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
A török-magyar háborúk témája a 16-17. századi nyugat-európai retorikai irodalomban
éri el a szerző. Magyarország békéjét azonban már több mint száz éve dúlja, pusztítja a török: ezzel az antithetikus propositióval indítja gondolatmenetét a szerző. Hosszas narratio sorolja föl a török európai előnyomulását, kiemeli ebből a nikápolyi és várnai csatavesztést. Egy szenvedélyes exclamatio nyit a narratióban és argumentációban új membrumot: Vajon Magyarországnak, ó, Magyarországnak, az én édes hazámnak, ettől a legrettentőbb ellenségtől vajon milyen és mekkora szenvedések jutottak?29 Terjedelmes narratio bontakozik ki a török-magyar küzdelmek részletes bemutatásával, amelyet hypotiposisok szakítanak meg, hogy egy-egy eseményt a látvány elevenségével mutasson be, leírását a festő eljárásához hasonlítja (Simile a pictoribus, veruntamen pictores imitabor). A török győzelmek után magyar sikereket vonultat fel: Hunyadi János és Mátyás király többször is kiűzte az ország földjéről a hódítót, így Nándorfehérvárnál, Sábáénál. Majd a közelmúltból, a tizenötéves háború sikerei közül Báthory Zsigmond temesvári sikereit és az Esztergom alatti győzelmet említi: „Nagy, nagy dolgok ezek Hallgatóim, különös dolgok, ritka dolgok: és Isten csodálatos jóságát és kegyelmét kell bennük minden hálás és jámbor léleknek felismerni, fennszóval hirdetni, írásban ünnepelni.”30 Ennek során bőven felhasználja a Melanchthontól tanult eljárást, flam- matio animarum contra Tureas, a lelkek felgyújtásának eszközeit.31 Szabadságrabság heves antitézise bontakozik ki, megjelennek a rabságba esett magyarok szenvedései, s ez újabb argumentumként működik: a magyar hősök ezért áldozzák életüket. A legdicsőbb vitézek Hunyadi János, Zrínyi Miklós, Báthory Zsigmond. Az életben maradottak számára talán legkegyetlenebb megpróbáltatás a keresztény rabok élete. Enthyméma következik: hiszen Magyarország a kereszténység védőbástyája, amely toposzként ugyanakkor az egész szónoklat inventió- jának meghatározó eleme. Innen terjedelmes laudatio bontakozik ki, amelyben a személyek dicsérete - laudatio personarum - a meghatározó. Ennek során bőségesen él a comparatio módszerével, amihez ókori és biblikus párhuzamokat keres. Az ország laudatiójában gyakran nevezi a felsorolt magyar személyiségeket Krisztus hőseinek, Jézus, a Megváltó bajnokainak.32 Ennek számontartása azért is célszerű, mert egy folyamat összefüggő láncszemeit bizonyítják: az Athleta Christi gondolata köztudottan Zrínyi eposzában összegeződik, azonban e retorikai irodalom e fogalomképződésnek számos elemét görgeti magával, megformálásában, folyamatában szerepet játszik. A peroratio egyben a genus deliberativum szabályai szerint suasorikus 29 Uo., 576: „Vel Ungariae, Ungariae inquam, patriae meae dulcissimae, quot et quanta ab iisdem hostibus immanissimis data damna fuerunt?” 30 ECKHARDT, 1944, 42-43. 31 Uo., 579: „Veruntamen pictores imitabor, qui cum una aliqua in tabula plurimorum imagines penicillo exprimendae, ita eas effingunt, ut quorundam capita solum emineant: aliorum ad pectus usque formae conspiciantur: non integri omnes extent atque appareant.” 32 Uo., 582: „...Heroes illi, Christi Jesu Servatoris nostri gloriae, patriae libertatis, salutis publicae, quam privatae utilitatis sese amantiores esse, simul et illud probarunt... Quod quidem votis ardentibus a Deo Optimo Maximo omnibus ab iis petendum, quibus Christianae Reipublicae curae dignitas, cordi incolumitas est...” .58
