Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
A török-magyar háborúk témája a 16-17. századi nyugat-európai retorikai irodalomban
a török elleni harcra, annak szükségességét (necessitas), üdvös voltát (honestus), hasznosságát (utilitas) és lehetőségét (possibilitas) hangoztatva dicsőíti az e harcban részt vállalókat (laudatio), serkenti és biztatja a habozókat, kishitűeket (adhortatio, cohortatio), keményen elítéli a közönyösöket, ellenszegülőket (vituperatio). E részmozzanatoknak szinte mindegyike lehetővé teszi a magyarok emlegetését, legtöbbször a laudatióban jelennek meg hosszasan dicsőítve. A dicséret tárgyát katonai erényeik, erkölcsi kiválóságuk képezi, amelyet hosszan részletezve, sok példával mutat be. V. Miklós pápához intézett levelében Konstantinápoly eleste után az egyetemes keresztény egyház pusztulásáról kesereg, amelynek egyik vigasztalója lehet immáron a magyarok helytállása a törökkel szemben, s a laudatio a hősi erények bősége mellett dicséri Pannonia természeti gazdagságát is (De situ et fertilitate Ungariae).2 Az erkölcsi-katonai kiválóság összekapcsolása az ország természeti gazdagságával nagyon termékeny szónoki inventiónak bizonyul, amely alkotók sokaságát inspirálja az elkövetkező évszázadok irodalmában. Igen nagy variációs lehetőség rejlik benne: szerencsés esetben e két komponens mindegyike sértetlenül létezik, egymást erősíti. Kedvezőtlen fordulat esetén a sérülékenyebb emberi komponens (katonai, politikai sikeresség) időleges, vagy beláthatatlanul hosszú ideig tartó kudarcot szenved el, a természeti értékek túlélik, túlélhetik a pusztulást. A bajba jutott országon erkölcsi értékei, de természeti bősége miatt is érdemes segíteni, ezért azok minél sokrétűbb, terjedelmes bemutatása szükséges. Igen kedvező szónoki lehetőség a fönnmaradt természeti gazdagság és az emberi világ pusztulásának drámai összehasonlítása, a fölborult hajdani egyensúly visszaállítására irányuló erőfeszítés szorgalmazása. Ebben az esetben a bőség-termékenység értékei időbeli megszakítottság nélkül folyamatosan léteznek, míg az emberi-morális-politikai szféra értékvilága egyre inkább a múltba süllyed, a jelen nem, vagy csak nagyon részlegesen tudja „működtetni”, érvényesíteni. A legkedvezőtlenebb pozícióban mindkettő a pusztulás áldozata lesz, ahol az eredeti egyensúly visszaállítására saját erőből nincs remény, csak mások hathatós segítségével, esetleg Isten kegyelmező bűnbocsánatával. E két összetevő alapvetően a reneszánsz értékeszmények világába tartozik, a hozzájuk való ragaszkodás is annak sajátja. E mélyponton a szónoklat egyik leggyakrabban használt toposza az összehasonlítás (comparatio), amelynek során a jelen szemlélője, átélője idézi vissza a múlt elveszített értékeit, és hasonlítja össze saját korával, így jelentős szerepet játszik egy komparatív szerkezeti modell. A védőbástya-toposz kifejezésére, megformálására kialakultak bizonyos formai jellemzők, hagyományozódó konvenciók. Hatásosságának egyik forrása az lehet, hogy alapkijelentése nagyon tömör, ugyanakkor a korszak tu2 Aeneas Sylvius PICCOLOMINI, Opera quae extant omnia. Basileae, Henricpetri, 1571. (Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, jelzete: 789.400) 712-716: Ep. 162. Ad Nicolaum quintum Pontificem summum de clade universalis Ecclesiae orthodoxae, et de situ et fertilitate Ungariae. Ismerteti földrajzi elhelyezkedését ókori szerzők segítségével, ennek során még Isidorus Hispalensis egyik tévedését is kiigazítja, majd folyóinak, hegyeinek, termőföldjeinek, erdeinek gazdagságát említi: „In hac parte Ungariae..., ubi aquae rivus habetur, in quo mersa ferri materia, in cuprum vertitur. Gleba illic frumenti ferax: auri et argenti divites venae, multum pecoris, aer salubris, terra optimis comparanda, ni silva se ubertate corrumperet.” Nem csodálható, hogy rabló népek és birodalmak kegyetlen támadásaikkal szeretnék megszerezni e gazdagságáról híres országot. Uo., 712. 46
