Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

A kötetben szereplő tanulmányok első megjelenési helye

A kötetben szereplő tanulmányok első megjelenési helye Vesztett csata a fiziko-teologizmus örökségével (Szőnyi Benjámin öregkori verseskötete: Istennek Trombitája..., Buda, tygo-gi.) in Szőnyi Benjámin és kora 1717—1/94, Tanulmányok Szőnyi Benjáminról, szerk. IMRE Mihály, Hódmezővásárhely, 1997, 131- 177. Klny. is (A Hódmezővásárhelyen 1994. október 22-én Szőnyi Benjámin halálának 200. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencián elhangzott előadás bővített szövege.) Arbor Haereseon A wittenbergi történetszemlélet ikonográfiái ábrázolása Szegedi Kis István Speculum pontificum Romanorum c. művének 1592-es kiadásában, Az 1997. október 30-án Mezőtúron rendezett Szegedi Kis István konferencián elhangzott előadás bővített szövege, in Egyház és művelődés, Fejezetek a reformátusság és a művelődés XVI- XIX. századi történetéből, Szerk. G. SZABÓ Botond, Debrecen, 2000, 53-85. Klny. is A török-magyar küzdelmek a XVI-XVII. század nyugat-európai retorikai irodalmában , in In homorem Tamás Attila, Szerk. GÖRÖMBEI András, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2000, 30 - 43. A Balassi-kánon első változata (Az 1595-ös bártfai antológia) in Retorika, interpretáció, szövegértés a régi magyar irodalomban, Studia Litteraria, Tomus XLI. Redigunt: I. BITSKEY et L. IMRE, Debrecen, 2003, 41- 83. Klny. is Cicero és/vagy Krisztus? A reformáció 16. századi retorikáinak egyik dilemmája, in, Religió, retorika, nemzettudat régi irodalmunkban, Szerk. BITSKEY István- OLÁH Szabolcs, Debrecen, 2004, Kossuth Egyetemi Kiadó, Csokonai Könyvtár 31. 125-166. (A 2002. május 23-25 között Debrecenben rendezett Religio, retorika, nemzettudat c. tudományos konferencián elhangzott előadás bővített változata.) A termékeny Magyarország toposza Szőnyi Benjámin latin nyelvű versében, Könyv és Könyvtár, XXV. A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárának Évkönyve, Debrecen, 2003,159-179. Klny. is. Der ungarische Türkenkrieg als rhetorisches Thema in der frühen Neuzeit, in Deutschland und Ungarn in ihren Bildungs- und Wissenschaftsbeziehungen während der Renaissance, Hrsgg. von Wilhelm KÜHLMANN und Anton SCHIND LING, CONTUBERNIUM Tübinger Beiträge zur Univesitäts- und Wissenschaftsgeschichte 62, Franz Steiner Verlag Stuttgart 2004, 93-109. Sonderdruck/Klny. is a Herzog August Bibliothekben 2001. szeptember 24 -26 között Deutschland und Ungarn in ihren wechselseitigen Beziehungen während der Renaissance címmel tartott konferencián elmondott előadás bővített változata. A Rimay-filológus Szenei Molnár Albert, Irodalomtörténet, 2006/4. írások Kovács Sándor Iván 70. születésnapjára, 523-536. A marburgi magyar peregrináció és a Verbesserungswerk kapcsolata, a VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson, 2006. augusztus 25-én Debrecenben elhangzott előadás 433

Next

/
Thumbnails
Contents