Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

A zsoltárköltészet változatai Ambrosius Lobwasser műveiben

vának igaz és hatásos hordozói.17

Lobwasser 1565-ben befejezte a zsoltárok fordítását és többszöri átdolgozás után 1573-ban megjelent nyomtatásban. A kiadás késlekedéséről maga beszél az ajánlásban. Az okok között emlegeti a barátok tanácsára hivatkozó többszöri gondos javítást, bővítést.18 A kutatás azonban nem érte be ennyivel, hanem egyéb okokat vizsgált. Egy olyan korrektúra maradt ránk 1565-ből, ahol még nem szerepelnek a négyszólamú kották, ellenben 1572-ben már igen. Vagyis azt kell feltételeznünk, hogy visszatartotta elkészült művének megjelentetését a szerző, mert időközben szükségesnek gondolta annak kiegészítését, javítását a négyszólamú genfi zsoltárdallamokkal.19 Bizonyíthatóan a genfi 1565-ös Jaqui- kiadás négyszólamú dallamaira várt Lobwasser és ezzel bővítette meg művét. Lers Kassner szerint az 1565-ös Jaqui-kiadás négyszólamú változata kizárólag házi áhítatra szánt énekeskönyv volt. Ezzel a szándékkal Goudimel tartotta magát ahhoz a kemény kálvini egyházzenei iránymutatáshoz, amely a többszólamúságot az istentisztelet keretein belül nem engedte.20 A genfi kiadás rövid kiadói utasításban ezt a megfontolást egy lapnyi terjedelemben közli; Lobwasser saját kiadásában ezt elhagyta.21 Lobwasser művének editio princepse a lutheránus Lipcsében jelent meg, ahol a többszólamúság istentiszteleti felhasználása megszokott gyakorlat volt. Előszavában saját művét a lutheri művek folytatójának tekinti, abban a hagyományban helyezi el, hogy azokat templomban, az istentiszteleten kell használ1712-13: „Als aber keine bessere herrlicher/ lieblicher/ andechtiger/ trostreicher/ krefftiger Gesänge können gemacht werden/ als die durch trieb deß heyligen Geistes der Prophet Dauid verfertigt/ wer wollte sich dann hoch unnd andere newe Inuentionen bekümmern: Derwegen die Frantzosen da sie ersten zu der Göttlichen Warheit getreten/ haben sie alle Psalmen in Frantzösische reim/ so artig/ rein und Sinnreich durch den Marót gebracht/ das es gewißlich keiner leicht nach thun wird. Nach dem nun Ambrosius Laubwasser ein Lutheraner/ unnd nicht ein Caluinist/ solch Arbeit/ unnd was die vor Nutzung hat/ verstanden/ unnd gesehen/ wann solchs verdeutschet/ das dadurch manches kaltes Hertz erwermet/ schläffriges ermuntert werden möchte: So hat er auß Christlicher wolmeinung sich Arbeit unterfangen/ jme und vielen zum besten die Frantzösische Psalmen in Teutsch verändert.”

18 Vorrede, 5r. „Folgents auch solche Sachen fürgefallen/ die mir dises werk wider zuübersehen/ un d fleissiger zu emendieren/ wenig weil gelassen/ hab ich es damals einstellen müssen/ biß ich mehr zeit und weil dazu vberkeme. Dieweil aber bey mir nu widerumb derhalben auch von anderen guten freunden mehr denn zuuor angehalten wirt/ vnd ich es sieder zeit wider mit fleiß vbersehen/ vnd an vilen orten gebessert und corrigirt/ Als hab ich es / jnen zu gefallen/ im namen Gottes / in Druck kommen lassen.”

19 Vö., Dieter GUTKNECHT, Vergleichende Betrachtung des Goudimel-Psalters mit dem Lobwasser-Psalter, in Jahrbuch fiir Liturgik und Hymnologie 15 (1970), 135.

20 A kérdéskört himnológiailag, teológiailag, liturgiailag, zenetörténetileg áttekinti és részletezi: Jan R., RUTH, Aulcuns pseaulmes et cantiques mys en chant. A Strasburg. 1539, in Der Genfer Psalter...., 2004. 9-21; Robert KINGDON, Uses of the Psalter in Calvin’s Geneva, Uo. 21-33; Francis HIGMAN, Censorship and the Genevan Psalter, Uo., 33-43; Willem van’t SPIJKER, Der kirchengeschichtliche Kontext des Genfer Psalter, Uo., 45-60; Jan SMELIK, Die Theologie der Musik bei Johannes Calvin als Hintergrund des Genfer Psalters, Uo., 61-77; Herman SELDERHUIS, Singende Asylanten: Calvins Theologie der Psalmen, Uo., 79-95.

21 Lars KESSNER, Amborius Lobwasser. Humanist, Dichter, Lutheraner in, Der Genfer Psalter. ..2004,221-222. „Nous auons adiousté au chant les Psaumes, en ce petit volume, trois partis: non pas pour induire ä les chanter en FEglise, mais pour s’esiouir en Dieu particulierement es maisons. Ce qui no doit estre trouué mauuais, d’autant que le chant duquel on vse en 1’Eglise, demeure en son entier, comme s’il estoit seul.”

329