Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

Poétika- és retorikatörténet Cicero és/vagy Krisztus? A reformáció 16. századi retorikáinak egyik dilemmája

ratione discendi doctrinam coelestem című műve, amely tulajdonképpen retorika és homiletika elválaszthatatlan keveréke.37 Ajánlólevele az isteni és emberi szó kapcsolatát vizsgálja: a beszédművészeti tudományok megszerzésével a legmagasabbrendű ismeretek birtokába juthatunk. A szavaknak a szavát, a beszéd beszédét birtokoljuk, azaz, a Fiúisten beszédét, ami az Atyának szíve és bölcsessége és Istenhez a legközelebb vagyunk, ez az, amikor a Fiú beszédét bírjuk és halljuk... Mikor ugyanis a zsidók, görögök és rómaiak a tanítás és a hit elvesztése miatt a saját anyanyelvűket elpusztították-megrontották, a jelek bizonyították beszéddel és hallással vagy a saját nyelvüknek a megrontásával és maguk között a hitehagyottság elterjesztésével (amely bűnök és gyalázatok határozottan a legnagyobbak ebben az életben, Ps. 109.), és most azoktól - a különleges tanulmányozással - hozzánk pártoltak- kiszabadultak a nyelvek, amelyek a hithez és a tiszta tan terjesztéséhez szükségesek.38

Az isteni és emberi szó antagonizmusának vagy összeegyeztethetőségének lehetősége, ennek fokozatai gyakran felbukkannak a 16. század kisebb jelentőségű retorika szerzőinél is. Tanulságos ebből a szempontból Andreas Pangratius és Lucas Osiander műve, különösen Osiander gondolatmenete érdekes számunkra.39 Kettősség jellemzi okfejtését: részint bizonygatja a beszédművészeti tudományok (grammatika-dialektika-retorika) pótolhatatlan jelentőségét önmagukban, illetve fontosságukat az írásértelmezés és igehirdetés számára, ugyanakkor ezzel éppen ellentétesen: az emberi szó korlátozott hermeneutikai kompetenciáira figyelmeztet, vagyis eszerint a nyelv önmagában nem elégséges a Szentírás értelmezéséhez. Ez a feszültség végig jelen van a műben és a szerző ennek gyakran hangot is ad, olykor valamelyik pólus erőteljesebben fogalmazódik meg. Előszavában kifejti, hogy az isteni kegyelem és jótétemények következtében erősödtek meg és terjedtek el saját korában a szabad művészetek, ezeknek művelői és birtoklói nagy számban vannak jelen az egyházban. A prédikátornak tájékozottnak kell lennie a retorikában és dialektikában, aki lebecsüli azokat, az meg sem értheti a Szentírást, tartalmát meghamisítja. A teljes retorikai szisztéma ismerete szükséges, amely az inventiók tanával kezdődik, és következetesen használj a-tárgyalja a genusokat. Azonban a Szentlélek nem azokhoz a művészetekhez van hozzákötve, hogy a módszer minden kérdését megválaszolhassuk, amiként maguk azok a

37 Wolfenbüttelben a Herzog August Bibliothek 1028 Th. (5) jelzetű példányát tanulmányoztuk: SEL- NECCERI Nicolai, Notatio De Studio sacrae Theologiae, et de ratione discendi doctrinam coelestem, Lipsiae, M.D.LXXIX.

38 SELNECCERI M.D.LXXIX., Epistola Dedicatoria, 4-5: „Verbum VERBI habemus, id est, Filii Dei Verbum, qui cor et sapientia Patris est, et Deo proximi sumus, cum cordi et ori eius nos subijcimus, hoc est, cum verbum Filij habemus, et audimus... Cum enim Iudaei, Graeci, Itali seu Latini propter fidei et doctrinae amissionem, etiam linguam suam maternam et nativam perdiderint, et signa reatus in ore et sono, seu in linguarum suarum corruptione et apostasia secum circumferant, (quae poena et ignominia certe in hac vita maxima est, Ps. 109.) nunc ipsis et nobis studio peculiari discendae sunt linguae, quae ad fidem et doctrinam puram propagandam requiruntur.”

39 Lucas OSIANDER, De ratione condonandi, Tubingae, Alexander Hoggius, 1582; Andreas PANGRATIUS, Methodus condonandi, monstrans verum et necessarium artis Rhetoricae in Ecclesia usum, et docens omnes sacras condones, ad praecepta eius, ita accommodare et disponere, ut postea labore docentium minore, fructu vero auditorum maiore, in Suggesto publice proponi possint, Witebergae, Clemens Schleich & Antonius Schön, 1574.

32