Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

Poétika- és retorikatörténet Cicero és/vagy Krisztus? A reformáció 16. századi retorikáinak egyik dilemmája

zunk.35

Chytraeushoz hasonló Nicodemus Frischlin számos művének látásmódja, amelyek az isteni és emberi szó képességének nagyszerű harmóniáját hirdetik, amelyek kora egész kultúráját meghatározzák, sőt eszkatologikus szerepkörben is megjelennek. 1587-es wittenbergi Oratio de exercitationibus oratoriis et poeticis, ad imitationem veterum..., című declamatiója művészetelméleti gondolatokat tartalmaz. Jézust a legnagyobb és legékesebb szavú szónoknak nevezi, akinél a halandók között senki sem beszélt tökéletesebben és ékesebben: „Add... Jézusom, hogy ebben a tébolyodott és megöregedett világban, a nyelveknek és széptudományoknak ez a tanulmányozása a Sátán őrjöngései ellen megőrizzenek, hogy azoknak a segítségével a te beszédednek és szavadnak igazsága ékesítsen és magyarázzon, és nékünk a jövőben is teijedjen tovább.”36 1579-ben jelenik meg Lipcsében Nicolaus Selneccer Notatio De Studio sacrae Theologiae, et de

35 CHYTRAEUS, 1574, 6r v: „Ideo Deus eloquendi facultatem hominibus in prima creatione attribuit, et organa sermoni formando servientia, in opificio corporis humani, miranda arte et sapientia condidit, et cordi proxime adjunxit, ut de Deo conditore et aliis rebus Deo gratis, et generi humano salutaribus, inter se colloqui homines, et alii alios de Deo, de iure ac iusticia, et omni virtutis officio docere, et Deum authorem celebrare possent: ac ut Oratio esset velut internuncius, et interpres, aperiens et exprimens discendo sensa cordis: quod ante omnia domicilium et Templum veri Dei, et virtutum omnium DEO placentium officina esse, et Orationem, quae Dominum Deum pie sonet, et aliis hominibus vera agnitione et invocatione et omnibus pietatis officiis colendum ostendat, fundere: et aliarum rerum bonarum doctrinam, mentis nostrae cogitationibus conceptam, aliis exponere et communicare, propter Dei gloriam, et hominum salutem, debeat. Ita enim mirando Dei consilio et arte condita est in homine vis cognoscendi, et oratione aliis demonstrandi res bonas et vitae salutares, ut nostrae mentes et cogitationes, rerum cogitarum velut imagines seu ideae sint. Oratio autem seu verba ore prolata, mentis nostrae interpretes, et cogitationum ac sensorum animi, indicia et picturae sint. Est- que digna admiratione Dei sapientia etiam in hac re, quod ex tam paucis, videlicet sedecim tantummodo litterarum elementis, tantam varietatem et copiam verborum, locutionum et scriptorum, in omni doctrinarum et vitae genere fere immensam procreavit: perinde ut ex quatuor illis primis et simplicissimis rerum naturalium elementis, omnia fere mundi corpora extruxit. Cum enim a DEO loquendi et scribendi facultas hominibus data sit praecipue ut ipsum authorem celebremus. Iustis- simum est, nos quoque Elocutionem, et totum artis dicendi dicendi studium, ad eum finem referre: et ardentibus votis quotidie filium Dei, oratorem aeterni patris precari, ut spiritu sancto suo nostras mentes et linguas gubernet, ut Deo grata et Ecclesiae Dei, Reipublicae et nobis ac aliis salutaria loqui et dicere possimus. Eximium autem et singulare donum Dei, et magnum ac excellens decus est vera Eloquentia, quae scientiam complexa rerum, sensa mentis et consilia sic verbis explicat, ut non solum recte et perspicue ac copiose de magnis et necessariis rebus, de Religione, de Natura rerum, de Iure et iusticia, de omni virtutis offici etc. alios docere, verumetiam quemcunq in animis hominum votum, res et causa postulet, eum dicendo vel excitare possit vel sedare. Cum oratione, tota hominum vita, Ecclesiae, studia literarum, Respublicae, Forum, Iudicia, Principum et civitatum consilia, legationes, et omnes fere vitae politicae partes administrentur et regantur: et oratio nulla ratione et arte et recte loquentium imitatione elaborata intelligi non possit: manifestum est his praeceptis, et exercitiis elocutionis, seu formandae orationis proprie ac perspicue res bonas exponentis, in omni genere studiorum, et vitae gubernatione, non minus quam ipso sermone opus esse.”

36 Nicodemus FRISCHLINUS, Orationes Insigniores aliquot, Argentínáé, Bernhardus Iobinus, 1598, 168. „Te vero Fili Dei, Iesu Christe, servator humani generis, verbum aeterni patris, cuius ore Deus ad patres nostros locutus est, et voluntatem ac mentem suam nos patefecit: te oro, rogo, obsecro, Orator summe et eloquentissime, quo nemo inter mortales locutus est perfectius & eloquentius: fac ut in hac delira mundi senecta, haec artium & linguarum studia contra furores Sathanae conserventur: ut earum adminiculo veritas sermonis tui illustretur, & ad nostros quoque postero propagetur.” (A Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtárának, Debrecen [rövidítése a továbbiakban: TREND] G. 2673 jelzetű kötetét használtuk.)

31