Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)

Újfalvi Imre debreceni kiadványa: Spethe-Szenci zsoltárai, németországi párhuzamok

Teljes felújításra lett volna szükség, a város egyre romló anyagi helyzete azonban ezt nem tette lehetó'vé. Rhéda Pál halála után a betűkészlet erősen megkopott, pedig Fodorik Menyhért is ezekkel nyomtatott. Fodorikkal megkezdődött a hanyatlás.”47 A debreceni nyomdában nem - vagy alig - érvényesült a nyelvi normateremtő szándék. Feltűnő, hogy legtöbb „sajtóhiba” az é, á, ó betűk használata során jelentkezik; ezek helyett a legtöbb esetben e, a, és o betűket használ a nyomtatvány, vagy a farkas § jelöli az é hangot. Az is látszik, hogy súlyos betűhiánnyal küszködött Fodorik deák officinája, a jelzett betűkből - ha volt is egy kollekciója - nem tudott egy lapnyi szöveget kiszedni, ezért állandóan a helyettesítő betűk: vagyis az a, e és o használatára kényszerült. (Hiszen könnyen belátható, egy lapnyi szövegben sokszor kellet volna az e, a o betűknek szerepelni, sok példányban.) Ennek pesze az az ára, hogy sajtóhibák tömkelegé lepi el a szöveget, amit nem lehet a kialakulatlan nyelvhasználat, vagy nyelvi normák számlájára írni, legfeljebb csak részlegesen.

Ez egyben arra is magyarázatot ad, hogy elképesztő aszimmetria van a latin és magyar szöveg között a latin javára. Természetesen a latinhoz nem kellettek az é, á és ó betűk. A Jubileus esztendei prédikáció a 74. lapon közli a Cl. zsoltárt latinul és magyarul: a latin itt is Spethe szövege. A magyar itt is szinte tipográfiai tükörképe a latinnak, majdnem a legkisebb részletig. Gondosan elkülöníti, számozza a strófákat, de a verssorok elhelyezése is aprólékos párhuzamot mutat.48 A kiadás ebben egyáltalán nem követi Újfalvi Imre 1602-es énekeskönyvének módszerét. Ez a kiadás a strofikus jelleget erősen csorbította, redukálta. Igaz ugyan, hogy minden versszak első sorát három betűhellyel beljebb kezdi, nagy betűvel írva, utána azonban eltűnik a versszak szokásos tagoltsága. Folyóírással következik a szöveg, ebben a verssorok eltűnnek, legfeljebb vessző tagolja azt, - az eredeti sorvégeken. Ennek következtében erősen redukálódik a vers rímhatása, hiszen az így előállt tipográfia nemhogy felerősítené az akusztikai effektusokat, ellenkezőleg: azokat lényegesen csökkenti. Újfalvi eljárása a 16. században egyáltalán nem nevezhető ritkának vagy kivételesnek; ellenkezőleg: a 16. század nyomtatványainak döntő többsége hasonlóképpen járt el. Minden erényével és szövegközlő értékével együtt ez alól Újfalvi Imre 1602-es kiadása sem kivétel.

Pedig Újfalvi már 1602-es énekeskönyve előszavában is megfogalmazta törekvését, miszerint mostani kiadványa sem olyan, mint ahogyan azt szerette volna. Az énekeket tehát verssorokra tördelten, az egyes strófákat egymástól jellel elválasztva akarta közölni, az első versszaknál a dallamot is feltüntetni: „Iollehet mostan is nem hinten úgy bocsáthatók ki, az mint mi akarjuk vala: ...mindeneket az ö rhytmusa ßerent, uyjab uyjab paragraphusokkal: es az első versöket lineakkal is, hogy az ki annyira, artem canendi, ertene Claves, & Signa vocis megh jegyez47 Uo., 33.

48 Szenei életében - a felsoroltakon túl - külföldön még egy kiadványában találunk saját zsoltárszövegeket. Az 1621-es Imádságos Könyveczke közli a 104, 82,143,18, 30, 7, 20, 21. zsoltárok szövegét többnyire teljes terjedelmében, két esetben szemelvényesen. A szövegközlés a megszokott módon igényes és pontos, szemben majd a hazai kiadások csüggesztő pontatlanságával és szemléleti torzulásával.

300