Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
A kulturális és az önreprezentáció feszültségei - Filiczki János verses ajánlásai Szenei Molnár Albert zsoltároskönyvéhez
a ragyogó kulturális horizont nagyon magasra tette a mércét a szerző későbbi munkái számára is. Szenei Molnár sokszorosan ünnepelt talentuma (vagyis sokoldalú reprezentációja és önreprezentációja) eszerint arányban állt megírt és még megírandó műveinek magas kulturális értékével, azok reprezentációjával. Ez az alkotói-kulturális pozíció kockázatosnak nevezhető abból a szempontból, ha veszít korábbi rendkívül magas szintű elfogadottságából. Márpedig a magyar nyelvű zsoltároskönyv szerzője ezt volt kénytelen megtapasztalni: világossá vált az is, hogy anyanyelvű művei a kofesszionálisan, kulturálisan rokon vagy azonos német közeg számára legfeljebb csak szimbolikus-protokolláris módon recipiálhatók. Egyre nyilvánvalóbb lett számára ez a recepciós aszimmetria. Rá kellett jönnie, hogy a keckermanni laudációnak - a magyar és a szent nyelvek szoros kapcsolata - ugyanakkora esélye van ebben a kulturális térben, mint a magyart - érthetetlenségében - az etióphoz hasonlító kommunikációs űrnek. Ez azonban nemcsak nyelvi közvetíthetetlenséget jelenthetett, hanem általában a kulturális transzfer nehézségeit tudatosította Molnár Albertben, aki pedig harminchárom évet töltött el német földön és ágyazódott be mélyen a német kultúra kontextusába. A kulturális aszimmetria alapélménye egyébként is ott kísértett azok tudatában és tapasztalataiban, akik közlekedtek a magyar és német kultúra pólusai között. Bármily felemelő élmény is volt megtapasztalni a magyar protestantizmust egyenrangú félként fogadó német magatartást, a magyar szereplők kiváló és áldozatos művei sokszor az etióp nyelv érthetetlenségét jelentették német kortársaik számára. Ez a kulturális idegenség mélyen fekvő sajátosságaihoz vezet el bennünket, amelynek a 16-17. század fordulóján, 17. század elején rendkiívül nagy volt a tétje. Pedig éppen a protestantizmus volt a magyar kultúra számára, amely hihetetlen módon felértékelte a kulturális transzfert, az itt meglévő határvonalak elmozdítását, átjárhatóságát, a legkülönfélébb kulturális jelenségek (nyelvek) ekvivalenciáját rengeteg formában kezdeményezte és alkalmazta. A korszak kultúrafelfogásában még bonyolult összefüggéshálózatot érvényesített az anyanyelvek és a „szent nyelvek” kapcsolata, az isteni és emberi szó kulturális hierarchiája, de az egyes anyanyelvek közötti kulturális transzfer lehetőségeinek sokféle sajátossága is. Szenei ebben a szövevényben kereste latin és anyanyelvű műveinek helyét, megtapasztalva e kontextus feszültségeit vagy konfliktusait, reflektálva mindezt akár még a verses dedikációk szintjén is. 253
