Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
A kulturális és az önreprezentáció feszültségei - Filiczki János verses ajánlásai Szenei Molnár Albert zsoltároskönyvéhez
Szótára 1604-es kiadásához összetett és bonyolult paratextusrendszert szerkesztett Molnár Albert, amelynek meghatározó részét képezték az ajánlóversek.* 2 A legszélesebb német szellemi közegbe illeszti első igazán jelentős munkáját, tekintélyes professzorok, a protestáns egyetemi és kulturális élete jeles szereplői: Johann Piscator, Bartholomaeus Keckermann, Conrad Rittershausen, Georg Rem, Christophorus Girschnerus, Iohann Chunradus Rhumelius, Georgius Pasor köszöntik ebből az alkalomból. Zsoltároskönyve ezt követi 1607-ben, amely hasonló becsvággyal lép a nyilvánosság elé, azonban pozíciója sok mindenben el is tér a szótárkiadástól. A szótár a legszélesebb nemzetközi lexikográfiai irodalom kontextusába illeszti a magyar nyelvet, a paratextusok rendkívül tág spektruma éppúgy kapcsolódik a német kulturális nyilvánosság szerkezetéhez, mint a magyar kulturális nyilvánossághoz. A dictionarium sajátos tudományelméleti szerepe ezt a kettős perspektívát lehetővé teszi, azzal adekvát, amit a latin nyelvűség és kulturális beágyazottság is érvényesít. Az 1604- es szótárkiadásnál ennek a kettős perspektívájú kontextualizálásnak nagyon fontos eszközei voltak magának a szerzőnek, vagyis Szeneinek teijedelmes latin nyelvű ajánlásai a császárhoz, az olvasóhoz, a legfőbb mecénásokhoz és a magyar ifjúsághoz; ezekben a legáltalánosabb tudományelméleti, retorikaipoétikai szempontok is kifejeződtek, grammatikai, ortográfiái, nyelvesztétikai megfontolások mellett. A német és magyar kulturális emlékezet nagyon gazdag összefüggésrendszerébe illeszti művét a szerző és a verses ajánlások írói is. A latin nyelvű ajánlóversek szerzői a német kulturális nyilvánosság reprezentatív szereplőiként nyilatkoztak meg és ebből a perspektívából értékelték viszonylag gazdagon a mű tudományelméleti helyét, lexikográfiai teljesítményét, a magyar nyelv vélt eredetét, szent nyelvekkel való rokonságát, sajátosságait, kulturális képességeit; mindezt szorosan hozzákötötték a szerző kiváló képességeihez és tudatosan kibontakozó életműtervéhez. Mindezt úgy tették, hogy teljes kulturális kompetenciájukkal a Szenci-mű(vek) valóságos, érdemi értelmezőiként szólaltak meg, amelynek során fel sem merült bennük a nyelvi közvetíthetetlenség, hozzáférhetetlenség aggálya vagy aszimmetriája. (Ha úgy tetszik: hermeneutikai szerepvállalásuk teljesen adekvát volt saját kulturális kompetenciájukkal, amely ugyanakkor a magyar kultúra specifikumaival és a laudált szerző ambícióival is összhangban állt.) így szerepüket nem csak szimbolikus-protokollárisnak értelmezték, hanem a német kulturális nyilvánosság elfogadó, befogadó döntésének és javaslatának mások - bármely olvasó - számára. (Ebben a modellben a teljes szimmetria érvényesült a benne szereplő pólusok között; a hermeneutika lényegét jelentő dialogicitás mindig is a saját és a - valamilyen értelemben - idegen párbeszédét jelenti.) A több szerepkörből megkonstruálódó komplex identitásnak fontos eleme és Schede Melissus alkotói-szellemi kapcsolatát. A két vers további vizsgálatot érdemel. 2 Vö. IMRE Mihály, „Úton járásnak megírása” Kulturális emlékezet, retorikai-poétikai elvek érvényesülése Szenei Molnár Albert műveiben, Budapest, Balassi Kiadó, 2009, Humanizmus és Reformáció 31, különösen az Excursus Hutterianus, A szótárkiadások paratextusai (verses ajánlások, fiiggelékek) a Syllecta Scholastica írásai, valamint a Kulturális emlékezet - Aranykor - Puritas Sermonis című fejezetek, 80-104,164-199. 236
