Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
Poétika- és retorikatörténet Cicero és/vagy Krisztus? A reformáció 16. századi retorikáinak egyik dilemmája
kellett működtetni, ezek azonban az antikvitás-reneszánsz tudáskészletére épültek jelentős mértékben, ennek pedig mértékadó része a hegemén helyzetbe jutott retorikai kultúra. Ezért válik a hitújítás századának egyik hermeneutikai kulcskérdésévé az isteni szónak és az emberi szónak a természete, e kettőnek egymáshoz való viszonya: amelyben rendkívül sokféle válasszal találkozunk, az össze- egyeztethetetlenség szélsőséges antagonizmusától a kettő komplementeritásának átmenetén át az egymásba olvadó, a deifikációt súroló változatokig. A retorika éppen az isteni és emberi szó összeegyeztethetőségének egyik legfontosabb instrumentuma. A16. században szinte végig zajlik ez az értelmezői folyamat, e tudományelméleti diszkusszió legjobban talán az üdvértelmezői szerepkörbe jutott retorikai elméleti irodalomban ragadható meg. 2. 1518. augusztus 29-én tartotta Wittenbergben Philipp Melanchthon beköszöntő székfoglalóját az egyetemi ifjúságnak De corrigendis adolescendae studiis (Az ifjúság képzésének megjavításáról) címmel. Értekezése szorosan támaszkodott az előző évben még Tübingenben elmondott, majd nyomtatásban is megjelent De artibus liberalibus oratio (Szónoklat a szabad művészetekről) című munkájára.6 A wittenbergi székfoglaló központi gondolata: .Amikor lelkűnkkel a forrásokhoz járultunk (cum animos ad fontes contulerimus), Krisztust kezdjük megismerni, az ő igazi megbízatása nékünk megvilágosodik és üdvözült, isteni bölcsességének illata szétárad bennünk.“7 „Egyik kezünkben Homérosz, a másikban Pál apostol, mindkettő forrásunk. Szabad így nézni őket, mert a görög nyelv tudósai ugyanúgy láthatják bennük a nyelv grammatikai-irodalmi- retorikai sajátosságait, amely ugyanakkor elengedhetetlen a szent misztérium megértéséhez.“8 A trivium tagjai (grammatika, dialektika, retorika) üdvközvetítő szerepet kapnak, jelentőségüket ez adja. A Szentírás autentikus értelmezésének - vagyis az üdvforráshoz való hozzáférésnek a - képességét mindig döntően meghatározta a trivium tudományainak birtoklása, a „corrupta lingua monachorum” szükségképpen vezetett a „doctrina corrupta”-hoz, az írásértelmezésben való tudatlansághoz és szándékos hamisításhoz. Erről ír Az ékesszólás dicsérete című értekezésében: „...a szép tudomány okban való járatlanság megingatott min6 A De artibus liberalibus oratio szövege megjelent a Corpus Reformatorum c. kiadvány Philippi Melanthonis Opera quae supersunt omnia sorozatának XI. kötetében Carol G. BRETSCHNEIDER kiadásában, Halis Saxonum, 1843. (rövidítése a továbbiakban: CR) 8 Vö. Retorikák a reformáció korából, a szövegeket és az illusztrációkat válogatta, sajtó alá rendezte, a kötetet szerkesztette, a bevezetőt, a záró tanulmányt és a jegyzeteket írta IMRE Mihály, Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 2000, Csokonai Könyvtár, Források 5. Különösképpen 19-31, és a zárótanulmány vonatkozó részei. 7 CR. XI. 8: „Ibi se splendor verborum ac proprietas aperiet, et patescet velut intra meridiana cubilia verus ille ac genuinus literae sensus...Facessent iam tot firigidae glossulae, concordantiae, discordan- tiae, et si quae sunt aliae ingenii remorae. Atque cum animos ad fontes contulerimus, Christum sapere incipiemus, mandatum eius lucidum nobis fiet, et nectare illo beato divinae sapientiae perfundemur.” 8 Uo., 10: „Homerum habemus in manibus, habemus et Pauli Epistolam ad Titum. Hic spectare vobis licebit, quantum sermonis proprietas, ad intelligenda sacrorum mysteria, conferat: quid item intersit inter interpretes Graece doctos, et indoctos”. 17
