Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
II. Ikonográfia és kulturális emlékezet Melanchthon paeonjai és magyarjai - adalékok a magyar protestantizmus történelmi identitásának alakulásához
és megismernék műveltségét és szorgalmát, a mi vélekedésünket megerősítenék. Bárcsak az ő hazájának szerencséje, sikere, boldogulása lenne, hogy a művelt polgárok kiválósága néki hasznára lehetne, és saját igyekezetével az övéit díszíthetné; ezt Rubiggalus a hazájától megérdemelné és övéi között méltán felvirágozna. Az örökkévaló Istenhez és Jézus Krisztushoz könyörgünk, hogy Pannonia békéjét állítsa vissza. A következőkben a magyarság érdemeinek dicséretéhez Melanch- thon felhasználja a paeonok ókori népének történetét; a kettőt azonosnak gondolja. Azt olvasta róluk, hogy a régi paeonok Herkulestől származtak, akik az Ister mentén telepedtek le. Szorgalomban, kegyességben, jótékonyságban, vitézségben és szellemi kiválóságban másokat felülmúltak. Azután felragyogott közöttük az evangélium fénye, és egyházaik az igaz tanítással és kegyességgel virágoztak.Ezeknek a régieknek a kiválósága tért vissza eddig Paeonia más népeinek erényeiben, akik közé kell számítani Rubigallust is. (Látható, a gondolatmenet szinte teljesen megegyezik az 1551-es Mátyás-declamatio korábban látott gondolatmenetével, ott részletesebb kifejtést kap.) A levél dátuma megemlékezik arról, hogy 3848 évvel ezelőtt, ezen a napon Nóé a bárkából kiszállva újralapította Isten egyházát a földön, aminek a példájával Isten bizonyítja az őt szolgálóknak: a világ összeomló birodalmaival is saját egyházát építi. Teljes szívünkből könyörgünk Istenhez, hogy most is oltalmazza meg egyházát Pannóniában.92 1551-ben tartotta Explicatio Sententiarum Theognidis címmel előadásait a wittenbergi egyetemen, amelynek anyagát már csak Melanchthon halála után adta ki Johann Maior 1560-ban. A nagy filológiai apparátussal elkészített Theog- nisz-szövegkommentár legnagyobb meglepetésünkre magyar vonatkozásokat is tartalmaz. A XLIII. caput - Tueri conscientiae integritatem & non curare maledicos - a lelkiismeret szerepét vizsgálja a rosszakarattal szemben. Egyetlen ember sincs a földön gáncsolás nélkül, tudniillik akár igaz, akár hamis legyen is az. A legkiválóbb erényekkel rendelkező Hunyadi Jánosnak is voltak gyalázó ellenségei, azután gyűlöletüket a fián töltötték ki, mivel a fiút lefejezték, hogy az atyja vetélytársát megölte, és amikor lefejezték, háromszor sújtott le rá a bakó, amíg az őt megsebezte. Isten így adta ártatlansága bizonyítékát. Ő egyike volt a legkiválóbb embereknek, akiket ismerünk.93 A rövid, tömör történetben szerepel defendendam et cives et peregrinos adhortatur.” 92 Uo., 751: „Nec dubitamus, bonos et prudentes viros, ubi ingenium eius plenum candoris inspexerint, et cognoverint eruditionem et industriam, nostrum iudicium de eo probaturos esse.... Si patriae ea felicitas esset, ut bonorum civium virtus ei prodesse posset, et ipsa vicissim ornare suorum industriam: hic Paulus praeclare de patria mereretur, et ipse inter suos dignitate floreret. Nunc et reipublicae Christianae causa Deum aeternum patrem domini nostri Iesu Christi precamur, ut Pannoniae tranquillitatem restituat...Legimus veteres Paeonas ab Hercule in illis locis ad Istrum collocatos industria, beneficentia, fortitudine et intellectu aliarum virtutum et literarum antecellulisse; postea etiam in iisdem locis fulsit evangelii lux, et ecclesiae fuerunt vera doctrina et pietate florentes. His antiquitatis decora refert adhuc aliquorum Paeoniae gentis hominum virtus, in quibus hunc Paulum etiam numerandum esse iudicemus, singulari eum benevolentia semper dileximus. Datae Wit- tebergae anno a natali Christi 1545. die vicesima septima Aprilis, quo ante annos 3848 Noha ex arca egressus restituit in terris ecclasiam; quo exemplo Deus testatus est, se servaturum suam ecclesiam etiam ruentibus mundi imperiis. Quare ut nunc quoque tegat ecclesiam suam in Pannonia toto pectore ipsum precamur.” 93 Corp. Ref. Vol. IX. 1853. 139: „Nullus homo in terra est sine reprehensione, scilicet sive vera sive 1.38
