Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
II. Ikonográfia és kulturális emlékezet Melanchthon paeonjai és magyarjai - adalékok a magyar protestantizmus történelmi identitásának alakulásához
mentes maradt. Megértette (ui. a császár), a keresztény világnak szükséges Germania és Itália összekapcsolása a külső fenyegető erők, a szaracénok, magyarok és törökök ellen, akiknek akkor Ázsiában keletkezett a hatalmuk (...contra imminentem uim externam a Sarracenis, Vngaris, Tureis..A). A magyarok ebben az összefüggésben a birodalom értékőrző tevékenységét fenyegető pusztító ellenségként jelennek meg, amely éppúgy igaz az ősöknek tekintett hunokra, mint a kalandozó magyarokra. (Ebben a gondolatban valójában a Translatio Imperii Romani koncepció fejeződik ki: a hunok még a birodalom első korszakát pusztították, a magyarok később a második korszak ellenségei voltak, de mindig u- gyanabban a szerepkörben találjuk őket.) Már a szaracén-magyar párhuzam sem túlzottan hízelgő, de még ennél is megbélyegzőbb a magyar-török történelmi hasonlóság kijelentése a 16. század ötvenes-hatvanas éveiben, - Eger és Szigetvár történelmi példája után.43 Ezt olvasni a 16. századi Magyarországon aligha lehetett ellenérzés nélkül, nyilván ez is magyarázhatja pl. Bencédi Székely István néhol heves elutasítását.44 Ez a szemlélet nem tűrte meg a magyar előidő (hun-magyar azonosságot is hangoztató, szkítiai eredetet vállaló) - nemzettudatunkban pedig határozottan hősinek és kiemelkedő értékűnek tekintett - méltányolását. Átalakítására a wittenbergi közegben szükségképpen került sor úgy, hogy helyet kapjon ugyanakkor a hitújítás értékszempontja. Melanchthon történetszemléletében a magyarok egyértelműen pozitív történelmi szerepe csak a törökök ellen vívott harcaikban rajzolódik ki, ezáltal illeszthető egy szinkretikus történetfelfogásba vagy az apo- kaliptikus-eszkatologikus történetteológiai rendszerbe. Mindkét változat azonban csak a közelmúlt eseményeit vonja be gondolatmenetébe, bár az apokalipti- kus-eszkatologikus narratíva olykor még így is negatív mozzanatokat, megítélést tartalmaz a magyarokra vonatkozóan, hiszen Magyarország - legtöbbször megrendítő, avagy ritkábban: megérdemelt - pusztulása éppen a végidő eljövetelének bizonysága.45 A magyar protestantizmus történelmi identitásának értéktudata 43 Cárion, 1559, 36: „Sit autem grata nobis consideratio, quod Deus & Germanicam gentem hoc honore ornauit, vt reliquias Romanae Monarchiae eam tenere, & praecipuos esse custodes Europae voluerit. Nec dubium est, Italiae post longas vastationes salutarem pacem et ornamenta ciuilia restituta esse Caroli virtute, & ab his defensam esse Galliam & Germaniam, depulsis a Gallia Saracenis, & a Germania Vngaris...” Cárion, 1563, 76: „In Italiam ulteriorem rursus irruerant Sarraceni. Germaniam...Hungari assiduis depopulationibus ac cedibus uexabant, & Hungari quidem in Galliam usque penetrarunt. Nec fuit pene ullus in Germania locus ab iniurijs & saevitia Hungarorum immunis... Praeterea intelligebat orbi Christiano necessariam fore Germaniae & Italiae coniunctionem contra imminentem uim externam a Sarracenis, Vngaris, Tureis, quorum tunc in Asia crescebat potentia...” 44 Különösen Nagy Károly pannoniai hódításainak értékelésében vitázik hevesen a Cárion krónikával, hiszen annak értelmezése erősen befolyásolja a magyar előidő eseménytörténetét, kulcsfontosságú fordulatainak megítélését, a hun-magyar azonosság alapjait. 45 Ebben a tekintetben igaza van őze Sándornak: „A melanchthoni apokaliptikus modell előkelő helyet nyújtott Magyarország és lakossága számára. Mintegy szereplői, helyszíne, de mindenképpen... eszközei lettek általa Isten világtörténeti tervének. Az avarokkal, hunokkal való leszármazási rokonság, a török front helyszíne és kereszténnyé vált egykori Kaukázuson túli nép, a reformáció gyors terjedése arra ösztönözte Melanchthont, hogy kiemelt figyelmet fordítson a térségre, ahogy kiterjedt levelezése és információs hálózata mutatja. Ezt támasztja alá a Wittenbergben tanuló magyarországi diákok nagy száma is. Második helyet foglalnak el az egyetemen a német hallgatók után.” ŐZE Sándor, Apokaliptikus időszemlélet a korai reformáció Magyarországán (1526-1566), Akadémiai doktori 140
