Imre Mihály: Az isteni és emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16-18. századi protestantizmus irodalmáról - Nemzet, egyház, művelődés 7. (Debrecen, 2012)
A Balassi-kánon első változata - Az 1595-ös bártfai antológia
Mokoschinus verse némely vonatkozásban párhuzamot mutat Rimay Epicédiumának első propositiójával ott, ahol a hírnév diadalszekere jelenik meg: ....Superos suplicissime orat, ut masculi sui animi vigorem residuum atque M artii spiritus reliquias sic collocare liceat, ut gloriae ala elevatus, ut famae currui impositus, laudum perpetuarum orbita Solum Christianum findat...” — „... könyörögve kéri az égieket, hogy férfias lelke megmaradt erejét és harcias szellemének maradványát úgy használhassa fel, hogy a dicsőség szárnyára emelve s a hírnév szekerére ülve az örök dicsőség keréknyomával szántsa a kereszténység földjét...” (Pirnát Antal fordítása) A14. vers már címében közli Ferenc halálának pontos körülményeit, dátumát (a régi naptár szerint 1594. július 11, az új szerint 22.), elismerő titulusok sokaságával koszorúzza: heros fortissimus, athleta, propugnator et defensor patriae Hungáriáé. Szemléletében visszatér az antikizáló jelleg, pontosan leírja a végső összecsapást és hősünk gyötrelmes kínjait; vele talán a kegyetlen ellenségtől szenvedő Hungária utolsó védoszlopa dőlt ki. Nyolc soros hypotiposis részletezi Ferenc halálának eseményeit és kínjait. A15. epigramma a test és lélek szétválását mutatja be, a lélek győzedelmesen emelkedik a csillagok közé. 4A16-17. vers összefüggő egységet alkot: mindkettő a funeratiós költészet bonyolultabb formáihoz tartozik. Az első tulajdonképpen Bálint siratása, de ezt Ferenc testvére végzi: erre utal az alcím is, LUGUBRIS APOSTROPHE, emellett pontos tájékoztatást kapunk Bálint halálának színteréről, az eseményről. Ferenc maga előtt látja a Léthe partjain álmatlanul imbolygó árnyat, aki pedig hazájáért, hazája iránti szeretettől fölgyúlva harcolt hősiesen a törökökkel. Vitézségével hatalmas, kegyességében méltóságteljes, megölték érdemtelenül, az ősi kegyesség ragyogása, a régi hit védelmezője és hatalmas patrónusa; Phoebus- nak, a múzsáknak és Pallasznak híres kegyeltje, ezen a ponton jelenik meg - igaz, kisebb súllyal - a költőre való utalás, a vers egészében a hérosz méltatása jóval meghatározóbb nyomatékú. De mit használ a hosszantartó fájdalomnak engedni, mit használ a könny? Nem lehet az életet visszahívni, sem a végzetet elmozdítani, amikor te, fivérem, az istenek mennyei, csillagkoszorúzta fellegvárában, az égi lakók társaságában örvendezve, jókedvűen a békét élvezed. Tetteinek a tündöklő dicsősége halhatatlan lesz, virágozni fog a te kiváló hősiességed és téged, Balassi, kései évszázadoknak a csodáló ivadékai emlékezetükbe visszaidéznek, az utódok felelevenítik a te kiválóságaidat, és halálod után élni fog örökkévaló neved. Qui dum pro patria, patriae succensus amore, Fortiter oppugnat Tureas et castra lacessit. felelően valamely vándorhoz. Ez az eljárás Bocskait eleve Heros Christi-ként, Krisztus bajnokaként értelmezi, aki szokatlan önérzettel fejezi ki és részletezi hősi erényeit, ugyanakkor rajongó szeretettel fordul Krisztushoz és váija bizonyosan elnyerhető üdvösségét. Magyarország Krisztus Pannóniájaként jelenik meg, a jól ismert Propugnaculum Christianitatis toposz egy változata szólal meg. E gondolatok némelyike jelen volt az Epicedium látásmódjában is. 99
