Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)
I. A 17. század végi Debrecen szellemi horizontja - I/C) A Martonfalvi-mecenatúra
I. A 17. század végi Debrecen szellemi horizontja I/C) A MARTONFALVI-MECENATÚRA A történeti körülmények és a vezetők körültekintő döntései következtében válhatott Debrecen az ország iskolájává. Az érték megőrzésének egyszeri pillanatával tudtak élni a lelki és politikai vezetők: a város biztosította a lelkipásztoroknak a fizetést, a lakást és javadalmazást, megszervezte a diákétkeztetést, a köztanítók (publicus praeceptor) fizetését. A váradi iskola csatlakozása után ugrásszerűen megnőtt a diákság létszáma, és a hely- és ellátáshiányban szűkölködő Collegium lét- szükségleteit teremtette meg Mar- tonfalvi professzor szorgos munkája. Apafi fejedelem és Teleki kancellár ragaszkodott a váradi tanárhoz, „ama hires Gamálielhez”:145 a Martonfalvi Tóth György vezette debreceni iskolát és tanárait bőséggel támogatták. A fejedelem 3000 darabos kősó-alapítványi javadalmából jött létre és állt fenn Martonfalvi professzor harmadik tanári tanszéke.146 A fejedelem újabb kősó-alapítványának köszönhetően építették ki a Collegiumot mai kvadrát formájára (1662-68), és a szintén általa létrehozott bursa sacra jövedelmeiből (1666) támogatták a peregrináló diákok külföldi tanulmányait a protestánsüldözés (persecutio decennalis) legnehezebb éveiben.147 A város pedig egyedülálló módon „perpetuus pro- fessor”-ának választotta (1664), Apafi pedig - Bethlen Gábor elveit követve támogatta az egyházi értelmiséget - polgári előjoggal látta el, ami a foglalkozása miatti adómentességet és nemesi címert jelentett. Az 1666-os címer 6. Martonfalvi címerképe (1666) *45 S. SZABÓ 1926, 27.; CSERNÁK 1934, 230.; HEREPEIII, 114-117. *46 Az 1626 óta működő második tanszéket I. Rákóczi György újraalapította (1636), a fenti harmadikat Apafi tette lehetővé (1660), míg végül a negyedik a város költségén született meg (1704). 147 GÉRESI 1895a, 23-25.; BEKE 1896, 50. 54
