Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)
IV. Debreceni Ember Pál hegyaljai prédikációi - IV/D) Az usus formái - IV/D. 1) Coccejánus exegézis
IV. Debreceni Ember Pál hegyaljai prédikációi is meglepő hasonlóságot figyelhetünk meg.150 Az utóbbi katalógusból csupán a speciális szempontok miatt érintett, és adott helyen felhasznált köteteket kivéve (pl. Ravanellus bibliai szókönyvét, vagy a hitviták szempontjából kulcsfontosságú Maresiust, és a leideni kötetet), illetve hozzászámítva azt, hogyan vitte tovább a 17. század teológiai termése a megelőző korszak szempontrendszerét (pl. Amesius, Voetius, Wendelinus szisztematizáló törekvéseire gondolunk), szembeötlő az egyezés. Még inkább egyértelmű a jelenség, ha a Zoványi által coccejánus-elle- nesnek tartott másik debreceni tanárt, Martonfalvi Tóth Györgyöt idézzük. Zoványi kiemelte, hogy Martonfalvi professzor elutasította a tipologizálást, azonban megjegyezte, hogy disszertációját éppen a szövetség-teológia tárgykörében írta.151 Ha megvizsgáljuk az Amesius alapján hangszerelt Marton- falvi-homiletikát, akkor azt látjuk, hogy az egyes témákhoz javasolt teológiai szakkönyvek listája egybecseng a fenti könyvekkel.152 A prédikáció felépítését, formáját Tanúságig tartó részét a református ortodoxia atyái (Ravanellus, Hoornbeck, Piscator, Pareus, Pflacker, Brandmyller, Alsted, Kálvin, Musculus) illetve Erasmus és Jansen alapján ismerteti, a Tanúságot (doctrina) Ramus, a Hasznokat (usus) Amesius alapján. A beszéd tematikus csoportjaihoz, matériájához, az ars concionandi specialis-hoz hasonló logikával javasolta a szakkönyveket: a didactica (Polanus, Amesius, Wendelinus, Ravanellus), polemica (J. Alting, Amesius, Maccovius), catechetica (Ursinus, Alting), casuistica (Perkins, Amesius, Alsted, Baldwin, Brochmand) felosztásból értelem szerint a hitviták és a mindenhol felhasználható lexikonok anyagait kivéve hasonló teológiai szempontrendszer világlik elő. Ez több ok miatt is tanulságos. Egyrészt a 19. századi eszmetörténeti fogalmak inkább elfedik, mint kijelölik az egyes alkotók rendszerbeli helyét, szerepét. Másrészt a coccejánizmusnál számontartott szövetségteológia exe- getikai szerepe magyar alkotók esetén mélyebb eredőjű, mint azt eddig a szakirodalom figyelembe vette: a hagyomány integráns része, a svájci bullin- geri írásértelmezés vonalát követi, melyet a 17. század eleji új németalföldi írásértelmezői iskola felerősített. Harmadrészt az egyes irányzatok magyar- országi megjelenése nem járt olyan mértékű radikalizálódással, mint az angliai vagy a németalföldi irányzatok esetében.153 íso CSIPKÉS 1666, XXiv. ‘51 ZOVÁNYI 1890,124-129. «2 MARTONFALVI 1666. x53 Bár ez utóbbi kérdés társadalom-, mentalitás-, és kegyességtörténeti okainak a feltárása távolra vezetne a jelenlegi témától. 226
