Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)

I. A 17. század végi Debrecen szellemi horizontja

I. A 17. század végi Debrecen szellemi horizontja

időszakot vizsgáljuk meg, azzal a szándékkal, hogy sok évtized szellemi életének meghatározó vonásait mutassuk be. Elsőként foglalkozunk a mecenatúra kérdésével, mely kulcsfontosságú annak megítéléséhez, milyen közegben szólaltak meg a debreceni lelkipásztorok, történet- és emlékiratírók. Ismerve Debrecen mezővárosi sajátosságait, fontos jeleznünk, hogy 1693-ig, a városi rang megszerzéséig ez a terület a Partium nevű territórium — az Erdélyi Fejedelemség és Habsburg Királyság közti hét vármegye - egyik jeles központja Szatmár, Németi, Várad, Arad és Temesvár mellett. A város közjogi- lag 1619-től kikerült a földesúri joghatóság alól, és Erdélyhez tartozik, de kereskedelmi függetlenséget élvez. Politikai és közigazgatási határhelyzete következtében fontos átmenő fogalmat biztosított, de ez egyben veszélyforrás is volt. Adott esetben akár három-négyfelé is adózott.

A támogatási rendszer leírása tehát így nem olyan egyértelmű, mint egy bécsi, budai vagy éppen besztercebányai terület esetén. Debrecen 17. századi mecenatúráját vizsgálva szétválasztottuk a fejedelmi (I/A) és a városi (I/B) támogatást. Apafi Mihály fejedelem és kancellárja, Teleki Mihály intézkedéseire a történettudomány eddig nem érintett nézőpontjából világítottunk rá: a lelkipásztor réteg mecenatúrája felől közvetve Debrecenre tett szellemi hatását vizsgáltuk. Unikum forrás is előkerült: az Apafi felett elmondott halotti prédikációkat eddig nem ismertük. A 18. századi másolatban ránk maradt beszédek ékesen jelzik a fejedelem református lelkészek általi megítélését (I/A. 2). A város támogatási rendszerének a leírásakor megkülönböztettük a világi (I/B. 1) és az egyházi jellegű (I/B. 2) mecenatúrát, az egyszemélyes vezető (főbíró, püspök, egyházjegyző, esperes) és a közösség (városi elit) szerepét. Utóbbit vizsgálva a forrásaink kiterjedtek a város gazdasági nyilvántartásaira, helytörténeti adatokra, testamentumokra.

Rámutattunk arra, hogy Debrecenben a város, az egyház és az iskola egységesen segítette a tehetséges fiatalok képzését. Ezt követően pedig a közvetítő szerepű Martonfalvi professzor személyes hatását (I/C. 1) és tanítvá- nyi körét elemeztük (I/C. 2), kettős módon: részint a debreceni tanár posztumusz kiadott munkája előszavában található életrajz és katalógus elemzésével; részint pedig a tanítványok eszmetörténeti irányultságának tisztázásával, használva a korszak döntően egyháztörténeti fogalmait. Bizonyítékainkat korabeli történeti munkákból, magánlevelekből, könyvek, nyomtatványok előszavaiból, verses ajánlásaiból vettük. Végül kegyességtörténeti meglátásainkat összegeztük a záró részben (I/C. 3).

21