Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)
III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi - III/B. 3) Élet és ítélet
III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi mások-is ő tőllök tanúllyák. Több-is volt a rósz szava”.115 Indoklása majd mindig ilyen feles megoldásokkal zárult, leggyakrabban megszentenciázta az ellenfelet istentelen viselkedéséért, hirdetve számára a nem késlekedő ítéletet. A populáris világfelfogás megkritizálásának veszélye a nyelvi azonosulás, az alkalmazkodás korlátainak átlépése. A prédikátor törekszik az egyszerűségre, kevés trópust és figurát alkalmaz, kerüli a hosszú körmondatokat. Az ellenfél világának leképezése az evés-ivás és egyéb testi, szexuális cselekedetek leírásakor az igés szerkezetek túlsúlyában tapasztalható.116 Magától értetődő természetességgel értekezik a szexuális élet legkülönbözőbb elítélendő formáiról, a perverzitás határán mozgó történetekkel fűszerezi beszédeit, elemzés nélkül adja elő azokat, csupán a lelki ráhatás kedvéért.117 A kiszemelt áldozatot vádaskodásaival a legrosszabb színben tűnteti fel: ezeknek a szövegeknek legjelentősebb hozadéka a számtalan népi jellegű kiszólás, szólás és közmondás. A Dialogus Politico-Ecclesiasticus nagy teret szentelt az „igaz Magyar módon való szollás” prédikációkban való hasznosságának, nyelvművelő értékének.118 Figyelmeztetett emellett Medgyesi Pál arra, hogy ez nem lehet egyenlő a „parasztok” nyelvével való azonosulással. Szerzőnk láthatólag a kegyességi irodalomnak az eszményét kívánta megvalósítani, számtalanszor citált a népnyelvi szólásokból, de nem tudta megtartani a szónok és a hallgatóság közti távolságot.119 „Illyen pedig a Tabacco-helluok [‘dohányszívók’] barátsága, p.o. Edgyik a másiktól Dohányt kér, a másik meg tagadgya, hogy néki nintsen, a pedig tudgya, hogy vagyon, annak okáért azt öszvehamisollya, ki-tűzi, lelkű- zi, amaz-is tromfot tromfal üt, s öszvevesznek, mint a Varjók az Eb szaron, amint a Magyarok szoktak szólni. Avagy, edgyik a másik Dohányát el-kapja, mellyért a meg-haragszik, öszvekapnak, s jól meg-verekednek, egymást jól meg-agyazzák. Meg-esik az is, hogy edgyik a másiknak Dohány Sacskóját u5 SZENTPÉTERI 1712-13, 37V-38. 116 BAHTYIN 1982, 68. 117 SZENTPÉTERI 1712-13, 27., 68r-v. 118 „Tsak ne sajnálnók a’ fészkét, nem a’ Deák nyelvben, hanem magában fel-keres- ni, vinnénk minden kifejezéseket, ki-mondásokat, az közönséges szokott Magya- ri szobásokra, meg-tudakozván szorgalmatosán, mint szokták az jó Magyar emberek a’ féle dolgot ki-mondani: sokkal magyarabbúl szólhatnánk és írhatnánk.” Idézi: BARTÓK 1998, 573. 119 Idevág György Lajosnak az anekdoták vulgarizálódását jellemző mondata, ami talán fényt vet arra is, mi lehetett az egyik oka Sajószentpéteri utolsó műve kéziratban maradásának: „irodalmunkban sem ezelőtt, sem később a XVI. századi trufa jellegét sejtető hasonló obscen dolgok nyilvánosságra szánt műben írásban nem fejlődhettek” (GYÖRGY 1934, 32.). 167
