Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)
III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi - III/B. 2) Traditio humanarum
III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi Egy 16. századi forrás így ír erről: „Az magyarok penig nemcsak az asztaláldáson kezdik gyakran el az ételt, hanem valamennyiszer isznak, annyiszor említik az Istent, és azoknak, akikre köszöntik poharokat, kit az egyéb nemzetség nem mindenkor mível, sok jó szerencsét és áldomást szoktak kévánni és Istentől kérni”.76 Nemcsak rossz minőségű italt vedelnek a ‘bor-tölcsérek’: „ha szintén nyers bort tellyességgel nem isznak-is; de Égett borral [‘pálinka’] és Tatár lőrével minden nap dorbézolnak”; hanem mértéktelenül is: „ha szintén pohárokból, polaszkokból, korsókból, s’ a’ t. bort nem isznak-is, (...) de a’ bort a’ Tálban töltik, s’ abból kalánnal hörpölik”.77 A16-17. században a borfogyasztás kereslete még háromszor akkora volt, mint a sör és egyéb italoké, a felvilágosodás idejére fordult meg majd ez az arány: ezért találunk prédikátorainknál kizárólag bor és pálinka elleni kiszólásokat.78 Azt kell megállapítanunk, hogy ez a prédikátori szemlélet alapja nem csupán egyes esetek általánosítása és kiprédikálása: Takáts Sándor tanulmányai megerősítik azt, hogy a borivás mértéktelensége szükségszerűség is volt (a rossz vizek miatt), és egyben társadalmi jelenség is (minden alku koccintással végződött, külön szakmai elnevezések és jogok épültek a kocsmázta- tásra, a sör, bor, pálinka kimérésére).79 A hajdúvárosok „bűnben való elme- rülésének mértékét” nehéz ugyan patikamérleggel mérni, de nem véletlen, ha egy adott tájegységnek jellegzetes kancsóformái vannak. Használati tárgyak sora került terítékre, amelyek a részegeskedéssel kapcsolatosak, ékes bevezető mondattal: „Az ökör-is eleget ihatnék belőle, a’ minémű pohárokkal kezdőnek edgyest [‘áldomást’] innya”, pl. bilikum, duska [lengyel ‘pohár’], Czéhes Társ-pohár.80 Speciális pohárfajták: meg-aszott agykoponya, Sárkányfő, Czipellős, Solya, Csizma. „Szememmel láttam Disznó formára tsinál- tat, kinek (tisztesség adassék mind az Urnak[,] mind az híveknek) a’ seggiből 76 Kopasz 1589/1986,134. - Az áldomás nemcsak gasztronómiai, hanem közjogi értelemben is fontos aktus volt: mint szimbolikus cselekedet az írástudatlan korban szentesítette a szerződéskötéseket (SZ. KRISTÓF 2002,10-11.). 77 SZENTPÉTERI 1698, G7V., G7. 78 SANDGRUBER 1992, 176. 79 TAKÁTS 1926a, 323-329.; UŐ., 1961c; UŐ., ígöid. 80 SZENTPÉTERI 1698, C8v. — Debrecenben a „céhen belüli fokozatszerzés” egyik fontos lépcsője, a legénnyé válás vendégeltetést jelentett, ahol társpohárt illett inni az új tagra, edgyest a társakkal, azaz mindenkivel áldomást. A szokásról néhol rendelkeztek is (szíjgyártók), máshol fizetéssel váltották ki (kötélverők). Ld. TAKÁCS B. 1984, 465. 158