Csorba Dávid: "A sovány lelket meg-szépíteni” Debreceni prédikátorok (1657-1711) - Nemzet, egyház, művelődés 5. (Debrecen, 2008)
III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi - III/A) A feddőző beszédek szerzője
III. Szentpéteri István hajdú-prédikációi „ördög tojta, ördög ülte, ördög költötte Táncz”, „bor-tölcsérek, bor csiszárok, nyálasok, maszlagosok”.38 ÖRDÖG SZÁRA BORDÁJA (Kézirat, 1712-13). Az előzőekhez hasonlóan Szentpéteri István a „dohányozás” elterjedését ugyancsak az ördög munkájának tudja be, s megtöretését az „Isten beszédének pörölye” által kívánja véghez vinni. A kora újkorban a dohányzással a borhoz hasonlóan lehetett élni, tehát csak bizonyos korlátok között. A ‘tabacolás’ a mezővárosok szalmatetős házai miatt volt veszélyes és ezért tilos. Az első tiltó rendeletet erdélyi ország- gyűlés hozta (Gyulafehérvár, 1670). Debrecenben az 1681-es tűzvész után hoztak szigorú intézkedéseket: előbb csak titkos helyekre korlátozták (Avasújvárosi zsinat, 1686), majd megtiltották (Rácböszörmény, 1697).39 Általános gond volt, hogy bár a behozatalt és a dohányzást tiltották, a termelést sokszor nem. Lassan a pipázás divattá lett, pénzbüntetés ugyan még előfordult, és 1702 után már csak a veszélyes helyeken volt tilos füstölögni. El- annyira, hogy a századvégen (1698) Körmend környékén már Dohányos Mihály nevű jobbágyról is tudunk.40 Szerzőnk megfogalmazásában: „Más a Dohány, s más a Dohányzás. Amiképpen más a Bor, s más a Részegség. Az első Isten teremtése, a második az Ördög tojománya”.41 Az egészségügyi és egyéb okokból ön- és közveszélyesnek minősített ‘dohannizálás’ feddőzésének prédikátorunk többször is előszámlálja az okait. A dohányzás gyönyörködtetésül szolgál, könnyen rászokik az ember, főként a társaság miatt. Később már egyenesen szomjazza teste-lelke, így az ember elfüstöli az egész napot, s ezek együtt az istenes gondolkodástól elfordítják az eszét. A tiszalöki prédikátor ezzel szemben az egész élet istentiszteletté alakítását hangsúlyozta. A századvégen a feddőző prédikációk megszaporodásának oka a megváltozott világ és a megőrzött tradíció ellentétében keresendő. Az a léthelyzet, hogy a századvégi magyar világ ki volt téve az állandó katonai zaklatásnak, nem teremtett lehetőséget morálteológiai koncepciók egységesítésére. Ahogy Nagy Géza fogalmazta meg: „a súlyos megpróbáltatások miatt újabb kánongyűjtemények nem keletkeznek, e téren a gyakorlati teológiai és 38 SZENTPÉTERI 1698, Biv., E8r. - Az ördögös és ártó lelkekkel (fene, beste, csu- ma, st.) való káromkodások valószínűleg pogány szokásból erednek (MAKOLDY 1926,126-128.), s nem a török (DO., 124-125.), vagy a német katonáktól. 39 NAGY G. 1985,17. 40 TóTH IGy. 2000,166. 41 SZENTPÉTERI 1712-13, 36. 149
