Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)
Lelkészi viselet a XIX. században
érő zsinóros dolmányról az volt a korabeli vélemény, hogy „ez megfelelő református viselet lemre, ha bokáig érne.” Valóban kialakult ez a ruhaforma, de nem tetszett mindenkinek, illetve nem volt kötelező a viselése, ebből adódott, hogy az öltözet vonatkozásában egészen meglepő ruhaféleségek születtek. Egy gömöri lelkipásztor Hermann Witsius holland teológus 1677-ben kiadott Balogh Péter debreceni püspök művében vette a mintát, csináltatott magának 1849-ben „szép magyar reverendát”. Witsius rézmetszetű arcképét a „De oeconomia foederum Dei cum hominibus” című könyvben találta meg a gömöri lelkipásztor, és így készült el a ruhája: „Sima fekete szövet, elöl sűrű gombokkal, a könyökig buggyos újjal öt-öt pár zsinóros gomb és fül, a reverenda ujját csipkés kézelő diszitette.”114 Balogh Péter debreceni püspök, a „pátensharc” neves alakjának arcképét meglehetősen teátrális pózban festette meg Györgyi Alajos 1860-ban. A püspök hosszú reverendát visel cingulussal, a vállán zsinóros, panyókára vetett hosszú rókaprémes mentét, a nyakában fekete selyemsálat. Az olajképről 1860-ban kőnyomatú sokszorosítás is készült. Hét év múlva azonban már 68
