Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)
A gályarab prédikátorok ruházata
ruháját megtartani, de hogy ez milyen állapotban volt, kitűnik Kocsi Csergő Bálint soraiból: Triesztben - 1675. március 21 én - az osztrák tisztek „an nak a színe alatt, hogy olyan vasfüvet keresnek nálok, mellyel a béklyó kinyit hatnék, minden köntösökből levetkeztetnek: erszényekben, a köntösöknek minden ráncában szorgalmatosán megkeresik a vasfüvet: de elveszik az ezüst, arany pénzt. Nem volt olyan folt, varrás köpönyeken, pokrócokon, ingeken, lábravalójokon, csizmájokon, amelyet lefejtvén a béklyót nyitó fűért, meg ne keresték volna az ezüst pénzt.”68 A „vasfű” a verbénák családjába tartozó virág, illetve gyógynövény, amely a régi népies hiedelem szerint kinyit minden zárat és lakatot. A gályarabok ruházatáról ezt írja Kocsi Csergő Bálint: „az evezők mellett félmezítelen valának... épen csak lábravalójokat hagyták rajtok, hogy mezítelen testeket inkább verhetnék, és ügy dolgoztatták őket.” Érthető tehát, hogy amikor 1676. febr. 12-én Ruyterelé vezették a rongyos prédikátorokat, az admirális azonnal intézkedett, hogy új, és tisztességes ruhát kapjanak.69 1976-ban, a gályarab prédikátorok kiszabadulásának 300. évfordulójáról a Magyarországi Református Egyház méltóképpen emlékezett meg. A Debrecenben lezajlott ünnepségen kívül fontos dokumentumoknak tekinthetők azok a kiadványok, amelyek Makkai László teológiai professzor szerkesztésében láttak napvilágot. Az első, a sok képpel illusztrált „A magyarországi gályarab prédikátorok emlékezete” című mű, a másik pedig az „In memoriam” című katalógus, amely 1671 -tői 1 691-ig felsorolja mindazokat a hazai és külföldi szerzőket, könyveket, füzeteket, amelyek a gyászévtizeddel, a gályarabság történetével foglalkoznak. A pontosan kétszáz kiadvány között öt olyan kéziratos és nyomtatott művet találunk, amelyekben a gályarabok öltözetéről képeket is láthatunk. Masnicius Tóbiás evangélikus prédikátor 1675-ben saját kezű színes rajzokban örökítette meg a szenvedések útját. Az album az Evangélikus Országos Levéltárban található Budapesten. Masnicius (Masznyik) rajzai alapján nehezen lehet felismerni a prédikátorok ruházatát, viszont a Simonides János „Minden szentek galériája” című, ugyancsak 1675-ben készült kéziratos és illusztrált műve már alkalmas arra, hogy néhány rajzból következtethessünk a prédikátorok öltözetére. „A pozsonyi bíráskodás” című rajzon bal oldalt római katolikus főpapokat, főurakat látunk asztal mellett ülve. Jobb oldalt állnak a szakállas, bajuszos, bokáig érő mentét viselő prédikátorok, kezükben tartva a széles karimájú, lapos kalapjukat.70 A következő rajz az Olaszországba való menetelést ábrázolja. A prédikátorok hajadonfőit, térdig érő vászonszerű ruhában gyalogolnak, a lábukon sarut, illetve béklyót viselnek, az egyik társukat pedig lepedőben cipelik.71 Masniciusnak és Simonidesnek útközben sikerült megszökniük a rabságból. Németországba menekültek, a rajzaikat itt készítették, amelyek rézmetszet formában egyrészt a „Kort cn waaragtig verhaal” - Rövid és hiteles beszámoló - című, holland nyelvű kiadványban, illetve az Abraham van Poot, amsterdami orvos által 1684-ben kiadott „Hungarise 42
