Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)
A prédikátorok öltözete a XVII. században
maguk után következő tanítókat, úgymint Szent Mátyást, Timotheust, Titust és egyebeket.”56 Payr Sándor református papi ruhára vonatkozó adatnak véli Sámbár Mátyás jezsuita hitvitázó „Orvosló ispitály” 1664-ben megjelent művének egy mondatát, amelyet Sámbár Mátyás, Czeglédi István kassai prédikátorral kapcsolatban idéz: „Mindazáltal egy hosszú ujjas és széles galléros Calvinus Apánktól reám maradt palástom vagyon, hol farkas, hol róka bőrrel bélelten, de kitetszik mind a kettőnek a farka.”57 A mondat, kiemelve az összefüggésből, valóban viselettörténeti adatnak tűnik, itt azonban nem Czeglédi István farkas- vagy rókabéléses palástjáról van szó, hanem Sámbár Mátyás gúnyos megjegyzéséről. Czeglédi nem örökölhetett Kálvintól semmiféle ruhát. Sámbár a kálvinista prédikátor hitvitázó magatartására céloz, amennyiben Czeglédit hol rókának, hol farkasnak tünteti fel, aki jóllehet Kálvin tanaival védi magát, illetve a református vallást, de a „palást” alól Sámbár szerint kilátszik a két állat farka. A polemikus szerzők nem válogatták a szavakat a viták hevében, sértegették egymást, olykor drasztikus jelzőket használtak a kilátástalan és felesleges szócsatákban. Szatmárnémethi Mihály „A négy evangélisták szerint való dominica” 1675-ben Kolozsvárott megjelent prédikációkat tartalmazó művében ítéli el a lelkipásztor társait. Hat pontban foglalja össze, hogy milyen a rossz „tanító”, azaz prédikátor: 1. Aki a tudományában felfuvalkodik, és másokat magához képest semminek tart. 2. Aki haszontalan, és nem épületes vitatkozást végez, de nem a református egyházat támadókkal szemben, hanem a lelkipásztor társai ellen, csak azért, hogy magát felmagasztalja, szolgatársát pedig megszégyenítse. 3. Aki az igehirdetésben zsidó és görög szavakat használ, amelyeket csak ő ért, így ennek semmi haszna nincs. 4. Aki az Isten beszédét világi bölcsességhez Ülő „festett és füleket viszkettető cifra szókkal” hirdeti, mert az ilyen prédikátor nem az Igét hirdeti, hanem a maga dicsőségét keresi. 5. Aki a szolgatársain uralkodni akar, holott a Jézus Krisztus egyházában csak egyenlőség lehet. 6. A rossz prédikátor bűne: „A rendkívül való, drága s fényes köntösökben való bujálkodás, mincműt a világi kevélyek szoktak viselni.” A világi öltözetről Szatmárnémethi Mihály megállapítja: „A mi nemzetünknek minden rendjei többnyire idegen öltözetben járnak, idegen étellel, itallal élnek.”58 A szerző az idegen öltözet alatt nyilván a törökös viseletét, az ital alatt pedig a feketekávét érti, amelynek a fogyasztása a XVII. század végén, szintén török hatásra Erdélyben is elterjedt. Sok zsinati és egyéb határozatot, prédikációkból vett idézeteket soroltunk fel a XVII. századi prédikátorok öltözetére vonatkozólag, meglehetősen kevés azonban az e korból származó rézmetszetek, képek száma, amelyek református prédikátort ábrázolnak. A fennmaradt emlékanyagból csupán három alkotás tekinthető olyan művészi munkának, amely élő személyt örökített meg, a többi címerkép, illetve általánosnak tekinthető vízfestmény. Szenczi 36
