Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)
A prédikátorok öltözete a XVII. században
nosságra, és ugyanezt látjuk a szerzetesek ruházatával kapcsolatban, amikor ezt nevetségesnek tartja. Szerintünk a szerzetesek lila, szürke, fekete, barna, fehér szúiű csuhája, kámzsája nem volt nevetséges, legfeljebb nagyon egyszerű, mint az anabaptistáké. A Geleji kánonokból sem derül ki, hogy végül is milyen volt a református prédikátorok öltözete, mert ebben szintén csak azt olvashatjuk, hogy mit ne viseljenek a lelkipásztorok. „Az általánosan bevett és csupa ódonszerűség által is mintegy jóváhagyott és megállapított öltözet” - mondatrész semmiféle támpontot nem ad a ruházatról. A XVII. századi zsinati végzések közül a pestmegyei kánonok 1650-es kiadása foglalkozik utoljára a prédikátorok öltözetével, amennyiben a 40. és a 62. artikulust kiegészítik: „az mely miniszternek - lelkipásztornak, T. B. - Bibliája nem lészen”, és „ha ki tisztihez nem illendő ruhát csináltat”, az „annak árával büntettessék.”54 Bár a zsmatok általános, vagy az egyes kerületekre vonatkozó határozatai igyekeztek a prédikátorok öltözetében netán felbukkanó túlzásokat megakadályozni, olykor azonban az esperes rendelkezésére volt szükség, hogy a szolgatársakat visszatartsa a divat kísértésétől. 1632-ben Miskolczi Csulyak István esperes írja a zempléni egyházmegye jegyzőkönyvében: „Az patkós csizmát interdicaltam - megtiltottam, T. B. - az minisztereknek és az kádos mentét, hogy kiki tisztéhez illendő ruhában járjon.” Apatkós csizma katonai viselet volt, tehát az esperes emiatt tiltakozott, a „kádos” mente alatt a vásározó nagykereskedők által viselt, vagy forgalomba hozott ruhadarabot értjük. Miskolczi Csulyak István egyházlátogatási jegyzőkönyvéből tudjuk, hogy 1629-ben Varannón a prédikátor „albá”-t, azaz miseinget viselt az istentiszteleten. A prédikátor ezt azzal indokolta, hogy ez régi szokás, és a hívek is ragaszkodnak a miseinghez, tehát az esperes tudomásul vette ezt a furcsa szokást, nem tiltotta meg ennek viselését. 1663-ban Jenei Miklós zempléni esperes jelenti az egyházmegyei gyűlésnek: „a politikusok - a városi polgárok, T. B. - némely prédikátoroknak illetlen öltözetüket kifogásolják, nevezetesen a misziri gallérú öltözeteket, minemű a Soóri uramé, továbbá, hogy a prédikátornék sárga csizmát, klárist viselnek. Végeztetett: illendő, hogy akiknek katonagallérjuk vagyon, akár pap, akár mester - tanító, T. B. - legyen, elvessék. A prédikátornék is a klárist és sárga csizmát letegyék.” A „misziri” gallér horvátországi viselet volt, a „kláris” pedig gyöngyökből készült nyaklánc. Soóri jános egyébként sátoraljaújhelyi prédikátor volt.55 A XVII. század gazdag egyházi irodalmában, a hitvitázó művekben mind össze három helyen találunk utalást a prédikátorok öltözetére. Samarjai János „Az helvetiai valláson levő eccleciáknak egyházi ceremóniájokról” című könyvecskéjében a lelkészek felszenteléséről ezt írja: „Nem kenjük őket fejük tetején, zsidó módon olajjal, sem római módon, balsamommal-balzsammal, T. B. - sem pilisét fejükön nem nyírunk, sem fehér kámzsa ruhákba nem öl töztetjük, tudván, hogy efféle ceremóniák nélkül szentelték az apostolokat, a 3S
