Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)
Lelkészábrázolások a XVI. századból
voltam. Ez a könyv Méliusz munkája, 1563-ban nyomtatták Debrecenben, ugyanazt az évszámot viseli a címkép is a téglázaton, tehát e címkép egyenesen a könyv számára készült, az angyalok által emelt köriratos medalionban levő zászlós bárány visszafordult fejével, s a felkelő nap és a liliom - kétségtelen, hogy Debrecen város régi címere; a háttérben levő templom belseje nem más, mint az 1802-ben leégett Szent-András vagy Nagytemplom belseje, a karzat közepén, a szószéken ülő s nagy könyvet olvasó papi alak nem más, mint a Magyar prédikációk szerzője, Debrecennek, a debreceni kálvánistáknak első, s alig 30 éves püspöke; Méliusz Péter!... A nagy könyvből olvasó papi alak palástban ül és palástjának bő ujjai alól karingek hulláinzanak alá, fején lapos fekete bársony sapka, gouvrirozott - ráncba szedett, T. B. - fehér betéttel. Mindezen jelenségek arra engednek következtetni, hogy Méliusz talán mégsem volt olyan erősen türelmetlen, s valamint Kálvin, úgy ő is szelíd türelemre inthette híveit a külsőségekben, s nem kívánta rögtönös eltávolítását sem az egyházi felszereléseknek, sem kérlelhetetlen elpusztítását a megszokott öltözékeknek, papi viseletnek, melyek még akkor inkább hasonlítottak a lutheránus lelkészek mai viseletéhez. Ezért nem hiszem én azt sem, hogy Méliusz oly rideg elzárkózott Sággal tiltotta volna meg saját arcképének ábrázolását, ha már könyvének címlapjára reá engedte nyomatni az angyalok által tartott bársonyos címert, templomának belsejét, az oszlopos karzatot, s a szószéken a Szentírást olvasó papi alakot, hát micsoda nagy dolgot láthatott abban, ha az általa képeztetett Török Mihály nyomdász csupa kedveskedésből, éppen az ő mesterének, a könyv írójának, Méliusz Péternek arcképét, alakját rajzolta oda?” Komlóssy odáig megy a bizonyítás során, hogy a 2x 1 cm-es fekete színű fametszetről ki meri jelenteni, hogy az ábrázolt alak „vörös vagy szőke, de semmi esetre sem fekete vagy barna arcü és hajazatú férfiú lehetett”. Végül Komlóssy leszögezi az álláspontját, a kép Méliuszt ábrázolja: „Aki nem hiszi, aki tagadja, bizonyítson, legalábbis annyi valószínűséggel, legalábbis olyan súlyosan mérlegbe eső adatokkal, mint aminőkkel én állításomat támogattam, s akkor én megadom magamat.” S. Szabó József kollégiumi vallástanár nem foglalt ugyan határozott álláspontot a Méliusz arckép ügyében, de Komlóssy Arthur feltevéséből kiindulva 1909-ben egy debreceni festőművésszel tusrajzot készíttetett Méliuszról a miniatűr fametszet alapján. A 30 évesnek látszó reformátor a két oszlop között ül bőredőjű Luther- talárban, a fején barettel, de nem olvas, hanem a nagyméretű kapcsos könyvet az ölében tartja. S. Szabó József azzal az indoklással rajzoltatta le Méliusz ha talkori arcképét, hogy „hátha köztetszésre talál s elfogadja az utókor”,33 mint ahogy elfogadta Vay Miklós szobrászművésznek, Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszonyról 1860-ban készített szobrát, illetve az erről készült kőnyomatú arcképét, amelyet Vay fantáziája alapján rajzoltak. Mellesleg szólva ilyen önkényesen bántak el a bibliafordító Károli Gáspárral is, akinek az emlékére 1891-ben szobrot állítottak Göncön. Mátrai Lajos szobrászművész Luther-talárban örökítette meg Károli Gáspárt, akiről egyébként 25
