Takács Béla: A magyar református lelkészek öltözete - Nemzet, egyház, művelődés 3. (Debrecen, 2004)

Utószó

Utószó

akács Béla (1930-1997) kéziratban maradt művének posztumusz

kiadását tartja kezében az olvasó. A szerző református lelkész, múzeumigazgató, a néprajztudomány kandidátusa, a magyar református egyházművészet kiemelkedő kutatója volt. Gimnáziumi tanulmányait Sárospatakon végezte, itt kezdte el, majd Debrecenben fejezte be a teológiát. 1954- től a Debreceni Református Nagykönyvtárban segédlelkész, 1958-tól 1973-ig a Tiszáninneni Református Egyházkerület sárospataki gyűjteményének műze- uinigazgatója. Ezt követően 1994-ig a Debreceni Református Kollégiumban látta el ugyanezt a munkakört.

lakács Béla indulásában a sárospataki szellemi környezet, közelebbről Újszászy Kálmán és Balassa Iván hatása számottevő. Már első írásai, kutatásai során tudatosan és szervesen ötvözte az ipartörténeti jellegű tényfeltárást az egyháztörténeti, társadalomtörténeti szempontokkal, s nála mindez kitűnő megfigyelő, tárgyiéira és -elemző készséggel párosult. Gyakorló muzeológusként megtanulta, hogy a múltról valló tárgyakról kétkezi tapasztalatok megszerzése nélkül nem szabad írni, s azt is, hogy következtetések levonása csak szakszerűen feltárt forrásanyag alapján lehetséges. Ezeket az alapelveket tudományos munkássága során végig szem előtt tartotta, s már első munkáiban - a Comenius sárospataki nyomdája című könyvében (1958) vagy A telkibányai keinénycserépgyár parasztedényei című tanulmányában (1962) - következetesen érvényesítette. Az előbbi kötet bővített és illusztrált változata az 1978- ban, a Magyar Helikon Kiadónál bibliofil kiállításban megjelent A sárospataki nyomda története című monográfia. Az 1962-es tanulmány tematikáját pedig többek között az 1966-ban kiadott A Zemplén hegység üveghutái, illetve az 1970-ben közreadott Parádi üvegművészet című könyvei folytatták.

A református klenódiumok közül elsősorban textil- és ötvösművekkel foglalkozott. Munkamódszerének jellemzője a témakör többirányú megközelítése, az egyházmüvészeti értékű műtárgyak külön-külön közleményekben, népszerű stílusban történő bemutatása. Ezek a publikációk képezték az összefoglaló jellegű, tudományos igényű müvek alapját. Számtalan cikkének, tanul mányának szintézise a Református templomaink úrasztali térítői (1983), illetve az Ötvösművek a Debreceni Református Kollégium Múzeumában c. könyv (1988). Kandidátusi értekezésként védte meg 1989-ben a Bibliai jelképek a magyar református egyházmüvészetben című, 1986-ban megjelent kötetét. A témaválasztás a hazai tudományos minősítés rendszerében merőben újnak számított, több éves harc kellett, hogy egy református lelkész egyházi témájú disszertációját nyilvános vitára bocsássák. Egyházmüvészeti tárgyú tudományos életműve betetőzését nagyobb lélegzetű képes munkái, az “Uram hajlé117