Ugrai János: „Kis világnak világos kis tüköre” Északkelet-magyarországi református lelkészek önéletrajzi nyilatkozatai 1807-1808-ból - Nemzet, egyház, művelődés 2. (Debrecen, 2004)

IV. Gömöri Egyházmegye

Születése helyét egészen más ábrázatba találván, mint amelyben elhagyta volt azt; s a jánosi nemes eklésia is azon feltételében nem boldogulhatván, hogy lejövetele után szeretett édesatyja helyébe állíthatta volna be a prédikátori hivatalba annak egyetlenegy fiát; még ugyanazon esztendőben zeheri káplánná lett. Onnan egynéhány napok múlva Lossontzra hívattatott időt töltő prédikátornak, fél esz­tendőt pedig kitöltvén ordinarius philosophia professzornak. Azon- közben Miskóltzon 18. September a prédikátori hivatalra felszentel­tetett és Lossontzra 6. October elment, el nem fogadván a hivatalnak második ágát, amellyel ott helyben 1804. esztendő elein ismét meg- kínáltatott, de magát arra akkor sem ajánlván. Ugyanakkor az ordinarius prédékátori hivatalt elfogadta és abban törvényesen meg is erősíttetett. Kész volt mindazáltal a tanuló nagyobb ifjúságot is fél esztendő alatt némely szükséges tudományokra interimaliter tanítani. Ezután ritka hüségü és példás ifjúi kegyességü hitvesével és öreg édesanyjával nyugodalmas legszebb életet élt, míg azoktól, s ártatlan, soha nem látott magzatjától is egyszerre a keserves halál által megfosztatván, a lossontzi prédikátori hivatalától is 18. januarius 1807. esztendőben fontos okokra való nézve egyátaljában lemondott. Mely sebes fatumok után az isteni gondviseléstől a serkei, jánosi, vátzi és pétzeli nemes eklésiába parancsolt hivatalai közül a jánosi nemes eklésiában, annak példa nélkül való bizodalmas hozzá lett ragaszkodása és állhatatossága után a prédikátori rendes hivatalban Miskóltzon 26. majus tartatott venerabilis superintendentialis gyűlés által törvényesen megerősíttetett. Ahol szent hivatalának folytatásá­hoz kezdett 31. majus 1807. esztendőben. Lossontzi magános óráimat evégre fordítottam: 1., Pápai theológia professzor tiszteletes tudós Tóth Ferentz úr kí­vánságára a lossontzi törsökös református eklésia és régtől foga szépen virágzó gymnasium históriáját a reformációtól fogva, amint lehetett, összeszedegettem és nyomtatás alá az említett tiszteletes úrhoz elküldöttem. 2., Nagyméltóságú Lossontzi Gyürky István úr és élete párja, Otsai Balogh Johanna asszony őexcelleniájoknak kijelentett kívánságokra bétsi református prédikátor, Kleinmann úr két darabban kiadott pré­122

Next

/
Thumbnails
Contents